Bibliát árulni kötelesség

2013. június 13., csütörtök

Bátor vállalkozásba kezdett a Dunamelléki Református Egyházkerület, amikor elindította a Biblia Múzeum megújítását. A tervezett, új múzeum először könyvesboltját nyitotta meg május 24-én. Az újjászülető intézményről vezetőjét, Timár Gabriellát kérdeztük.

Milyen célt szolgál a most megnyílt könyvesbolt?

A múzeum megújításának tervezésekor múzeumi bolt nyitásán is gondolkodtunk. Számomra egyértelmű volt, hogy a Biblia Múzeumnak bibliás boltja, tulajdonképpen Biblia-szakboltja lesz, ahol magyar és idegen nyelvű Bibliákat is találnak az olvasók. A mi múzeumi munkánk küldetés, lelki munka, több mint egyszerű múzeumi munka, hiszen az élő Igéről beszélünk a látogatóinknak. Az a kérdés, hogy ebben a lelki küldetésben jó eszközök leszünk-e.

Nemcsak Bibliák, hanem bibliai szakkönyvek és bibliai ihletésű szépirodalom is van a könyvesbolt polcain. Hogyan állt össze a kínálat?

A kínálatot Miklóssy Hajnalka boltvezető válogatta össze remek szakértelemmel. Nemcsak Bibliát árulunk, hanem minden olyasmit, amit jó kézbe venni mai keresztyénként – a gyermekneveléssel, pszichológiával kapcsolatos könyvek mellett teológiai szaktudományokkal, bibliai segédkönyvekkel is találkozunk a boltban.

Nem múzeumi könyvesboltnak, hanem Bibliás Könyvesboltnak nevezik a boltot. Miért?

Többről van szó, mint egy múzeumi boltról. Itt Bibliákat árulunk, az életünk a Biblia körül forog. Nagy kérdés, hogy miért tartjuk a 21. században annyira fontosnak ezt a könyvet, hogy e köré építünk könyvesboltot, kiállítást, élménymúzeumot. Mindig elmondtam a Biblia Múzeumban a tárlatvezetés végén, hogy hazaérve vegyük le a Bibliát a polcról, mert annak nem tárlóban, üvegfal mögött van a helye, hiszen az üzenete ma is él.

Mi szükség van egy Biblia-szakboltra, amikor már a hétvégi nagybevásárlás intézésekor, a nagy áruházakban is találunk Bibliát a polcokon?

Mindenki merész dolognak érezte, hogy bibliás könyvesboltot nyitunk a Ráday utcában, amikor már gyakorlatilag bárhol lehet Bibliát kapni. Azt éreztem, hogy kötődni kell a múzeumhoz, mert számomra a Biblia nem múzeumi tárgy, hanem az élet Igéje, ami az életünkről, a mindennapjainkról, az Istennel való beszélgetésről, a létünkről szól, ezért egyértelmű számomra, hogy miért akarunk itt Bibliát árulni. Ez nem gazdasági kérdés, sokkal inkább misszió. Merészség, de egyben kötelesség is, hogy polcról levehető, kinyitható Bibliát árusítsunk.

Bagdán Zsuzsanna

A nyitott könyv világa

 

A megújuló Biblia Múzeum három egységgel várja látogatóit. A látogató a Dunamelléki Református Egyházkerület által működtetett Bibilás Könyvesboltba érkezik, amely együttműködik a Ráday Gyűj­teménnyel és a kialakítás alatt álló Biblia Múzeummal. Utóbbi alagsorában élménymúzeumot szeretnének kialakítani. A boltban látható, gyönyörű kötésű vagy éppen képregényes bibliák után továbblépve feltárul a látogató előtt a Biblia világa, szövegtörténete, a magyar bibliafordítás krónikája, a Biblia szövegéletének folyamatossága, a tervezett élménymúzeumi részben pedig tapasztalható módon nyílik ki a Biblia az érdeklődők előtt. Ha mindez megérintette a látogatót, távozóban a könyvesboltból magával is viheti a könyvet, amivel megismerkedett.

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2013. június 16-i számában

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.