A Kálvinista Szemle áprilisi számáról

2011. április 08., péntek

Megjelent a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapjának húsvéti száma.

altA kegyelem asztala címet viseli Fazekas Zsuzsa komáromi lelkipásztor vezércikke a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja húsvéti számában. Ugyancsak húsvéti tematikájú ifj. Hranyó Mihály Az elhengerített kő határkő című gondolatgazdag írása. És ebbe a sorba illeszkedik Szenczi László Élő Krisztusunk van! című bizonyságtétele, illetve Gyurkovics Tibor Próba című verse is.


A lapszám bemutatja a megújulásra váró péderi gyülekezetet, és megemlékezik a háromszáz éve aláírt szatmári békeszerződésről. A presbiterek felelősségére Az igazságban eligazítottnak, a tanításnak megalapozottnak lenni című cikk mutat rá. A kassai gyülekezeti kórus testvéri közösség, amint arról a Számadás című rovatból értesülhetnek a Kálvinista Szemle olvasói.

A lap tudósítást közöl két bibliaismereti versenyről, beszámol az Ammí dél-koreai missziós csoport látogatásáról és a magyarbődi március 15-i ünnepségről. Abaráról Hranyó Mihály, Rétéről pedig Molnár János lelkipásztor vonult az utóbbi időben nyugdíjba - mindkét gyülekezet köszönetet mond lelkipásztoruk sokéves szolgálatáért.

A Kálvinista Szemle áprilisi száma rövid hírekben tájékoztat az egyházi eseményekről, informál a református iskolákba történt beiratkozásokról, felhívja a figyelmet a 9. országos hitmélyítő csendeshétre és egy őszi izraeli kirándulásra. Megtudhatjuk belőle, hogy készül a magyar református Ki kicsoda?, és ismételten közli az adó két százalékára regisztrált, református hátterű civil szervezetek listáját. A májusban esedékes népszámlálás fontosságára Géresi Róbert püspökhelyettes, illetve a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala propagációs anyaga irányítja rá a figyelmet a Kálvinista Szemle áprilisi számában.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió