Csak ne legyen háború!

2014. március 08., szombat

„Most kaptam a telefonos üzenetet: a püspökhelyettesünk megkapta a behívót" – ezzel a drámai bejelentéssel indította az Ukrajnában kialakult válságos helyzetről szóló beszámolóját Zán Fábián Sándor a Generális Konvent elnökségének március 7-én megtartott beregdaróci ülésén. A kárpátaljai püspök elmondta, hogy nem csak az ungvári lelkipásztor járt így az elmúlt napokban. Félelem és nyugtalanság van az emberek szívében, az asszonyok, az édesanyák a férjeikért és a fiaikért aggódnak.

„Meglátásom szerint Ukrajnában nem rendszerváltás, hanem érdekcsoportok közötti hatalomváltás zajlik. Nem fekete-fehér a helyzet, így semmi jóra sem számíthatunk a jövőt illetően. Káosz van, ráadásul rendkívül manipulálható társadalomban élünk. Nem tudjuk, hogy mi lesz" – értékelte az ukrajnai válságot Zán Fábián Sándor, aki a politikai-katonai krízis mellett a gazdasági összeomlásra is felhívta a figyelmet: a pénz értékromlása miatt tovább súlyosbodik az amúgy is rendkívül rossz szociális helyzet, hogy az egyházi intézmények finanszírozásának problémájáról már ne is beszéljünk. Az egyházvezető hozzátette: „Csak azért imádkozunk, hogy ne legyen háború, mert a magyarokat golyófogóként használná a hadsereg."

A püspök beszámolt arról, hogy az ukrán sajtó a többségi nemzetet a kisebbségek ellen hangolja akkor, amikor gyávasággal vádolja azok tagjait. „Ahol az elefántok táncolnak, ott az egereknek sarokban a helyük" – utalt arra, hogy a világhatalmi játszmákból a kis népeknek lehetőleg ki kell maradniuk. Az egyházi vezető leszögezte: a nagyhatalmaknak vissza kell húzódniuk a határaik mögé, és hagyniuk kell dönteni az embereket arról, miként akarnak élni. A püspök ezzel összefüggésben emlékeztetett rá, hogy 1991-ben egy kárpátaljai népszavazás elsöprő többséggel támogatta a terület autonómiáját, de a nép döntését akkor nem hajtották végre. Zán Fábián Sándor ugyanakkor úgy látja, hogy az 1,2 millió lakosú ukrajnai megye 150 ezer fős magyarságának nincs lehetősége arra, hogy bármit is kezdeményezzen, viszont adott esetben a többség törekvései mellé állhat.

A kárpátaljai viszonyokról a püspök elmondta: néhány ukrán nemzetiségű tisztségviselőn kívül mást eddig nem ért fizikai atrocitás az ukrán nacionalisták részéről a megyében. A bizonytalan helyzet és a nacionalista fenyegetés miatt Beregszászon és a falvakban is önkéntes őrző-védő szolgálatot szervez a helyi magyarság, amelyhez a közösség a református egyház segítségét is kérte – erről már Nagy Béla tájékoztatta a Kárpát-medencei református egyházvezetők testületét. A kárpátaljai főgondnok hozzátette: a református intézmények számára poroltókat vettek, bezárták a kapuikat és az őrségüket is megkettőzték az utóbbi időben.

Szuronyos fenyegetés?

 

Bár fizikai atrocitás eddig nem érte a kárpátaljai magyarságot az ukrán nacionalisták részéről, Taracközi Ferenc beregszászi lelkipásztor a Reformátusok Lapjának megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint a beregszászi közgyűlés ülését nemrégiben botokkal és baseballütőkkel felszerelkezett ukrán nacionalisták zavarták meg. Mint elmondta, a város vezetői az eszközök eltávolítására kérték a rendbontókat, akik ennek eleget tettek. A gyülekezetvezető durva csúsztatásnak minősítette az egyik radikális magyar hírportál híradását, mely szerint a rendbontók az egyik magyar városatya torkának szuronyt szegezve kényszerítették őt az ukrán himnusz eléneklésére. Ezzel szemben a valóság az, hogy a közgyűlésen ilyen életveszélyes fenyegetés nem történt, de tény, hogy az egyik hőbörgő a beregszászi képviselőtestület egyik – a helyi református gyülekezetben korábban presbiteri tisztséget betöltő – magyar tagjának a fülébe ordítva énekelte az ukrán nemzeti indulót. A lelkipásztor leszögezte: a beregszászi közgyűlés mindegyik ülésén elhangzik az ukrán és a magyar himnusz is, nem történt ez másként ez alaklommal sem.

A Generális Konvent Elnöksége nyilatkozatban üzent a kárpátaljai magyaroknak.

Kiss Sándor, kép: Barcza János

A cikk megjelenik a Reformátusok Lapjában.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.