A nagy lehetőségek hangszere

2014. május 14., szerda

A nyugati keresztyénség és az orgona összefonódott az elmúlt ezer esztendőben. Zenetörténetünk és zenekultúránk elképzelhetetlen nélküle, mégis oly keveset tudunk róla, és sokszor oly mostohán bánunk vele. Május utolsó hetében országos fesztivált szerveznek, hogy felhívják a figyelmet erre a csodálatos hangszerre, és válaszokat keressenek a vele kapcsolatos kérdésekre.

A keresztyén templomok jelentős részében orgonaszó kíséri a gyülekezeti éneket, de nem volt ez mindig így, sőt, ma sincs mindenhol így. A keleti rítusú – az ortodox és a görög katolikus – egyházakban a mai napig hangszeres kíséret nélkül szól az ének az istentiszteleteken. A mai orgonák korai elődje, az úgynevezett víziorgona még az ókorban, a hagyomány szerint az egyiptomi Alexandriában született. A múlt század első felében az óbuda-aquincumi ásatáson is megtalálták egynek a maradványait, amely – felirata szerint – Krisztus után 228-ból származik, és a római település egyik tisztségviselője ajándékozta a helyi posztókészítők kollégiumának. 

Az orgona: megszólaltatási módját tekintve az orgona fúvós hangszer, ám megszólaltatási technikája szerint a billentyűs hangszerek kategóriájába tartozik. Bonyolult szerkezet, mert több száz vagy akár több ezer sípból is állhat. Egy sípsor általában a billentyűk számával azonos számú sípból áll. A hangmagasság a sípok hosszúságától, a hang minősége, jellege pedig többek között a sípbőségtől függ. Az orgona képes arra, hogy megszólaltassa a fizikai felhangokat, tehát ténylegesen megszólal a hangok oktávja, kvintje és terce is akár. Ezáltal az orgona és megszólaltatója egy teljes zenekart is helyettesíthet. Hangja betölti a nagy teret. Bódiss Tamás országos egyházzenei előadó szerint ezek az adottságai rendelik arra, hogy a templomok hangszere, a gyülekezeti ének vezetője legyen. Az egyházzenész ugyanakkor hangsúlyozza: az orgona nem elengedhetetlen, csupán praktikus és a liturgiát zeneileg gazdagító eszköze az istentiszteletnek, amely hangszerek nélkül is teljes értékű.

Kis Pippintől napjainkig

A keresztyénség első századaiban tehát a hangszer világi használatban volt, és a középkor első felében is csak a királyi vagy nemesi udvarok fényét volt hivatott emelni. Ráadásul Róma bukása után csak a 8–9. században jelenik meg újra a nyugat-európai írott forrásokban, amikor Kis Pippin frank uralkodó 757-ben, majd néhány évtized múlva fia, Nagy Károly kapott ilyen hangszert ajándékba Bizáncból.

A templomokban csak viszonylag későn, a 13. századtól terjedt el az orgona, de énekkíséreti szerepe ekkor, sőt még a reformáció kezdetén sem volt. A középkori egyházban a hangszer az oltárnál végzett szertartási cselekményeknél, illetve más mozgások alkalmával szólalt meg. – Kálvinnak a hangszerrel kapcsolatos, sokat citált és sokak által bírált álláspontja is ebből a szemszögből érthető meg: mivel a gyülekezeti éneklést Genfben is kórus vezette, a külsőségeket pedig mellőzték a liturgiában, egyszerűen nem volt szükségük az orgonára – int a reformátor orgonaellenességének megítélésében óvatosságra Bódiss Tamás. A református egyház országos egyházzenei előadója arra figyelmeztet, hogy bár Luther sem tartotta nélkülözhetetlennek az orgonát, a reformáció korát követően alakult ki a hangszer mai formája, amely az orgonairodalom felvirágzását hozta. A lutheránus északnémet kereskedővárosok gazdagságának jelzőjévé vált az orgona, és ennek köszönhető, hogy a 17. századra az evangélikus istentisztelet elhagyhatatlan része lett.

A lutheránus istentiszteleti gyakorlatban ma is több szerepe van az orgonának, mint akár a katolikus, akár a református liturgiában. A hangszer a magyar református egyházban csak a 18. század végén jelent meg, de elterjedése után is csak a templomi éneket kísérték vele. Mivel egyházunk a magyar paraszti-mezővárosi társadalomban gyökerezik, zeneiségünk is megmaradt ebben a közegben, és nem alakult ki az az összetett egyházzenei kultúra, amely például a német nyelvű felvidéki vagy erdélyi evangélikus polgárvárosokat jellemezte. Az egyszólamú gyülekezeti éneklés és az orgona kísérőfunkciója a mai napig meghatározza istentiszteletünket.

Új lehetőségek

Pedig számos hangszerünk ennél akár többre is lehetne hivatott. Az elmúlt két évtizedben megépült új orgonáinkban is nemcsak a templomi koncert lehetősége rejlik, ha­nem istentiszteleti zenekultúránk megújítása, változatosabbá tétele is. Neves református zeneszerzők és egyházzenészek – Árokháty Bélától Gárdonyi Zoltánon át Ádám Jenőig – már a két világháború közötti időszakban elkezdték keresni a kórus és az orgona helyét a református liturgiában. – Ők az istentiszteleti műzene megújítására még nem láttak lehetőséget, ennek helyét a zenés áhítatokban látták – tekint vissza a múlt századra Bódiss Tamás.

A Generális Konvent Liturgiai Bizottságának munkájában részt vevő egyházzenész ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy éppen tíz évvel ezelőtt kezdődött el az a folyamat, amelynek célja többek között a református liturgia zenei megújítása is. – Közel áll a bizottság a javaslatai megfogalmazásához. Ezek szerint a gyülekezeteknek lehetőségük lenne arra – ha jó orgonájuk, képzett kántoruk és kórusuk van –, hogy istentiszteletüket olyan zenei elemekkel tegyék tagoltabbá, amelyek egyúttal erősítik annak igei üzenetét is – árulja el az országos egyházzenei előadó.

Mit jelentene ez a gyakorlatban? Például a derekas énekben vagy az úrvacsoraosztás alatt lehetőség lenne nemcsak a hívek egyszólamú énekére, hanem akár kórus, akár orgonajáték megszólalására, illetve a három váltakozására is. Ahogy például az imádságnak is többféle formája van: van, amit a lelkipásztor, van, amit a gyülekezet közösen mond el, és van az egyéni elcsendesedés lehetősége is. Ha úgy tetszik, különféle műfajokról van szó, amelyek más és más oldalról közelítve más és más lelki húrokat pendíthetnek meg bennünk. Arról az előnyről nem is szólva, hogy a tagoltabb, összetettebb és éppen ezért dinamikusabb liturgia a könnyen ellankadó figyelmet is jobban fenntartja.

Magukra hagyott gyülekezetek

A református egyház orgonáira is kiterjedő összeírás utoljára egy országos felmérés keretében készült még a '80-as években. Bódiss Tamás szerint nem csak aktuális felmérésre, inkább egyfajta orgonafelügyelet felállítására lenne szükség egyházunkban. – A felügyelet azonban nem a legjobb kifejezés. Inkább a gyülekezet érdekeire figyelő, de a műemléki, a művészeti és a pénzügyi szempontokat is ismerő, illetve az ezek közötti konszenzust munkáló szaktanácsadói hálózatra lenne szükség. Akár egy, a gyülekezeti kántorok képzését és továbbképzését, valamint a készülő új énekeskönyv és liturgia bevezetését segítő körzeti kántori szolgálattal együtt – fejti ki az országos egyházzenei előadó.

Ha egy közösség orgonafelújításba vagy -építésbe kezd, ma magára van utalva, nincs kihez fordulnia. Tudunk olyan gyülekezetről, amely többször is hozzáfogott sípos orgonája megújításához, ám mindig az olcsóbb megoldást választotta, így nem oldódott meg a probléma, és a sorozatos pénzkidobás után végül egy digitális hangszert vásárolt. Bódiss Tamás szerint ilyen helyzetekben lehetőleg olyan céggel kell dolgoztatni, amelynek jó referenciái vannak, és – ahogy a parókiaépítés során is – minden esetben műszaki ellenőrt kell alkalmazni. – Sem a lelkipásztor, sem a presbitérium, de még a kántor, sőt egy orgonaművész sem rendelkezik feltétlenül azokkal az ismeretekkel, amelyek birtokában felügyelni tudná az orgonaépítők munkáját – figyelmeztet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének oktatója, aki hozzáteszi: nem könnyű ma hazánkban erre alkalmas szakértőt találni.

Az országos egyházzenei előadó úgy látja, a gyülekezetek az orgona szempontjából ma három csoportra oszthatók: vannak műemléki értékű hangszerek, amelyeknek a mai gyülekezeti használatot nem akadályozó, eredeti állapotukban való megőrzése – vagy visszaépítése – a fő szempont. (Ilyen műemléki rekonstrukció zajlik éppen a budapesti Kálvin téri templom orgonáján.) Ezekre a műemléki orgonákra jó eséllyel külső forrásokat is lehet mozgósítani. Orgonáink nagy része az első világháború után, a világégés és a gazdasági világválság korában épült. Emiatt e hangszereknek kevésbé szerencsés a konstrukciója: sem anyagukban, sem kivitelezésükben nem képviselnek különösebb értéket. Itt a részbeni megőrzés vagy új hangszer építése jöhet szóba. Gyülekezeteink jelentős részében rosszabbnál rosszabb hangszerpótlékok segítik az éneklést. Ha segítik egyáltalán. Mert Bódiss Tamás határozott véleménye, hogy csak a szép hangzású instrumentum szolgál az éneklés javára, rossz hangszer esetében már az is jobb, ha a hívek kíséret nélkül vagy esetleg – kisebb templomokban, imaházakban – más akusztikus hangszerek (vonósok, fúvósok együttese) mellett énekelnek.

A plázától a templomig

Sok kérdés van tehát az orgonák állapotával és használatával kapcsolatban. A hangszer és az orgonairodalom népszerűsítése mellett ezekre próbál választ adni május 26. és június 1. között az OrgonaPont Fesztivál. Ezekben a napokban országszerte számos templomban és hangversenyteremben szólal meg ez a csodálatos hangszer. A Bartók Rá­dió élő közvetítése révén pedig bárki meghallgathatja a központi koncerteket. Az egyik népszerű budapesti plázában testközelből lehet majd ismerkedni a hangszerrel, a magyar orgonaépítés fellegvárában, Pécsett pedig orgonagyár-látogatással egybekötött szakmai konferencia lesz.

A fesztivál lehetőség a református gyülekezetek számára is, hogy orgonájukra irányítsák híveik és a településükön élők figyelmét. A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. által szervezett rendezvénysorozat védnökségét a református egyház részéről Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke vállalta, aki támogató levelében kifejezte: bízik abban, hogy a fesztivál „olyan rétegekhez is eljuttatja az orgonairodalom értékeit, amelyekhez eddig nem jutott el, és ezáltal egyházunk igehirdető tevékenysége is erősödik". 

Az OrgonaPont Fesztivál programkínálatában több református helyszínt is találunk. Zenés áhítatok és istentiszteletek, koncertek és hangszertörténeti előadások várják az érdeklődőket a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában, a debreceni Kis- és Füredi úti, a miskolc-alsóvárosi, az alacskai és a kercaszomori templomban. A rendezvénysorozat egyik központi rendezvénye június 1-jén 18 órától a debreceni Nagytemplomban lesz, ezt a Bartók Rádió élőben közvetíti. A koncerten közreműködik Karasszon Dezső orgonán, valamint Karasszon Eszter és Lukácsházy György gordonkán. Bach, Klengel és Gárdonyi Zoltán egy-egy darabja lesz hallható. Bővebb információ a fesztivál programjairól a www.orgonapont.hu oldalon érhető el.

Kiss Sándor
Fotó: Sereg Krisztián
Megjelenik a Reformátusok Lapja következő számában.  

Istent keresem

2Móz 12,1–20

„Tartsátok meg a kovásztalan kenyér ünnepét,...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink