„Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat” – olvassuk a Zsoltárok könyvében. A várakozás a változás előszobája. Azért várok, mi több azt várom, hogy a dolgok bebetonozott állapotukból elmozduljanak. Sajna kevés időm van arra, hogy ez megtörténjen. Az éveimet, évtizedeimet jobb célra is fel tudnám használni. Inkább megsürgetem, rátelefonálok, pártfogót keresek, kopogtató kilincset bérelek az irodája ajtaján, kérvényt írok, végül felmegyek a miniszterhez. Várni, türelemmel kivárni a sorom az élet egyik legnagyobb próbája. Olybá tűnik, mintha közben semmit nem tennék... 6-7 m-es kígyózó sorok a pénztáraknál. Púposra megpakolt bevásárlókocsik. Mindenki az ünnepre hajt. Valakinek két kocsija is van, csak nehogy az én soromban legyen... – gondoljuk végső elkeseredésünkben. Várni a pénztárnál, várni a dugóban, várni a gyerekre az iskola előtt, várni az év végi borítékra a főnöktől, várni egy meleg pillantást, várni díszes kivilágítást, várni havas tájat, várni negédes ünnepi dallamokat, várni valahol, valami kétes megbocsátást. Várni várunk, ez nem lehet kétséges. Vajon úgy várunk és arra várunk – várván várunk –, ahogy a zsoltáros megfogalmazta? Az adventünk arról szól, hogy várjuk az Úr érkezését? Vagy mindenki más érkezésére készülnünk, csak épp az érne váratlanul, ha maga az Úr kérne bebocsátást hozzánk?

A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve. És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége. Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek? Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, mert Istennek semmi sem lehetetlen. Mária ezt mondta: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal. (Lk 1:26-38)

Az Eljövendő érkezése már itt van a küszöbön. Ennek beszédes bizonysága az az előkészítő látogatás, amit a bibliai történetünk leír. Az élet folydogál a maga medrében, s ahogy Noé vagy Lót napjaiban az emberek ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, miközben különös küldött teszi tiszteletét a Föld nevű bolygón.  Názáret városába angyal érkezett. Az égi küldött Gábriel, a földi kiválasztott Mária. Az ő találkozásuk nem a véletlen műve, hanem felülről elrendelt esemény. Isten a legnagyobb szeretet megnyilvánulását nem mennyei laboratóriumban kísérletezi ki, hanem földi körülmények között alkalmazza. Ennek a külsőleg egyszerű elbeszélésű látogatásnak a kimenetelén, sikerén bizony sok múlik. Az égi és földi találkozások eredményén ma is sok múlhat. Létre jöhet egyáltalán ma ez a találkozás? Az ünnepig megtörténnek nálad is ezek az ég és föld közötti angyali, isteni villanások?

Thurzó Gábor elbeszélésében (Hármas oltár) nem egy angyal, hanem több érkezik Názáret vidékére. Megbízatásuk egyáltalán nem könnyű. Az isteni tervben érintettekre: Máriára, Józsefre, Erzsébetre, Zakariásra vigyázni. Óvni lépéseiket, távol tartani őket rosszakaróktól, a Sátán bérenceitől, az erejükön felüli próbáktól. Az angyalok azon vitáznak, hogy miként tegyék meg ezt a látogatást. Emberi formában? Úgy ahogy a földi teremtmények mutatkoznak, hétköznapi módon, vagy saját létformájukban, angyali jelenésként? Miért kérdés ez? Nem mindegy? Az angyalok szerint jövetelük hitele, komolysága múlhat ezen. „Még sem helyes emberi alakban megjelennünk. Olyan hírt hozunk, amit ha emberi lény a postás, senki nem hisz el... És mindnyájan szárnyas-leples, sugárzó lénnyé változtak. A kíséret felreppent, ott köröztek – kíváncsian várva a fejleményeket – a ház, az udvar, az ácsműhely fölött. Gábriel pedig megjelent Mária előtt.”

Mitől nyomatékos ma egy üzenet a számodra? Tényleg igaz lehet, hogy a külsőségek adják meg az üzenet értékét és nem a tartalom? Ha merített papíron, időtálló tintával íródik, ha szárazbélyegzővel hitelesített, ha a feladó a hivatal embere? Ha kellő hangsúllyal és kettőnél többször megismételve a villódzó dobozban hangzik el? Én mindezek ellenére valamiért mégis hiszek a felhajtás, a nagy elán, a fényjátékok, a vörös szőnyeg, a kikiáltó emberek nélküli találkozásokban. A csendes üdvözlésekben és érzékeny beszélgetésekben. Lukács sehol nem ír különleges kísérőjelenségekről. Gábriel angyal üdvözli Máriát és őneki nem a személy, hanem a mondottak keltik fel a figyelmét. Talán itt is, ebben a közösségben megtörténhet, hogy nem a szószóló, a prédikátor, az aktor lesz a lényeg. Az ő hogyanja, miértje, kiértje, hanem az, amit hordoz, amit elétek tár. Az üzenet a lényeg, a tartalom a fontos, mert a bűvész is félrevezetésül mondja a közönségnek, csak a kezemet figyeljék.

Az angyali üdvözletben Isten maga közli lényének belső titkát. Itt van az az Isten, akit lehet szeretni. Aki engedi, hogy tegyenek vele, amit akarnak. Aki kiszolgáltatja magát. Aki a végzet fegyverzetét a mennyi fogason hagyta, és befogadást, elfogadást kér egy gyönge, törékeny nőtől. Istennél megvannak azok a princípiumok, azok a jellemzők, hogy kinél keres befogadást. Pilinszky így fogalmaz: „Kinek szeretete elől mindenki megfutott, azokra várakozik legodaadóbban Isten – rejtezkedve, mégis közelin, láthatatlanul, mégis csodálatos intimitással.” (A Szentírás margójára) Mária felismeri az alkalmas időt. Ezt várta Izrael népe, hogy végre eljöjjön a Messiás. Ő hűséges népéhez, népének reménységéhez, várja az Urat és Isten küldötte megérkezik hozzá. A szűziesség, az ártatlanság, a lélek mindenre fogékonysága, az érthetőn túli sejtetésbe való kapaszkodás mind ott kell legyen az ünnep kelléktárában. Megfoghatatlan, érthetetlen, amit Gábriel mond: „Íme fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak.” Nem egy csecsemőt tett le a küszöbre. Nem egy kamasz fiút mutatott be neki. Egy ígéretet adott, ahol Mária hitére volt szükség ahhoz, hogy ez megfoganjon. Mária teret enged, az éltető hitet közegét biztosítja, alárendeli magát önként Isten tervének, hogy az új teremtés végbemenjen. Nem az emberi természet fia, hanem az Isten Fia növekszik benne. Befogadja, ami a mennyi magaslatokban formálódott. Ő a szeretet, a szolgálat, az odaadás embere. Az ő túlcsorduló szeretete az isteni szeretet végtelenjében olvad fel.

Mária szívében megvolt a várakozás. Nem akármire várt és nem akárhogy. Bár mondhatni készületlenül érték az események, mégis tudta mi a dolga. Egyszerűen, de ékesen megfogalmazva: „Íme az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint.” Ebben a találkozásban nem csak Istennek kell kiszolgáltatnia magát, hanem neked is. Meg kell bíznod benne, hogy amit Ő készített, az nem kevesebbé tesz. Ugyan a feje tetejére áll a világ, mégis így kerül minden a helyére. Az ünnepre nézve valami olyan várj, ami még nem volt, de a lelked mélyen tudd, hogy mindig ezt szeretetted volna. Hiszen szeretetre születtünk, csak épp a tökéletes megvalósítását itt a földön hiába kerestük. (Pilinszky J.) A tökéletes szeretet a mennyből a földre Jézusban érkezeik el. Őróla szólt az ígéret, Ő az a bizonyos Fiú, az Istenfiú. Várd őt Te is ezen az ünnepen Mária szelídségével és alázatával és a váratlan meglepetésével ajándékoz meg: „Őt nem hiába várod, betér hozzád, megáld.” (RÉ 312) Ámen. 

Szalay László Pál, fotó: Kalocsai Richárd

A szerző telkibányai református lelkipásztor.