A fénytemplom sikere

2010. május 04., kedd

altNémetországban, a Bad Nauheimben/Hessen található tartományi parkban manapság sokszor lehet hallani ezt a mondatot: „Milyen szép!” Szép, hogy a fénytemplom olyan lenyűgözően sokszínű, s szép, hogy a tartományi parkban egyáltalán templom is található, amit az érdeklődők október 3-ig tekinthetnek meg.

A fénytemplom színes látványának a hátterében komputer által vezényelt világítástechnika rejtőzik, ami a templom oldalfalait és tetőzetét is váltakozó színekben pompáztatja. Maga a templomépítmény faszerkezetű, és közte üvegszálas, áttetsző felületek vannak. Az építész, Jems Gommel így fogalmazza meg ötlete lényegét: „Olyan helyet szerettem volna létrehozni, ahol mindig fénylő világosság van, s az emberek gondolatai is megtisztulnak.” A Hessen-Nassaui Protestáns Egyház „Mobil templom” nevű versenypályázatán találta meg ezt az ötletes megoldást, ami 260 000 euróba került. A hivatalos rendezvény után, késő ősztől különböző helyeken fogják a fénytemplomot felállítani. Két olyan fényhét is lesz július végén és augusztus elején, amikor a látogatók 22 óráig láthatják és látogathatják a fénytemplomot. A nagyszerű építészeti megoldást igyekeznek taralommal megtölteni – mondja Anja Schwier lelkésznő, azaz lesznek előadások, istentiszteletek, zenei alkalmak. De kabarék is. Sok olyan csoport is jelentkezett, akik az alkalmakat áhítattal szeretnék kísérni. Már házasulandók, sőt aranylakodalmasok is bejelentkeztek. Gyülekezetek, egyházi és ifjúsági csoportok, egyházmegyék csak előzetes bejelentkezés alapján kaphatnak besorolást a látogatói listán. Közel félmillió látogatóra számítanak a nyári hónapok során a fénytemplomban. (epd.de- 2010-05-04 – dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió