Az isteni kegyelem megtartó ereje

2015. október 08., csütörtök

Több mint ezren vettek részt a Trianon előtti Békés-Bánáti Református Egyházmegye területén élő öt egyházmegye gyülekezeteinek III. találkozóján, amelyet Békésen rendeztek meg október 3-án. Az egész napos rendezvényen minden egyházmegye, név szerint Arad, Bánát, Békés, Csongrád és Temes is képviseltette magát. A békési templomban több mint 1200-an hallgatták az istentiszteleteket és vettek részt az egész napos programokon.

A Békési Református Egyházmegye esperese elmondta, hogy két évvel ezelőtt a Csongrádi Református Egyházmegye elnöksége döntött arról, hogy az egykori Békés-Bánáti Egyházmegye területén élő gyülekezeteknek találkozót szervez, akkor mintegy nyolcszázan gyűltek össze Makón, ahol együttműködési megállapodást írt alá az öt egyházmegye esperese, így tavaly újra találkoztak az egyházközségek képviselői, de akkor már Temesváron. Katona Gyula kifejtette, hogy a találkozó célja, hogy erősítse az összetartozás érzést, kifejezésre juttassa a gyülekezeti tagok számára, hogy Krisztus testének egy tagjai vagyunk, nem számít hol lakunk, élünk. „Azok a mesterséges határok, amelyek több mint 90 évvel ezelőtt megszülettek lehet léteznek, de lelkiekben nem, és így erősítjük tovább ezt az érzést" – emelte ki a békési egyházmegye esperese.


Fekete Károly tiszántúli püspök és Katona Gyula békési esperes

A találkozó előtt a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kiemelte, hogy nem csak az ilyen rendezvények alkalmával, hanem a mindennapokban is van kapcsolat a határon túli magyar gyülekezetekkel. „Szolgálati kapcsolat is van, mert a határon túli gyülekezetekbe át szoktunk segíteni, nem csak helyettesítő szolgálattal, hanem állandó részvétellel, például szegedi kollégák rendszeresen végeznek szolgálatot Szerbiában. Vannak testvérintézményi kapcsolatok, például a Debreceni Református Kollégium Óvodája és a Bácskossuthfalvi Óvoda között, valamint a Generális Konventben részt vesznek az esperes urak is, ők az alkotó tagjai" – mondta Fekete Károly, aki kiemelte, hogy a segítségnyújtás, mint amely most a kárpátaljai testvérek megsegítéséért zajlik, szintén minden egyházmegyére kiterjed. „Egészen konkrét formái vannak a mindennapi kapcsolatoknak, ezért is jó, hogy nem egy dísztalálkozó ez, hanem megkoronázása a mindennapokban folytatott együttműködésnek" – hangsúlyozta a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi alelnöke.

A találkozó istentisztelettel kezdődött, amelyen a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke hirdetett igét, aki prédikációjában kiemelte, hogy nem szabad a fogyatkozó gyülekezetek láttán elkeseredni! „A gyülekezeteink létszáma apad. Ma a hertelendifalvi templomban kevesebben vagyunk, mint húsz évvel ezelőtt, de hiszem és vallom, hogy Isten ma is meghallgatja az imádságokat, csak legyen erőnk és hitünk az Úrhoz szólni, hogy könyörüljön rajtunk!" – mondta Halász Béla, aki kiemelte, hogy a mi sorsunk nem e világ hatalmasainak kezében van, hanem Istenében és ez jó hír! „Ez biztonság mindnyájunk számára, mert az Úr mindennap cselekszik, és nem hagyja az ő népét!" A szerbiai református püspök hangsúlyozta, hogy erre példa, hogy „Trianon után milyen sok évvel még találkozhatunk, és még nagyjából megvannak a gyülekezeteink. Anyanyelvünkön hallgatjuk és mondjuk az igét és ez az Isteni kegyelem, amelyik megtart bennünket most is. Van jelenünk, de így van jövőnk is! Higgyünk Isten kegyelmében és reménykedjünk! Imádkozzunk és gondoljunk egymásra!" – kérte Halász Béla.

A találkozót megnyitó istentiszteleten az egybegyűlteket Zalai Mihály a Békés megyei Közgyűlés elnöke, és Izsó Gábor, Békés polgármestere köszöntötte. Az alkalmon bemutatkozott mind az öt egyházmegye is. Délután Reményik Sándor születésének 125. évfordulójára emlékezve zenés-verses előadást hallgathattak meg résztvevők, majd úrvacsorai istentiszteleten lehettek együtt. A délutáni alkalmon Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. A találkozó Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének gondolataival zárult.

forrás: ttre.hu, fotók: Barcza János

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió