Idén 8257 fiatal fogadta el a három történelmi egyház kihívását, s dolgozott önkéntesen 72 óra alatt 286 projekten. A 357 csapat az október 8-i (néhány helyszínen 9-i) nyitórendezvényeken tudta meg feladatát, melynek megvalósítására három nap állt rendelkezésére. Az önkéntesek szociális, fejlesztő és ökológiai projektekben vettek részt: szemetet szedtek, fákat ültettek, játszótereket hoztak rendbe, időseket, betegeket, sérült embereket látogattak, játékos foglalkozásokat szerveztek gyerekeknek.

Kapuk emberek és Isten között

„Hozzám hasonlóan sokan vannak, akik szívesen segítenének másokon, de legtöbbször nem jutunk el a megvalósításig, mert nem tudjuk, hol és hogyan kezdjük el” – véli Vecsei Miklós H., az idei fővédnök. A Vígszínház fiatal színésze olyan kezdeményezésnek tartja a 72 órát, mely segíthet átlépni ezt a startvonalat. Az október 10-én tartott sajtótájékoztatón kiemelte annak fontosságát, hogy a fiatalok baráti körben, közösségben vannak együtt, s úgy tehetnek másokért, hogy közben jól érzik magukat.

A 72 óra ötlete Németországból származik, majd az osztrákok fejlesztették egy olyan komplex projektté, amely lassanként a környező európai országokban (Svájc, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Magyarország, Csehország, Portugália, Lengyelország) is elterjedt. A magyarországi projekt egyik különlegessége, hogy a testvérrendezvényeknél sűrűbben, évente megvalósul. A szervezők tapasztalatai szerint így sokkal jobban motiválhatók azok a fiatalok a másokért való szolgálatra.

A másik különlegesség a magyarországi 72 óra egyházi háttere. Hazánkban 2006-ban valósult meg először – akkor még csak a győri és a szombathelyi katolikus egyházmegyében –, 2007-től szervezi közösen az evangélikus, a katolikus és a református egyház. „Ez egy kapu, melyen keresztül kapcsolatba tudunk kerülni a fiatalokkal” – véli Szontágh Szabolcs. A református ifjúsági tanácsos szerint az ilyen kapuk segíthetik közelebb ezt a korosztályt a gyülekezetek, az evangélium, Isten felé.

Az önkéntesség életforma

Az egyik idei, óbudai lakótelepi játszótérre szervezett projektben egyházvezetők is részt vettek: a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai és harminc önkéntes által szervezett családi nap lebonyolításában segítettek, valamint megosztották élményeiket, gondolataikat az önkéntességről.

„Rengeteg olyan dolog van a társadalomban, amit nem struktúrákkal, hanem szívvel lehet megoldani” – mondta Székely János püspök. A katolikus egyházfő arról beszélt, hogy a Teremtő nem piramisszerű világot álmodott meg, hanem olyat, melyben az emberek egy test tagjai, s egymásnak testvérei. Reményét fejezte ki, hogy ez a 72 óra sokaknak életre szóló élmény lehet: szívek megnyílhatnak, emberek egymásra találhatnak.

Szabó István református püspök a helyszínválasztás szimbolikájáról beszélt: a nyolcsávos Szentendrei úton elsuhanó vagy araszoló autósok nem is sejtik, hogy a panelházak között egy „sziget” – egy játszótér – bújik meg. Egyházunk zsinatának lelkészi elnöke felidézte, hogy az „ami a mindenkié, az senkié” mentalitás már számos lakótelepet, játszóteret hagyott lepusztulni. „Ami a miénk, az lehet mindenkié” – fordította meg a gondolatot, s az ennek szellemében dolgozó önkéntesekről azt mondta: „a jó szívek, a segítőkészség, az emberség honfoglalását végzik”, ők építik az ország jövőjét.

„Ez a nyolcezer fiatal, aki kész kompromisszum nélkül tenni másokért, azért a környezetért, ahová Isten állította, azt üzeni mindenkinek: Európának van jövője” – mondta Gáncs Péter. Az evangélikus elnök-püspök szerint az idősebb generációnak van mit tanulnia a fiataloktól: akár a kegyességi korlátokon felülemelkedő ökumenikus együttműködést, akár a rossz kompromisszumok elkerülését, akár azt a mentalitást, hogy készek tenni társaikért, akiket Isten rájuk bízott.

A kezdeményezést idén – számos civil szervezet és intézmény mellett – az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Budapest főpolgármestere is támogatta. Fülöp Attila nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is elismerően szólt a 72 óráról: „A család korábban sikeresen átadta a másokról való gondoskodás fontosságát. Manapság kevésbé képes erre, ezért fontos, hogy az egyházak felvállalják ezt az üzenetet.”

Feke György, fotó: Dimény András, Hossala Tamás