Az első világháború 100. évfordulójának megemlékezéséről

2014. augusztus 01., péntek

Az Európai Egyházak Konferenciájának nyilatkozata az első világháború 100. évfordulójának megemlékezéséről.

„Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek."
Máté 5,9

Csatlakozván másokhoz, az Első Világháború kitörésének 100. évfordulójáról emlékezünk meg ez év augusztusában. A világháború kitörése fordulópontot jelentett mind az európai, mind a világtörténelemben. Több mint 16 millió emberi életet követelt és mindenki életére hatással volt. Mélyen fájlaljuk, hogy ilyen szörnyű árat kellett fizetni ahhoz, hogy az emberi kapcsolatok helyreálljanak Európában. Imádkozunk, hogy a saját generációnknak, illetve a jövő nemzedékének soha ne kelljen olyan szörnyű döntéshelyzettel szembenéznie, mint amikkel elődeinknek kellett.

100 év elteltével se feledjük, hogy mindannyian kapcsolódunk az Első Világháborúhoz, vagy családi történelmünk által vagy a helyi közösségek örökségén keresztül, mert a háború még ma is hatással van a társadalomra és a világra, amelyben élünk. Arra kérünk minden keresztyént Európa-szerte, hogy megemlékezéseink alkalmával emlékezzünk együtt azoknak az életére, akik kötelességtudóan éltek, harcoltak vagy ért véget az életük a háborúban. Emlékezzünk az otthon maradt és szenvedő gyászolók csendes helytállására és bátorságára. Egymás történetének megosztása szerte Európában lehetőséget nyújt beismerni azt a kollektív traumát, amelyet a háború okozott csaknem minden országban.

Emlékszünk, hogy az Első Világháború egy balkáni konfliktusból nőtte ki magát, részben az emberi tévedés, részben a bűnös rosszakarat és meggondolatlanság miatt. Beismerjük saját felelősségünket a háborúban és megbánást kell tanúsítanunk.

A kiújuló európai – és távolabbi konfliktusokkal egy időben, imádkozunk azokért, akik súlyos felelősséget vállalva, a közös béke és biztonság fenntartásáért küzdenek, valamint azokért, akik a homályos bizonytalanságban hoznak döntéseket. Hálát adunk a regionális –és nemzetközi intézményeknek, hogy jelenleg is segítenek a nemzetek közötti kapcsolatok rendezésében, de elismerjük, hogy azok továbbra sem tökéletes eszközei a béke megőrzésének és olyan folyamatos befektetésekre van szükségünk, amelyek segítenek megváltoztatni a jelenlegi konfliktusokat.

Ezúttal megújítjuk elköteleződésünket az Ökumenikus Chartában foglaltak kölcsönös kötelezettségei és felelősségvállalásai mellett: „Jézus Krisztus a kereszten kinyilatkoztatta számunkra szeretetét és a kiengesztelődés titkát; az ő követésében minden tőlünk telhetőt meg kívánunk tenni azért, hogy a még fennálló, egyházainkat elválasztó problémákat és akadályokat legyőzzük." Tudjuk, hogy a konfliktusokat megváltoztatni egy nagyon hosszú és kemény folyamat, de egyben mindig szükséges és fontos, azért hogy a Jézus Krisztus által hirdetett örömhír átadása megújult értelmet kapjon a mai világban.

Külügyi Iroda
Fordította: Szaszkó Ágnes

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió