Az egység jegyében – Evangelizációs hét Deregnyőn

2010. október 25., hétfő

Az Ungi Református Egyházmegye vezetése ebben az évben is az egység jegyében szervezi az őszi evangelizációs hét alkalmait.

Az Ungi Református Egyházmegye vezetése ebben az évben is az egység jegyében szervezi az őszi evangelizációs hét alkalmait. A meghívott igehirdetők, Lőrincz István Marosvásárhelyről és Domanhidi Béla, a Mezőberegnyei gyülekezet lelkipásztora. 

Az elmúlt években az erdélyi lelkészek szolgálatát nagy érdeklődéssel fogadta az alkalmanként 80-120 lelkes kzözösség. A testvéri nyitottság azt is jelenti, hogy az ungi és zempléni egyházmegyékből érkezők számára nagyon fontos a református egység erősítése a Kárpát-medencében, amire leginkább Isten Igéje által van lehetőség.

A meghívott igehirdetők mély hittel, igei világossággal fogalmaznak írásaikban, melyeket a Szeretetnaptár 2011 oldalain olvashatnak majd az érdeklődők.

Az evangelizációs hétre november 8–12 között, esténként 18 órai kezdettel kerül sor Deregnyőn, a Református Tanulmányi Központban, „Kicsoda Jézus Krisztus?“ gondolat körben. A hét igehirdetési programja a következő

Hétfő: Út az igazi életre – Textus: Mt 16:25  Igehirdető: Lőrincz István
Kedd: A bűnök bocsánata – Textus: 1Ján 1:7–8  Igehirdető: Lőrincz István
Szerda: A megfeszített – Textus: 1Kor 2:2  Igehirdető: Domahidi Béla
Csütörtök: A feltámadott – Textus: 1Pét 1:3  Igehirdető: Lőrincz István
Péntek: A megdicsőült Úr – Textus: Fil 2:5–11  Igehirdető: Domahidi Béla

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.