Az Igazság Napja Sepsiszentgyörgyön

2012. szeptember 01., szombat

Szeptember elsején Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese egy kiáltványt olvasott fel, amelyet a jelen lévők három "igen" kiáltással fogadtak el. A demonstrálók tiltakoztak az ellen a bírósági döntés ellen, amely - jogerőre emelése esetén - visszavenné a református egyháztól a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot, az ingatlan tíz évvel ezelőtti visszaszolgáltatását végrehajtó bizottság tagjait pedig börtönbüntetéssel sújtja.

A kiáltvány felhívja a figyelmet arra, hogy ez a döntés veszélyes precedenst teremt, és oda vezethet, hogy leáll a restitúció, több ezer államosított egyházi ingatlan nem kerül vissza jogos tulajdonosához, és a már visszaszolgáltatott épületek is veszélybe kerülnek.

Pap Géza az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke egy interjúban elmondta, hogy a visszaszolgáltatási bizottság két éve keltezett átirata szerint az Erdélyi Református Egyházkerület 835 államosított ingatlan igényelt vissza, ezek közül mindössze háromszáz kérés esetében hoztak határozatot, vagyis harminchat százalékról született döntés. Hozzátette, hogy 2009 augusztusától ez a folyamat fokozatosan lelaasult, mára pedig a visszaszolgáltatás teljesen leállt. "A visszaszolgáltatott épületek nagy részét természetben kaptuk vissza, de voltak esetek, amelyekben kárpótlást ítéltek meg, harminckét esetben pedig a kérésünket visszautasították" - mondta a püspök.

Romániának teljesítenie kell az európai csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit, és vissza kell szolgáltatnia az egyházak elkobzott vagyonát - hangoztatta Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a tüntető tömeg előtt elmondott beszédében.

A Duna Televízió összefoglalója az Igazság Napjáról

"Ne bántsák az erdélyi magyarok múltját, és ne rabolják el a jövőjét! - így fogalmazta meg Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, aki szintén megjelent a szombaton rendezett demonstráción. Beszédében kifejtette, azért gyűltek össze a tüntetők és azért támogatják őket még százezrek és milliók, mert az erdélyi magyar közösség múltja és jövője forog kockán. A politikus rámutatott, hogy az utóbbi két évtizedben több mint nyolcszázezer hektár közbirtokossági erdőt kapott vissza az erdélyi magyar közösség, egyházai pedig több mint ezer ingatlant, de több száz ingatlan sorsa még mindig bizonytalan. Az erdélyi magyar közösség erejére, elkötelezettségére és összefogására lesz szükség ahhoz, hogy megállítsák a "visszaállamosítás kísértetét".

Az Igazság napja elnevezésű emonstráción valamennyi erdélyi magyar történelmi egyház elöljárója - Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, és Fehér Attila, a romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházkerület főtanácsosa - is felszólalt. Beszédeikben az elődök által hátrahagyott örökség melletti kiállás és a nemzeti összefogás fontosságát hangoztatták.A tüntetésen az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt számos vezető tisztségviselője jelen volt.

Szintén szeptember elsején ülésezett a román kormány is. A tanácskozás elején a miniszterelnök, Victor Ponta az új igazságügyi miniszterhez, Mona Pivniceruhoz szólva reményét fejezte ki, hogy a bírói tanács eljárás indítását kéri a román Legfelső Bírói Tanács kivizsgáló testületétől, hiszen a sepsiszentgyörgyi tüntetés - mint fogalmazott - lényegében egy bírósági döntés ellen irányul.

Forrás: MTI

Toábbi cikkeink a témában: Közös jogunk megsértése, Ima és tüntetés a kollégiumért

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.