ENSZ menekültügyi képviselő: A keresztyénségnek vége lehet Irakban

2010. augusztus 23., hétfő

altAz ENSZ Menekültügyi Szolgálatának egyik vezetője szerint a súlyos üldözés következtében hamarosan végük lehet Irakban a keresztyén gyülekezeteknek és a keresztyén jelenlétnek.

Imran Riza, a jordániai ENSZ menekültügyi képviselet vezetője szerint a keresztyéneket rendszeresen  és módszeresen támadják más kisebbségekhez hasonlóan. A berlini Tagesspiegelnek adott nyilatkozatában arra is rámutatott, hogy az ENSZ viszonylag tehetetlenül áll a fejlemények előtt. Riza az EU-országokkal szemben azt hozta fel, hogy nem tartják be ígéreteiket. Az egyre súlyosabb helyzetet azonban az iraki kormánynak és a népnek együtt kell megoldania. Többen azt feltételezik, hogy a szunnitákat és a keresztyéneket szeretnék jó néhányan az országon kívül látni, de ezt Riza szerint a bagdadi kormánynak kell cáfolnia, s megtenni minden  tőle telhetőt ennek a látszatnak a felszámolásáért. Csak Jordániában mintegy 450 ezer iraki menekült van jelenleg, akik közül legtöbben nem hisznek abban, hogy egy napon visszatérhetnek hazájukba. Jordánia és Szíria hatalmas terheket vállalt a menekültek befogadása és ellátása érdekében. Az EU 2008 végén azt jelezte, hogy 10 ezer menekültet fogadnak be. De jelenleg alig éri el ez a szám az EU-s országokban a 7 ezret. (kipa/apic.ch – 2010-08-23- dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.