Beleszeretik a gyermekeket a gyülekezetbe

2011. december 15., csütörtök

Nevelőcsaládok ünnepi készülődését örökítettük meg egy kisfilmben karácsonyi cikksorozatunk részeként. Nemrégiben lett hároméves a Magyar Református Gyermekvédelmi Szolgálat - Nevelőszülői Hálózata. Munkájuk kulcsszava a befogadás, amit több szinten is megvalósul, hiszen a családok, a gyülekezetek, a települések mind együttműködnek a Hálózat munkatársaival a sikerért. A készülődést bemutató film mellett a hálózat működéséről Dr. Fábián Ildikó Intézményvezető lelkészt, a Református Egyház Gyermekvédelmi Szolgálatának vezetőjét kérdeztük.

Milyen kihívásokkal, megoldandó feladatokkal találkoznak munkájuk során leggyakrabban?

Leggyakrabban a gyermekek számára megfelelő gondozási hely megtalálása okoz gondot, ad nagyon sok munkát. Gyakran olyan sokgyermekes családokból kapunk gyermekeket, ahol nem ritka, hogy 5-6 testvért kell elhelyezni. Kevés család tud 4-5-6 gyermek nevelésére vállalkozni. Ilyenkor a testvéreket egy településen belül kell elhelyeznünk a kapcsolattartás fontossága miatt. Az is szempont, hogy a vér szerinti szülőkkel tudják tartani a kapcsolatot a gyermekek, a nevelőcsalád és a vér szerinti család lakóhelye közötti távolság ne legyen több mint 50 km. Oda kell figyelnünk arra, hogy a gyermekek a szükségletüknek megfelelő oktatásban-nevelésben részesüljenek, jelesül, hogy megfelelő óvoda, iskola legyen a településen ahol a gyermekek lakni fognak. Nagyon fontos, hogy ha beteg gyermekről van szó, elérhető közelségben legyen kórház, vagy a szakorvos. Számos dolgot kell tehát figyelembe venni, amikor a gyermek szükségletei szerint kiválasztjuk a nevelőcsaládot.

Nagyon sokat dolgoznak a kollégáim a gyermekek terápiás megsegítésén, pszichológusok, gyógypedagógusok, fejlesztő pedagógusok, gyermekpszchiáter is segítik a nevelőszülők munkáját. A legtöbbet a nevelőszülői tanácsadók vannak jelen a családok életében, akik rendszeresen látogatják őket, és ahogy a munkakörük megnevezésében is szerepel, tanácsadással segítik a nevelőszülők munkáját.

Nagyon sokat köszönhetünk a helyi református gyülekezetek lelkészeinek, akik családlátogatásokkal, segítő beszélgetésekkel, óvodai és iskolai hitoktatások alkalmával jelen vannak a gyermekek mindennapjaiban, segítik hitbeli fejlődésüket. Gyakran biztosítanak helyszint a nevelőszülők továbbképzéséhez, kapcsolattartáshoz, terápiás foglakozásokhoz. E helyről is köszönet érte!

Milyen hatással volt egy-egy lakó-, illetve gyülekezeti közösségre a hálózat megalakulása?

A Hálózat megalakulása, munkája, jelenléte a gyülekezetekre pozitívan hatott. Egyrészt törekszünk szorosra fűzni a kapcsolatot a helyi gyülekezet, a nevelőszülő és a munkatársaink között. A hálózatunk által szervezett programok nagy része is a gyülekezetekhez kötődik. Munkánk hozományaként néhány településen több lett a gyermek, ez sokszor mentett már meg egy-egy óvodai, iskolai osztályt, ezzel együtt munkahelyeket. A lelkipásztorok is érzékelik a működésünk hatásait, mert több gyermeket keresztelnek, több gyermek van a hittanórákon, konfirmációi oktatásokon, gyermektáborokban.

Jelenleg hány gyermek nevelkedik a közel három éve működő szervezet hálózatában?

Jelenleg a Magyar Református Gyermekvédelmi Szolgálat – Nevelőszülői Hálózatában 231 gyermek nevelkedik, de ez a szám naponta változik. Jelenleg is folyamatban vannak kihelyezések nevelőcsaládokba, és heti szinten kapunk megkereséseket gondozási hely ügyében a gyermekvédelmi szakszolgálatoktól. Legnagyobb számban Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Biharban megyében vagyunk jelen, de Borsodban, Békésben, Pest megyében, Baranyában, Bács-Kiskun megyében, Somogyban is szép számban nevelkednek gyermekek nevelőcsaládjainkban.

Hogyan tudnak együttműködni más hivatalos szervekkel, településvezetőkkel?

A települések vezetőivel törekszünk jó kapcsolatot kialakítani. Mindenütt örömmel segítenek nekünk, és előfordult, hogy polgármesterek kerestek meg, hogy a településükön is dolgozzunk, díjmentesen ajánlottak fel közösségi helyeket hálózatunk számára. Köszönjük ezeket a felajánlásokat és a sok szeretetet, támogatást! Szoros munkakapcsolatban vagyunk a szakszolgálatokkal és az alapellátásban dolgozó kollégákkal. Kölcsönösen segítjük egymás munkáját, és nyilván közös a cél - mindannyian a gyermekekért dolgozunk.

{source}
<iframe width="680" height="376" src="http://www.youtube.com/embed/wBtaieJuUQ8" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
{/source}

Vannak-e már tapasztalataik arról, hogy a hit által „hozzáadott érték” milyen többletet jelent a református közösséghez tartozó nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek számára?

Ezek a gyermekek, akik református családokban nőnek fel, hiteles példát látnak a nevelőcsaládban, gyülekezeteink közösségében a hit megtartó erejéről, az Istenben elrejtett élet gazdagságáról. Arról, hogy amikor az ember ereje, lehetősége, eszköze elfogy, akkor Isten még tud és képes cselekedni. A református gyülekezet, ahova kerülnek, elfogadó közösség; gyakorlatilag "beleszeretik" a gyermekeket az egyházba, a gyülekezetbe. Megtanulnak imádkozni, Bibliát olvasnak, ezáltal egy végtelen erőforráshoz tudnak kapcsolódni, aminek óriási a megtartó ereje az élet minden nehézsége közepette.

Önnek személyesen mik a tapasztalatai, legkedvesebb emlékei a Gyermekvédelmi Szolgálatnál végzett munkájából?

Sok-sok kedves emlékem van, gyermekekről, nevelőszülőkről, akikkel szoros kapcsolatom van. Beszélgetésekről, bátorításokról, táborról, nyaralásról, nevetésről, sírásról. Nagyszerű munkatársaim vannak, büszke vagyok rájuk. Kollégáim óriási munkabírással dolgoznak, nem figyelik a munkaidő végét, hanem ott vannak, ahol lenniük kell. Ha kell hétvégén, ha kell ünnepnapokon is. Egymás hite által sokszor erősödtünk meg. Tudunk együtt és egymásért imádkozni. Köszönöm a munkatársaimnak is az áldozatos munkát, a fenntartónknak, a Szeretetszolgálati Irodának és a Református Egyház vezetőinek azt, hogy figyelemmel kísérik, segítik, támogatják hálózatunk munkáját.

Jelenleg is sok-sok segítséget kapunk a Dorcas Segélyszervezettől, a Magyar Református Szeretetszolgálattal pedig közös karácsonyi ünnepséget szervezünk a nevelőcsaládoknak, nevelt gyermekeinknek a debreceni Nagytemplomban. Köszönet a lelkész kollégáknak, akik napi szinten jele vannak a családok életében, sokat segítenek sokszor láthatatlanul. Köszönet az értünk imádkozó gyülekezeteknek, akik elfogadják és befogadják szolgálatunkat.

Legyen áldott és békés a karácsonyunk és kegyelemteljes az Új Esztendőnk!

Orosz Csilla

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió