Alternatív társadalomként jellé lenni a világban

2012. november 15., csütörtök

Arjan Plaisier, a Holland Protestáns Egyház főtitkárának angol nyelvű áhítatával kezdődött meg a Magyarországi Református Egyház Zsinatának november 15-i ülése. A főtitkár Ézsaiás próféta 8:11-18 könyve alapján tartott igemagyarázatában az egyházat alternatív társadalomnak nevezte.

A holland társadalomban az egyház elvesztette központi helyét és perifériára szorult – kezdte mondandóját a holland egyházvezető. Hozzátette, felteszi, a magyarországi helyzet nem egészen ugyanaz, mint a hollandiai. Ezt követően a főtitkár visszatért Ézsaiás korszakának magyarázatához és elmondta, a próféta körül is egyfajta egyházi közösség alakult ki a szélesebb társadalmi közösségen belül: egy „egyház”, egy „alternatív” társadalom jelenik meg.

A holland zsinati vendég ezt követően azt fejtette ki, mik a legfőbb jellemzői az alternatív társdalomnak.  Elsőként a félelmet emelte ki. „Mindig lesz ok a félelemre, természetes emberi jelenség, de az Ige arra int, hogy ne mondjátok azt félelemnek, amitől ők rettegnek, hanem ’a Seregek Urát tartsátok szentnek, őt féljétek, tőle rettegjetek’. Vagyis félni az Istent, az Ő tisztelete az alap arra, hogy az evilági félelmeket helyükön kezeljük és viszonylagosságukat felismerjük” – világította meg Arjan Plaisier, majd rátért a következő lényeges jellemzőre, az Úrra való várakozásra. Aki vár, az bízik, volt hallható a prédikációban. A főtitkár szerint a bizalom nem más, mint rendet tenni a szív vágyai között, egy ajándék, amit nem lehet magunktól előidézni. Mégis, az istentisztelet és a liturgia a bizalom begyakorlásának és erősítésének útja.
A harmadik jellemzőként az Istenbe vetett bizalmat fejtette ki bővebben a lelkész. Ezzel kapcsolatban idézete, hogy „…várom az Urat, aki Jákób háza elől elrejtette orcáját.”

„Isten elrejtettsége nem újkeletű dolog – magyarázta Arjan Plaisier. – Éppen ezért van nagy szükség az alternatív társadalomra, arra, hogy Isten színe elé álljunk és jelenlétét megtapasztaljuk. Kenyéren és boron kell élnünk; Krisztus rejtett és titokzatos jelenlétéből ebben a világban.”

A negyedik jellemző a hit titkának megőrzése volt. „Az alternatív társadalomnak adatott egy kijelentés, egy tanúságtétel: a Biblia. Meglehetősen fura, hogy éppen erre a tanúságra mondja a próféta: ’Lezárom ezt az intelmet, lepecsételem ezt a tanítást tanítványaim számára’” – hozott ismét egy részletet az Igéből a holland egyházvezető, amit úgy értelmezett, hogy a hit titkát meg kell őrizni és meg kell óvni azt a profanizálódástól.

Végül a hit továbbadását emelte ki. „Az egyház, még ha kicsiny is, arra hívatott, hogy jellé legyen a nép számára az élet nyílt terein. Az a közösség, amelyik ’alternatív társadalomként’ komolyan veszi az evangéliumot, maga is jellé lesz a világban, a népek között” – zárta le beszédét a holland főtitkár.

Reformatus.hu, fotó: Sereg Krisztián

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.