A Harangszó augusztusi második számából

2011. augusztus 09., kedd

Partiumiak is részt vettek az Észak-keleti Református Találkozón, olvasható a királyhágómelléki reformátusok lapjának legfrissebb számában. A lap több írása már az újkenyér ünnepére tekint előre, valamint az ifjúsági és a felvidéki testvéregyházkerület lapjából szemléző mellékletet is tartalmaz.

alt„A kenyér nélkülözhetetlen. Mindennap imádságban kérjük a mi Atyánktól. Naponta dolgozunk érte, oly sokan aggódnak miatta, oly sokan a legvégsőkig elmennek érte.” – írja Hálaadás újkenyérért című írásában Gál Sándor gencsi lelkipásztor, a lap címoldalán.

A Harangszó vezércikkét Tőkés László volt püspök, EP-alelnök jegyzi. Írásának címe: „Értünk szólnak a harangok”.

Partiumiak is részt vettek Tokajban, az Észak-keleti Református Találkozón, erről számol be Lakatos Nella Nagybányáról.

A Memento rovatban olvasható, hogy Árpád-díjjal emlékeztek a tárkányi áldozatokra. Az elismerést Szakács Zoltán helyi lelkipásztor vette át a közösség nevében. 

Befejező részéhez érkezett Csohány János sorozata, melyben István király, állam- és egyházszervező uralkodónk emlékezetét eleveníti fel.

Érdekes és időszerű témában tartott lelkészértekezletet a Szatmári Egyházmegye. Tamás Ernő lelkipásztor a kiégés veszélyeiről és következményeiről tartott előadást. Az élesdi ifjak érsemjéni kirándulásáról Ciavoiné Létai Andrea Hajnalka számol be.

A Mozaik rovatban Hevesi Mónár József Olosz Lajos időszerűségére emlékeztet, a költő születésének 120. évfordulóján. Ugyanott folytatódik Boros J. Attila Magyarnak lenni című sorozata.

A Harangszó Vendégoldal melléklete idén immár negyedik alkalommal jelentkezik. Ezúttal a felvidéki testvéregyházkerület lapjából átvett írásokból közöl összeállítást.

A kétoldalas ifjúsági mellékletben az érszakácsi és a szamosardói bibliahéttel, valamint a nagybánya-óvárosi ifjak anyaországi élményeivel találkozhatunk.

A lapszám Pilinszky János, Dénes József és Szilasi Ildikó egy-egy versét is tartalmazza.

A Harangszó megrendelhető és megvásárolható a református lelkészi hivatalokban. A lap a világhálón a harangszo.blogspot.com oldalon olvasható.

Fábián Tibor

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.