Nyilatkozat a szlovákiai reformátusok csatlakozása kapcsán

2011. június 29.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke és főgondnoka 2011. június 21-én a Generális Konvent Temesváron tartott ülésén jogi fenntartás csatolásával aláírta a Magyar Református Egyház alkotmányát, és ezzel egyházuk csatlakozott a Kárpát-medencei református közösségek zsinati egységéhez. A csatlakozás egy több évtizedes folyamat részeként mind szándékában, mind eszközeiben demokratikus, a sajátos közép-európai történelmi hagyományokat ápoló, az Európai Unió közösségi normáit követő, a nyelvi, nemzeti különbözőségeket tiszteletben tartó esemény. A Magyar Református Egyház jogi bejegyzéssel nem bíró, szervezetében 130 éves gyökérre tekintő, teológiájában és hagyományaiban a reformáció közel 500 éves örökségét hordozó közösség, amely – a közös alkotmányban – lefektetett célok alapján munkálkodik a teljesebb lelki egység és így a hatékonyabb szolgálat érdekében.

A 2009. május 22-én létrejött Magyar Református Egyház megalakulása alkalmával az érintett egyházak sajátos közösségüket a protestáns ökumené gyakorlatának megfelelően közös zsinat létrehozásával juttatták kifejezésre. A közös alkotmány aláírását számos testvéregyház, illetve egyházi világszervezet (többek között a Református Világszövetség) is köszöntötte, és abban Európa egyik legnagyobb református közösségének ökumenikus közösségeként üdvözölte.

A Magyar Református Egyház reménységgel tekint arra, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház csatlakozásával teljesülhet az egységesült egyház egyik célkitűzése, magyar és szlovák reformátusok Krisztust követve, együtt, egy test tagjaiként tekinthetünk a jövőbe. A Kárpát-medencei református közösség sajátos felelőssége a térség nemzetei közötti párbeszéd és megbékélés munkálása.

Az, hogy a csatlakozás úgynevezett jogi fenntartással történt, meggyőződésünk szerint felelősségteljes, hiszen messzemenően figyelembe veszi a szlovákiai reformátusság sajátosságait, számol a térség realitásaival, és összhangban van az aláírt közös alkotmány idevonatkozó passzusaival. A nyelvi, nemzetiségi különbségek tiszteletben tartása érdekében a fenntartással való csatlakozás biztosítja, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház részét képző, korábban nemzeti alapon szerveződő két szlovák nyelvű egyházmegye továbbra is ugyanazokat a jogokat és kiváltságokat élvezi, mint eddig. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak a közös alkotmányt ratifikáló nyilatkozata alapján a csatlakozás nemcsak biztosítja a szlovák reformátusok semlegességét, hanem valójában megerősíti és magasra emeli jogaikat a közös egyházban.

Krisztus a jövő, együtt követjük őt!

2011. június 29.

A Generális Konvent Elnöksége

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.