Játékszervező tréning ősszel

2012. július 16., hétfő

Kreditpontos továbbképzés lelkészeknek, július 31-ig lehet jelentkezni.

Szeptembertől novemberig tart az a játékszervező képzés, melyre kifejezetten lelkészeket várnak. (Elvégzéséért 24 kreditpontot kapnak.) Az élmény- és játékpedagógiai módszereket alkalmazó, azokba bevezető továbbképzés abban szeretné segíteni a résztvevőket, hogy egyre több fiatalt tudjanak a gyülekezetbe vonzani.

„A résztvevők a képzés során megtapasztalják mit jelent másokat pozitív cselekedetekre ösztönözni, azaz animátorként játékokat tervezni, szervezni és vezetni. Maguk is játékokat próbálnak ki, felismerve azok pedagógiai alkalmazásának lehetőségét. Megismerik a játék és az élménypedagógia elméleti hátterét és a foglalkozás tervezés alapvető szabályait, különös tekintettel a keresztyén környezetben való alkalmazási lehetőségekre" – ígérik a szervezők.

Az itt megszerzett tudás ifjúsági bibliaórákon, gyülekezeti alkalmak vezetésénél, táborok szervezésénél, gyülekezeti rendezvényeken hasznosítható. „Az alkalmak szervezőjének az élménypedagógiai módszer egy olyan lehetőség, mellyel a résztvevők a keresztény értékeket (bizalom, hit, gondviselés) és a Bibliai történeteket személyes megtapasztalásaik alapján mélyebben tudják átélni a játékokon keresztül" – vallják a rendezők.

A képzést az MRE Szeretetszolgálati Iroda felnőttképzési intézménye szervezi. A Református Diakóniai Felnőttképzési Intézmény (ReDiFI) azért jött létre 2008-ban, hogy keresztény szellemiségben, minőségi szakmai képzésekkel támogassa a segítő és fejlesztő szakmákban dolgozókat. Egyházi képzéseinek célja, hogy szolgálatvállalásra biztassa a gyülekezeti tagokat, és államilag is elismert szakmai tudást és végzettséget adjon a kezükbe, aminek birtokában hozzáértően tudják segíteni a gyülekezeti tagokat, családokat, miközben erősödik a gyülekezetek felé való elköteleződésük és református identitásuk.

A képzés időpontja: 3 hosszú hétvége, 2012. szept. 20-22, okt. 18-20, nov. 15-17. (csütörtök 10.00-tól szombat 16.00-ig). A képzés időtartama: 86 óra

Helyszín: Budapest ( 15 fő esetén a szervezők vállalják, hogy egyházmegyék helyszínein tartják meg a képzést, de abban az esetben kreditpontot nem tudják igazolni.)

Részvételi díj: 45.000Ft/fő. Részletek a kapcsolódó letöltések között.

Jelentkezési határidő: 2012. július 31. A jobb hasábból letölthető jelentkezési lapot kitöltve kell elküldeni a felnottkepzes@reformatus.hu e-mail címre.

Forrás: MRSZ

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió