Amerikai reformátusok lelki és anyagi gyorssegélye

2010. január 14., csütörtök

altIma, adakozás, gyorssegély, internetes adományozás – mindez lehetőség arra, hogy az Egyesült Államok református egyháza világszolgálatán keresztül a segítségüket Haitinak, illetve a károsultaknak az adakozók, együttérzők eljuttassák.

Az Amerikai Református Egyház Világsegély Szervezete azonnal 10 000 dollár rendkívüli segélyt juttatott a tragédia érintettjeinek és adakozásra szólította fel híveit. David Dethmers, a világsegély koordinátora szerint „azonnali segítség kell”, mégpedig abból, amiből a leginkább szükséget szenvednek: tiszta víz, élelmiszer és sátor. A segélyszervezetnek stábja van Haitin, a Dominikai Köztársaságban, hogy mindig a leginkább hiányzó dolgokkal tudja ellátni a rászorulókat. Az említetteken kívül nagy szükségük van még higiéniai és bébi-felszerelésre. Az amerikai reformátusok első adományát már behajózták, ebben 25 000 higiéniai egységcsomag és néhány ezer bébi-felszerelés található. Marylandi áruházukat teljesen kiürítették segélyszállítmány céljára. A haiti földrengésben az amerikai reformátusoknak nyolc gyülekezetéből és különféle szervezeteitől voltak munkatársai és vezetői a katasztrófaövezetben, jelenleg sorsukról még nem tudnak semmi biztosat. Az amerikai reformátusok az adakozás mellett imaláncot is elindítottak. Ez részben e-mailen, részben telefonon, illetve gyülekezeti közvetítéssel alakít élő könyörgés-láncot USA-szerte. (RCA.usa – 2010-01-14-15 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió