Elkezdődött az új tanév a Sárospataki Teológián

2011. szeptember 13., kedd

Megnyitották az idei tanévet a Sárospataki Református Teológián, az ünnepséget az intézmény főépületének imatermében tartották. A 2011/2012-es tanév őszi félévében összesen 281 fő kezdi meg tanulmányait, ebből 117-en idén nyertek felvételt.

Teológia, katekéta-lelkipásztori munkatárs és református közösségszervező szakokkal indul az év, emellett a Presbiteri Népfőiskola programjaira is jelentkezhettek az érdeklődők.

Az én orcám megy előttetek

Az istentisztelet apostoli köszöntéssel kezdődött, majd Dr. Börzsönyi József, a Zempléni Református Egyházmegye esperese hirdette Isten igéjét. A tanévkezdéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, nem tudjuk mennyi nehézség és legyőzhetetlennek látszó feladat áll előttünk, de nyugalmat találhatunk abban, hogy az Úr orcája végigkísér bennünket. Felhívta a hallgatók figyelmét, hogy tegyék félre félelmeiket és kételkedéseiket, hiszen bizonyosak lehetnek abban, hogy Isten végigvezeti őket az előttük álló úton. Az esperes továbbá elmondta, hogy a Sárospataki Teológiát az különböztetheti meg más felsőfokú oktatási intézményektől, hogy bár szűk lehetőségek között élnek, de a közösség figyel az Úr iránymutatására.

Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget. A kollégium ősi jelmondatával nyitotta meg az akadémiai közgyűlést Dr. Füsti-Molnár Szilveszter rektorhelyettes. Azt mondta, egész életünkkel és életünkben Isten örök evangéliumának hirdetésére készülünk, ebben van kiemelt szerepe a Teológia évnyitó ünnepségének is.

Hitben járunk, és nem látásban 

Az akadémiai közgyűlésen Dr. Enghy Sándor, a Sárospataki Református Teológia új rektora mondott tanévnyitó beszédet. Szólt arról, hogy ebben az esztendőben az intézmény újraindulásának húsz éves évfordulóját ünneplik, ennek keretében tudományos előadásokat és egyéb rendezvényeket terveznek. Csakis áldozat és engedelmesség útján lehet Isten a mi falaink erőssége, a falak ereje pedig nem a kőben, hanem a védők lelkében van – hangsúlyozta a rektor, aki végül kiemelte, Jézus áldozatát megértve kell keresnünk az élet útját, és engednünk, hogy az Úr vezesse életünket.

Az évnyitó beszédet követően átadták az 1951-ben végzetteknek, köztük Bárdos Zoltánnak és Bojtor Istvánnak a jubileumi diplomákat. A továbbiakban Müller Nikoletta vehette át köztársasági ösztöndíját, majd a minősítő vizsgát tett hallgatók eskütétele következett. Dr. Kádár Ferencet, az intézmény leköszönő rektorát a 134. zsoltár 3. versének közös éneklésével köszöntötték az egybegyűltek.

Zárszóra Ábrám Tibort az egyházkerület főgondnokát kérték fel, aki elmondta, az akadémiai év megnyitójának mindig különös üzenete van. Elsőként az új református közoktatási intézmények elindulását méltatta, majd arról szólt, hogy egy tanévnyitó elkötelezettség az Isten ügye, a tudomány és a közösség tagjai iránt. Ábrám Tibor végezetül sikerekben és áldásokban gazdag tanévet kívánt minden diák számára.

Forrás: www.tirek.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.