Az ember tragédiájával búcsúzik a művészeti vezető

2010. december 21., kedd

altHúsz év után, 2011. január 9-én Az ember tragédiája című előadással búcsúzik a közönségtől Udvaros Béla rendező, az Evangélium Színház művészeti vezetője.

Húsz év, harminc bemutató, ötszáznegyvenöt előadás után 2011. január 9-én Az ember tragédiája előadással búcsúzik a közönségtől Udvaros Béla rendező, az Evangélium Színház művészeti vezetője. Jövő év tavaszától Pataki András veszi át a feladatait.

„Előadásunk tanulsága az legyen: örök kétkedés és remény között az emberiség csak az Isten kegyelmében bízva találja meg az élet értelmét, értékét és szépségét!” – fogalmazott Udvaros Béla rendező a tavalyi Madách-bemutató előtt. A közönség januárban ismét láthatja az előadást a művészeti vezető klasszikus rendezésében. 

A színház Az ember tragédiája huszonötödik, ünnepi előadásával búcsúzik Udvaros Bélától. Madách Imre drámáját Pelsőczy László, Lénárt László, Buzogány Márta és Kárpáti Tibor főszereplésével mutatja be az Evangélium Színház jövő év elején a budapesti Duna Palotában. 

A Magyarországi Református Egyház által is támogatott Evangélium Színház tavaszi és őszi bemutatóival egyedülálló színt képvisel a magyar színházi palettán. Az előadásokon nem a rendezői önmegvalósítás, hanem a hagyományos rendezői megoldásoknak és a kitűnő színészi játéknak köszönhetően a darabok eredeti üzenete jelenik meg. Ezt erősítette meg a tavalyi adventet megelőző premier előtt Udvaros Béla is: „Úgy éreztük, hogy e kincsünk elővételével és bemutatásával hagyományos, klasszikus formában és eredeti tartalmával rehabilitáljuk Madách Imrét.”

T. N. L.

(Madách Imre: Az ember tragédiája. Duna Palota, Budapest V. Zrínyi u. 5. 2011. január 9., 17 óra. Jegyek válthatók az előadás helyszínén december 13. és 18., valamint január 3. és 9. között. Tel: 235-5500 vagy 30/609-2628, délután 14 és 18 óra között.)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió