Az emberkereskedelem hatásait vizsgálta a REV

2015. augusztus 12., szerda

A Református Egyházak Világközössége (REV) idén kiemelt figyelmet fordít a globális emberkereskedelemmel szembeni fellépésre, a közelmúltban az amerikai-mexikói határon vizsgálta az emberkereskedelem hatásait. Októberben az európai tagegyházak is konzultációt tartanak a témában.

A református világszervezet felelős munkacsoportja az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PC USA) meghívásáraérkezett a térségbe, s a határ két oldalán személyes történeteken és helyi egyházak programjain keresztül szembesült közvetlenül is a tragikus helyzettel. Yueh-Wen Lu, a REV alelnöke és egyben a Végrehajtó Bizottság felelős munkacsoportjának vezetője megrendülten nyilatkozott a látogatást követően: „Látni, ahogy tagegyházaink az emberkereskedelem ügyében fellépnek, ez a munkacsoportnak is támpontot jelent a teológiai reflexióhoz.”

A július 20-25. között szervezett tanulmányút alatt a csoport találkozott számos olyan szervezettel, amelyek az emberkereskedelem és migráció következményeivel foglalkoznak, és a határőrségnél teljesítenek lelkészi szolgálatot. A munkacsoport a mexikói Juarez városába is ellátogatott, ahol a nemi erőszak, a nők ellen elkövetett gyilkosságok és az emberkereskedelem ellen fellépő egyházi szervezetek munkájába nyertek betekintést. Mindeközben lerótták tiszteletüket az áldozatul esett nők tiszteletére emelt emlékműnél is.

A PC USA egyik gyülekezetében a résztvevők az emberkereskedelem egy túlélőjének tanúságtételét is hallhatták. A fiatal nő életében először mesélte el menekülése történetét Közép-Amerikából az USA-ba, amelyen emberkereskedőkkel, csempészekkel, határőrökkel és fogdákkal szembesült, illetve olyan segítőkész keresztyénekkel, akik biztonságot adtak neki. „Ha nem emeljük fel szavunkat”, zárta beszámolóját, „akkor sosem lesz igazság” és az erőszak állandósul. A munkacsoport az út során a REV „Teérted töretett meg” című gyülekezeti vezérfonalát is kritikusan értékelte.

A kiadvány, melynek neve az úrvacsorai liturgiára utal és a böjt időszakára kínál bibliai reflexiókat és imádságokat. A kampány felhívja a figyelmet azon nők, férfiak és gyermekek önfeláldozására, bátorságára és méltóságára, akiknek teste napról napra elenyész a rájuk kényszerített fizikai vagy szexuális munka miatt, és akik mindezt családjuk anyagi támogatása érdekében kényszerülnek elszenvedni. Életkörülményeik nem igen hagynak választási lehetőséget nekik, de azáltal, hogy árucikként kezelik, alapvető emberi mivoltuktól és méltóságuktól is megfosztják őket. Férfiak, nők és gyermekek krisztusi szenvedése és bátorsága arra kell indítson minket, hogy szolidaritást vállaljunk velük, felszabadításukért és gyógyulásokért mindent megtegyünk. Nem utolsó sorban azért, mert sokan közülük értünk törettek meg.

A munkacsoport jelentésében kiemelte, hogy az emberkereskedelmet fenntartó tényezők közül kiemelkedik a nemi alapú erőszak, a rasszizmus, amely a gazdasági igazságtalanság patriarchális struktúrájában érvényesül.   

Külügyi Iroda

Forrás: www.wcrc.ch

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.