Együtt a zene szárnyain

2018. január 30., kedd

Első alkalommal, ám hagyományteremtő céllal rendezik meg a Ferencvárosi Szakrális Kórustalálkozót. A Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának dísztermében hét kórus lép színre február 7-én este, hogy előadásaikkal megismertessék és közelebb hozzák egyházaik énekkincsét a közönséghez. A részletekről Böszörményi Gergelyt, az esemény szervezőjét kérdeztük.

– Milyen alapgondolat hívta életre a Ferencvárosi Szakrális Kórustalálkozó ötletét?

– A II. kerületben már tizenhét éve működik szakrális kórustalálkozó, amely nagy népszerűségnek örvend. Ezzel az eseménnyel mi, IX. kerületiek is nyitni szeretnénk a különböző felekezetek és a világi kórusok felé. Célunk Ferencvárosban is megteremteni a zene szárnyain az együttműködés hagyományát. Idén négy református, két katolikus és egy baptista énekkar dolgozik együtt a közös célért.

– Ez miért fontos?

– Mert azt tapasztaljuk, hogy nem igazán állnak kapcsolatban egymással a kórusok. Az egyházi énekkarok közötti átjárás is elég szerény. Ez egy jó lehetőség arra, hogy a kórustagok megismerjék mások munkáját, beszélgessenek egymással és a közönséggel is. Ezért is várjuk a résztvevőket a koncert után szeretetvendégségre, ahol kötetlen formában oszthatják meg élményeiket vagy tehetik fel kérdéseiket. A világi kórusok énekeseit és karnagyait is szeretettel várjuk beszélgetésre és ismerkedésre.

– Hogyan jellemezhető a kórusok együttműködése?

– Ezekben a közösségekben olyan emberek énekelnek együtt, akik komolyan veszik a szolgálatot, a szabadidejükben járnak próbákra, gyakorolni. Egyívású emberek, akik életéhez hozzátartozik a kóruséneklés, gördülékenyen dolgoznak együtt, szeretettel és türelemmel fordulnak társaikhoz. A fellépések, a közös produkciók tovább erősítik hitüket, kultúrájukat, közösségeiket és együttműködésüket, miközben átélik a közös éneklés örömét.

  Milyen műsorral készülnek az estére?

– A kórusok egyenként tíz-tizenötperces előadásokban mutatkoznak be. Az est fénypontjaként a hét kórus egy szép ír himnusz közös éneklésével zárja majd a fellépést. Az, hogy hét kórus először találkozik és egy vagy több szólamban együtt dicsőítik az Urat, már önmagában is elég különleges. Jövőre viszont szeretnénk világi énekkarokat is bevonni, hiszen ez egy jó alkalom arra, hogy Ferencváros kórusait és intézményeit megismerhessük, és helyi szinten támogathassuk a kultúrát.

–  Elképzelhető, hogy ezek a kórusok bekapcsolódjanak a májusi Református Zenei Fesztiválba is?

– Sőt, cél is! A Református Zenei Fesztivál a református egyház rendezvénye, ugyanakkor a IX. kerület egyik legnagyobb és legszínvonalasabb eseménye is. Régi álmom az intézmények, a kórusok szintjén is bevonni Ferencvárost a Kárpát-medencei zenei találkozóba. Szeretnénk, hogy ezek a kórusok is csatlakozzanak hozzánk május 25-27-én, és előadásaikkal emeljék a fesztivál színvonalát.

A hagyományteremtő február 7-i koncert a ferencvárosi önkormányzat támogatásával valósul meg. Fővédnöke Kállay Gáborné, a kerület kulturális életéért felelős alpolgármester. Az est háziasszonya Hantos-Jarábik Klára, a Ferencvárosi Művelődési Központ igazgatója. A műsort Kerék Benjámin, a Lónyai Utcai Református Gimnázium és Kollégium diákja vezeti.

 

Az alkalmon a Patrona Hungariae Katolikus Központ Leánykara, a Károli Gáspár Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának Női kara, a Forrás Baptista Gyülekezet kamarakórusa, a Kálvin Kórus, a Nagyvárad téri Református Egyházközség Kórusa, a Szent Kereszt Plébánia Énekkar és a Központi Református Kórus előadásában többek között Kodály Zoltán, Beethoven, Gárdonyi Zoltán, Dykes és Halmos László Istent magasztaló művei csendülnek fel. Az eseményre a belépés díjtalan.

Szoták Orsolya, Fotó: Dimény András

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.