Adventi turnén a BolykiSoul&Gospel

2011. december 01., csütörtök

A 2011-ben Bolyki Balázs által alapított BolykiSoul&Gospel Kórus az adventi időszakban országos turnéra indul. Az ország nagyvárosaiban, többek között Miskolcon, Kecskeméten és Győrben is ad koncerteket a közel hatvan énekest számláló kórus. A felcsendülő dalok között megtaláljuk az ismert karácsonyi dallamokat, de vadonatúj saját szerzemények is elhangoznak majd.

A kórust Bolyki Balázs azzal a szándékkal alapította, hogy a magyar és nemzetközi gospel és soul zenei színpadokon új hangzást és minőséget képviselve, saját oktatási rendszerét megvalósítva még több rajongót szerezzen e műfajoknak. Az idén februárban indult kórus a kezdeti tizenöt főből, mára nyolcvan tagú együttessé nőtte ki magát. A tagok többségének nincs zenei előélete, se képzettsége, hanem a Bolyki Balázs által oktatott előadói technikának köszönhetően válnak profi énekesekké.

A turné állomásai:
December 9. 18 óra – Cegléd, Református templom
December 10. 18 óra – Kecskemét, Református templom
December 11. 18 óra - Budapest, Szilágyi Dezső téri Református templom
December 16. 19.30 óra - Budapest, Gazdagréti Református templom
December 17. 17 óra - Miskolc, Avasi Református templom
December 18. 17.30 óra - Győri Református templom
December 23. 18 óra - Budapest, Vörösmarty tér
December 28. 23 óra – Budapest, Pesterzsébeti Baptista templom

Kapcsolódó anyagok:
A BolykiSoul&Gospel Kórus videói itt és itt
A Kórus közösségi oldala

A turné állomásai

December 9. 18 óra – Cegléd, Református templom

December 10. 18 óra – Kecskemét, Református templom

December 11. 18 óra - Budapest, Szilágyi Dezső téri Református templom

December 16. 19.30 óra - Budapest, Gazdagréti Református templom

December 17. 17 óra - Miskolc, Avasi Református templom

December 18. 17.30 óra - Győri Református templom

December 23. 18 óra - Budapest, Vörösmarty tér

December 28. 23 óra – Budapest, Pesterzsébeti Baptista templom

Kapcsolódó anyagok:

A BolykiSoul&Gospel Kórus videói

A Kórus az egyik közösségi oldalon

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió