A Lepramisszió őszi csendesnapjáról

2013. szeptember 25., szerda

Riskóné Fazekas Márta, a Lepramisszió igazgatónőjének beszámolója az őszi csendesnapról.

Három napon belül két kínai delegációval is találkozott a Lepramisszió vezetősége, illetve támogatói Budapesten. Ennek oka az, hogy szept. 16-19-ig került megrendezésre Brüsszelben a világ összes lepraszervezetének, az ILEP-nek kongresszusa, több, mint 800 delegátus részvételével. Az ezen részt vett kínai küldöttségek ezt követően ellátogattak a magyar Lepramisszióba, mivel 5 éve támogatjuk a Jünnan-tartománybeli Xishuangbanna terület lepramunkáját.

Az egyik küldöttség kizárólag lepraorvosokból állt, akik a hatalmas ország minden tájáról érkeztek, képviselve egy –egy számunkra elképzelhetetlenül nagy tartományt. A delegációt Dr. Wang Wentao vezette, aki egész Kína vezető leprológusa. A magyarországi Lepramisszió történetének, tevékenységének bemutatása láthatóan megérintette a magasrangú orvosi vezetőket, és számos kérdést tettek fel különösen is kínai segítségvállalásunk részleteire nézve. Wentao professzortól pedig a leghitelesebb forrásból hallhattunk a megbetegedők nagy számáról, a segítség szükségességéről, a kórokozó elleni harcukról. Mivel 2 év múlva Peking lesz az ILEP-kongresszus házigazdája, a delegáció már erre előretekintve búcsúzott.

A másik küldöttség 3 főből állt: egy dél-kínai keresztyén lepraszervezet vezetője és két munkatársa volt a Lepramisszió vendége szept. 22-24-ig. Szintén a brüsszeli kongresszusról érkeztek, de velük korábbi munkakapcsolat alapján már az újratalálkozás örömét jelentette a rövid együttlét. A Lepramisszió őszi, munkatársi csendesnapján Lélektől áthatott előadást hallhattunk-láthattunk Zhanjie Si igazgató, felesége és munkatársa: a közgazdász Xiang Tian, valamint Dr. Zhang Chenming orvos tolmácsolásában. 32 leprafalu és mintegy 500 általános falu a munkaterületük!

Képes beszámolójuk alapján megelenevedtek azok a leprabetegek és már gyógyult társaik, akik Xishuangbanna hegyei között évtizedekig „elfelejtett" emberek voltak a mesterségesen létrehozott leprafalvak lakóiként. Képeik és történeteik szívbemarkolóan hozták a csendesnap résztvevőihez érinthető közelségbe: mit jelent leprabetegnek lenni. „A legfélelmetesebb nem a kórokozó, hiszen a lepra ma már gyógyítható. Hanem a megbélyegzéssel járó magány, a szeretet-nélkülözés, a teljes számkivetettség, kilátástalanság." – hangsúlyozták vendégeink. Munkájuk legfontosabb része éppen ezért a teljes emberi élet rendbetétele: a gyógyítás mellett az önbecsülés felépítése, az életkedv visszaadása, a keresztyén hitre való elsegítés, és általa egy egészen más minőségű élet megismertetése.

Több élettörténetet is hallhattunk, melyből mindig a „happy end" öröme sugárzott ki. Közel 30 olyan munkatársuk van ma már, akik korábban leprabetegek voltak, befogadták az evangéliumot szívükbe, és a felkészítő tanfolyamok végén alkalmassá váltak a testet-lelket gondozó szolgálatra. Ez a végcélja a keresztyén lepramisszió munkavégzésének! Xishuangbanna hegyei között gyógyult leprabetegeken keresztül is terjed az evangélium!

A Lepramisszió munkatársi csendesnapjának 60 résztvevője szinte szűnni nem akaróan tett fel kérdéseket a vendégeknek, akiktől egy áldott, tartalmas testvéri találkozás öröme után búcsúztunk. Jó volt ismét átélni, hogy a mérhetetlen távolságok és különbségek ellenére együvé tartozunk Atyánk szeretete által, egyek lehetünk a szolgálatban és a mennyei megbízatás feletti örömben.

Riskóné Fazekas Márta igazgató
Fotó: Lepramisszió 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.