Ez történt a Generális Konvent plenáris ülésén kedden

2012. június 19., kedd

Szombathelyen ülésezik a Magyar Református Egyház Generális Konventje. A bizottságok beszámolója után szó esik a református egyházmegyék példaértékű együttműködéséről, a 2013. évi nevesített vasárnapokról és jeles napokról. Közös zsinat összehívásáról tárgyalnak, melyen elfogadhatják a Heidelbergi Káté új, egységes fordítását. A keddi események percről-percre.

17:50. Vége az ülésnek. A tanácskozás holnap folytatódik.

17:25 A Konvent következő témája a Heidelbergi Káté fordítása és a 2013-as megemlékezés a hitvallás megjelenésének 450. évfordulójáról.

Bölcskei Gusztáv püspök ismertette a Heidelbergi Káté szövegfordító bizottságának munkáját. A bizottságot, amelybe minden egyházkerület delegált tagot, 2011-ben, a temesvári konventen kérte fel a Generális Konvent Elnöksége a szöveggondozás elvégzésére. Köszönetet mondott a bizottság tagjainak, és beszámolt a Heidelbergi Káté fordítását, jelesül a 80. kérdés-feleletet kísérő vitáról, ami nagy visszhangot váltott ki a közvéleményben. Isten iránti hálával mondta, hogy a viták után a tegnapi elnökségi ülésen méltó konszenzusra jutottak.

A Heidelbergi Káté szövegét a szövegfordító bizottság által elkészített formában küldik ki a részegyházaknak elfogadásra. Kiemelte: meg kell különböztetni a hitoktatásban használt kátéfordítást a káté kritikai értékelésétől. Utóbbi elkészítésére dr. Fekete Károly kapott felkérést, aki a szöveget kísérő, a szöveg egyes részeit magyarázó tanulmányok elkészítéséért felel. Ezen túl felmerült az igény egy olyan kátéra, amely kifejezetten a hitoktatás céljait szolgálná. A reformáció 500. évfordulójának megünneplésére készülve méltó, a jövőnek szóló kezdeményezés lenne egy modernizált káté elkészítése - fogalmazott az elnökpüspök.

A Generális Konvent elfogadásra javasolja az elkészült kátészöveget a Magyar Református Egyház részegyházai számára. A Konvent 2013-ra összehívja a Magyar Református Egyház közös Zsinatát, hogy elfogadják a Heidelbergi Káté új fordítását hivatalos, mértékadó fordításként, illetve azért, hogy elvégezzék az alkotmány szükséges módosításait. Ehhez az szükséges, hogy erről időben, 2013. január 31-ig döntsenek a részegyházak zsinatai. A közös zsinat csak olyan témákat tárgyalhat, amelyeket a részegyházak zsinatai elfogadtak és előterjesztettek. Ezen túl döntés született arról, hogy a Heidelbergi Káté szövegét a Kárpát-medencében élő reformátusok anyanyelvein is kiadják. „Ez a lépés evangéliumi válasz lenne a Kárpát-medencei református egység kritikusainak” – fogalmazott Bölcskei Gusztáv. 2013-ban a román és a szlovák nyelvű fordítás kerül kiadásra. A Heidelbergi Kátéval kapcsolatos előterjesztést egy tartózkodással elfogadta a Generális Konvent.

17:20 Folytatódik az ülés. A tanácskozás tagjai a 392-es dicséretet éneklik.

16:50 Szünet. Negyed hatkor folytatódik az ülés.

16:31 A jövő évi nevesített vasárnapokról és a jeles napokról tárgyalnak a plenáris ülésen.

A Generális Konvent Elnöksége azt javasolta a testületnek, hogy május 22. (a református egység napja) mellé vegyék fel június 4-ét, mint a a nemzeti összetartozás napját a jeles napok közé. Az elfogadott javaslat alapján a Generális Konvent kéri a gyülekezeteket, hogy ha a presbitériumok úgy döntenek, mindkét nap húzzák meg a harangot.

16:10 Határokon átívelő egyházmegyei együttműködésekről esik szó a következőkben.

Juhász András, a Szeged-Kálvi téri egyházközség lelkésze a csongrádi egyházmegye alulról szerveződő kezdeményezéseiről beszélt, melyek a Délvidékre és Kárpátaljára irányulnak. Kiemelte Torontál és Hódmezővásárhely gyülekezeteinek együttműködését, a kárpátaljai gyerekek nyalatatását Magyarországon. Emellett több csongrádi gyülekezet és óvoda is segíti a bácskossuthfalvai református óvodát a Nyilas Misi programban. A lelkész saját élményével támasztotta alá a kapcsolatok fontosságát. Szerinte a találkozások ébreszthetik rá a magyarországi fiatalokat, hogy határon túl is élnek magyarok, mert ez a mai napig nem magától érthetődő tudás.

Ezután Nagy Ákos gömöri (szlovákiai) esperes és Szőnyi Tamás borsod-gömöri esperes mesélt a két egyházmegye közötti évek óta meglévő kapcsolatról. Kiderült,az ő vidékükön a határokon átívelő együttműködés nem 2009-ben, hanem már sokkal korábban, a Sárospataki Református Teológián elkezdődött, az ott tanuló, három országból érkező teológusok között. Rendszeres szószékcserés lelkipásztori szolgálat, közös lelkészértekezletek, életfaavatás erősíteti közöttük a baráti szálakat, de együttműködnek a Sajó áradásai során is. A magyarországi egyházmegye a közös múltat akarta kifejezni, mikor felvette nevébe a gömöri nevet.

16:06 A Generális Konvent elfogadta a bizottságok beszámolóit.

16:02 Szabó Sándor, az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke kért szót. Elmondta, már 2009. május 22-én, Debrecenben is aláírták a magyar református egységet kifejező dokumentumot , mert a szívük "itt dobog", szeretnének tagjai lenni a Magyar Református Egyháznak.

15:56 Költségvetés. Tarr Zoltán beszámolt a Magyarországi Református Egyház tavalyi költségvetéséről, majd a Generális Konvent Elnöksége által korábban tárgyalt 2012-es költségvetéstervezetet ismertette. Az idei számok, mint mondta, azért magasak, mert a Magyar Református Egyház tizenhárom millió forinttal egészíti ki a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap gyűjtését. A tervezet szerint idén csökkennek a Kálvincsillag költségei, mert átalakítják annak finanszírozását. A tervek szerint lehetőség lenne hirdetések elhelyezésére a lapban, esetleg adományokat gyűjtenének azokban a gyülekezetekben, ahol terjesztik.

15:52 Szeretethíd. Tarr Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa beszámolója az idei Szeretethídról, mely Kárpát-medencei méreteket öltött.

15:50 Kálvincsillag. Fekete Károly megköszönte a közös lap szerkesztőinek munkáját, s emlékeztetett arra a szerkesztői koncepcióra, amely alapján azokat az témákat, eseményeket részesítik előnyben, melyek a Kárpát-medencei egységről beszélnek. A Kálvincsillag 2011-es számának három témája az érintések, nemzedékek, követség. A visszajelzések alapján a jövőben szeretnének teológiai mélységű írásokat is közölni a kiemelt témákban.

15:47 Bölcskei Gusztáv jelentése a Kárpát-medencei Református Lelkészsegélyezési Alap gazdálkodásáról.  Az Alap számláján jelenleg több mint kilenc millió forint van.

15:38 Ábrám Tibor beszámolt a Kárpát-medencei Református Közoktatási Alap tevékenységéről.

Az Alapot azért hozták létre, hogy a nehéz helyzetben lévő református oktatási intézmények munkáját anyagilag segítse, hangsúlyozottan is a határon túli magyar református iskolákat, óvodákat. A tavaly év végi gyűjtés (melybe a Magyar Bibliatársulat is bekapcsolódott) eredménye huszonhat millió forint gyűlt össze. Ennek huszonhét százalékát új intézmények létrehozására, több mint felét a már meglévők támogatásra költötték, negyedéből pedig Bibliát ajándékoztak a tanulóknak. Mint Ábrám Tibor elmondta, ettől az évtől kezdve az intézményeknek pályázniuk kellett a támogatásra.

15:34 A Liturgiai és Himnológiai Bizottság beszámolója. Fekete Károly, a bizottság elnöke arról beszélt, befejezték a Reformátusok a kegyelem trónusánál című dokumentum tárgyalását, erre építve liturgiai példatár kidolgozásába kezdtek. A bizottság javasolja, hogy a Generális Konvent kezdeményezésére rendezzenek konferenciát az igehirdetésről. Mint mondta, az "istentisztelet szíve-közepe az igehirdetés", s ha ez nem megfelelő, szerepét a liturgia többi eleme sem képes pótolni. Ebben a kérdésben a Romániai Református Egyház Zsinatának Liturgiai Bizottságával szeretnének együttműködni, ehhez kérik a Generális Konvent jóváhagyását. A két javaslatot a Generális Konvent elfogadta.

15: 28 Az egyházalkotmányi bizottság beszámolójával folytatódik az ülés.

A bizottság az elmúlt időszakban foglalkozott az új egyházi törvényekkel, a szlovákiai reformátusok csatlakozása után felmerült kérdésekről s az amerikai reformátusok csatlakozásának lehetőségeiről. Utóbbival kapcsolatban azon a véleményen vannak, hogy a csatlakozás előtt módosítani kell az amerikai egyház alkotmányát. A részegyházak választási szabályainak lehetséges jogharmonizációjával is foglalkoztak. Bibza István, a bizottság elnöke erről úgy vélekedik, el kellene dönteni, hogy a Magyar Református Egyházban csak spirituális vagy jogi egységet óhajtanak. Ezután lehet foglalkozni a különböző törvények összehangolásával.

15:03 Szünet. Hamarosan a bizottsági beszámolókkal folytatódik az ülés. 

14:35 Bölcskei Gusztáv beszámolója következik az egység elmúlt évéről.

Beszámolt a Generális Konvent Elnökségének üléseiről. A laskói tanácskozás után beiktatták Csáti Szabó Lajost a Horvátországi Református Egyház püspökévé. Berekfürdő kiemelt témája volt a felvidéki testvérek csatlakozása után kialakult vita, s annak kapcsán a szlovák fél érveinek meghallgatása. Áprilisban Kárpátalján tárgyaltak, először tartottak ott rendes ülést. Tegnap pedig Szombathelyen találkozott a Generális Konvent Elnöksége, előkészítve a mai plenáris ülést.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban kialakult helyzetről szólva elmondta, a szlovák ajkú reformátusok is megosztottak a kérdésben. Egy részük semmilyen körülmények között nem kíván tagja lenni a magyar református egységnek, a másik tábor viszont csatlakozna, ha módosítják a Magyar Református Egyház alkotmányát. A püspök beszámolt a berekfürdői találkozóról.

Említette a kárpát-medencei egységes lelkészképesítő vizsga kérdését is, beszámolt a pozitív magyarországi tapasztalatokról. A Magyarországi Református Egyházban 2011-ben először tartottak egységes lelkészképesítő vizsgát. Elmondta a jó hírt, hogy a Kárpát-medencei Református Közoktatási Alapba huszonhét millió forint gyűlt össze. Mint mondta, a közös tehervállalásra nagy szükség van, hisz a kárpátaljai református iskolák csak késve és a vártnál kevesebb támogatást kapott a magyar kormánytól. 

A Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (HRKKE) ismét csatlakozási kérelmet nyújtot be a Magyar Református Egyházhoz. Ezzel kapcsolatban a Generális Konvent Elnöksége úgy döntött, hogy míg helyre nem állítják a horvátországi heformátusság egységét, addig nem csatlakozhatnak, de tanácskozási joggal részt vehetnek a Generális Konvent munkájában.

Bölcskei Gusztáv beszámolt református egység közös kiadványának, a Kálvincsillag 2011-es számáról, a diaszpórában élő magyar ajkú református közösségekkel ápolt kapcsolatokról és a tavalyi Magyar Reformátusok VI. Világtalálkozójáról.

14:29 Technikai probléma. Az élőképes közvetítés technikai okok miatt szünetelt, de már helyreállították. Elnézésüket kérjük a hibáért.

14:13 Bemutatkozik a plenáris ülésnek otthont adó Dunántúli Református Egyházkerület.

Steinbach József az egyházkerület történetének négy korszakáról beszélt. Kiemelte, hogy 1612-ig együtt élt a dunántúli protestánsok lutheri és kálvini ága, majd a körmendi zsinaton alakult meg a dunántúli református egyházkerület. Ennek négyszázadik évfordulóját ünnepli idén a hat egyházmegyét összefogó egyházkerület, ebből az alkalomból hívták meg a Magyar Református Egyház tagegyházait Szombathelyre, s a holnapi körmendi hálaadó istentiszteletre. 

Ezután az egyházkerület jelenét, szolgálatát, programjait mutatta be a püspök. Többek között megemlítette a különböző foglalkozású reformátusokat összefogó találkozókat és az egyetemi lelkészségek munkáját is. Bemutatta a kerületi kiadványokat és Köntös László főjegyző szerkesztésében működő reposzt blogot is.

14:04 Pap Géza püspök nyitotta meg a tanácskozást. Az ülés első szakaszát az Erdélyi Református Egyházkerület elnöksége vezeti. A testület megállapította határozatképességét, elfogadta a plenáris ülés napirendjét.

13:51 Huszár Pál Ézsaiás szavaival köszönte a különböző egyháztestek képviselőit. Csodálatos ajándéka Istennek, hogy áldásával kísérte találkozásainkat, s hogy 2009. május 22. óta egy nagy család tagjaiként lehetnek együtt.

13:31 Steinbach József dunántúli püspök áhítatával kezdődik a Generális Konvent plenáris ülése.

Pál apostol szavai alapján (2 Kor 1,24) a házigazda püspök arra a kérdésre kereste a választ, milyen a szilárd hit? Úgy fogalmazott, a szilárd hit Isten Igéjén alapuló hit, továbbá hitvalló és érett hit, mely ismeri a világot, de nem ahhoz alkalmazkodik, ugyanakkor élő hit, mely a feltámadt Krisztusról szól. Végül szolgáló hit, mely nem uralkodni akar a világban, hanem krisztusi lelkülettel szolgálni.

 A szöveges közvetítést készítették: Bagdán Zsuzsanna, Csepregi Botond, Feke György, Sereg Krisztián (fotó), Sindelyes Dóra

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.