Egység napi körlevél és liturgia

2013. május 13., hétfő

A Kárpát-medence reformátussága négy évvel ezelőtt közös elhatározással fejezte ki együvé tartozását, tanúsítva, hogy a Lélek egységét nem lehet önkényes politikai eszközökkel szétszakítani.

Hányattatott történelmünk során sok mindent elvesztettünk: hazát, megélhetést, sokszor még a holnap reményét is, de Istenbe vetett bizodalmunk mindvégig megmaradt. Ezt nyilvánítottuk ki 2009. május 22-én, a református egység napján, amikor közösen vallottuk meg, hogy Krisztus a jövő, és mi együtt akarjuk követni őt. - olvasható a Generális Konvent Elnökségének a Magyar Református Egység Napjára a Kárpát-medencei magyar református gyülekezeteknek írt körlevelében.

A magyar református egység létrejöttének május 22-én ünnepelt évfordulója a megemlékezésre és a hálaadásra ad alkalmat. Immár hagyományosnak nevezhető módon a május 22-i dátumhoz legközelebb eső vasárnapon, idén május 19-én, Pünkösdvasárnap Kárpát-medence-szerte a Magyar Református Egység Napját ünnepeljük.

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió