Egy évtized lelkes munkáját ünneplik

2010. július 23., péntek

 

altÜnnepi megemlékező istentiszteletet tartanak vasárnap a szatmárnémeti Szamos negyedi református templom felszentelésének tízéves évfordulója alkalmából.

Az ünnepi istentiszteleten külföldről érkezett lelkészek fognak szolgálni, vasárnap délben a budapesti Békefy Lajos, a Presbiter folyóirat főszerkesztője hirdeti az Igét, a délután folyamán pedig P. Tóthné Szakács Zita, a Dunántúli Református Egyházkerület Nőszövetségének elnöke fog szólni a gyülekezethez – fejtette ki a kolozsvári Krónika című napilapnak Bogya Kiss Ferenc, a gyülekezet lelkipásztora.

A rendszerváltás után 1991-ben a város önkormányzata telket adott ajándékba a különböző felekezeteknek, így a római katolikusnak, a görögkeletinek, valamint a reformátusnak is. Utóbbiak 1994-ben fogtak hozzá a templom felépítéséhez és a gyülekezet megszervezéséhez. A Szamos-negyedi református templom 1998-ig épült és 2000. július 9-én szentelték fel. Ennek kapcsán szeretnénk hálát adni Istennek azért, hogy templom épülhetett és gyülekezet szerveződött köréje – mondta a tiszteletes.

Az elmúlt évtizedben parókia is létesült a templom közelében, a gyülekezet lélekszáma gyarapodott, valamint rengeteg kézimunka segítségével belül is otthonosabbá tették Isten hajlékát. Kezdetben 30–40 személy vett részt a szabadtéri istentiszteleteken, jelenleg közel négyezer lelket számlál a gyülekezet. A templomhoz tartoznak többek közt a környéken található három lakótelepen élők, a környező családi házak lakói, valamint a Szőke Mocsáron és a Nagyréti tanyavilágban élő reformátusok is ide járnak.

A gyülekezet óvodát is működtet, az Árva Bethlen Katáról elnevezett intézmény 2000 őszén indult be, de a távlati tervek közzé tartozik egy idősek számára létesített napközi otthon beindítása is – mondta lapunknak a lelkipásztor, hozzátéve, hogy a születések száma ebben a gyülekezetben is egy ideje elmarad a halálozásokétól. „Nagyon hálás és lelkes gyülekezetünk van, hálás azért, hogy a közelben épülhetett egy templom, amely menedékként szolgál és lehetőséget ad a találkozásra, illetve arra, hogy egymás hite által épüljenek a hívek. Ez egy megvalósult álom” – hangsúlyozta a lelkész.

Mint mondta, a hívek büszkék a templomukra, és tevékenyen kiveszik a részüket az egyházi életből: egy vegyes énekkarral és ifjúsági énekzenekarral büszkélkedhetnek. Ugyanis a fiatalokat is vonzza a gyülekezeti élet, a nyaranta megszervezett bibliahéten 200–300-an vesznek részt. „Én hiszem, hogy ez a lelkesedés a jövőben is megmarad a gyülekezet körében” – összegzett Bogya Kiss Ferenc.

Gozner Gertrud

forrás: kronika.ro

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.