Diakóniai konferencia Beregszászban

2011. december 14., szerda

Diakónia nélkül nincs misszió, ugyanakkor a különféle missziói szolgálatok nélkül igazából nem lehet áldásos diakóniai tevékenységet sem folytatni társadalmunkban – ez volt a lényege annak a diakóniai konferenciának, amelyre december 3-án, szombaton került sor Beregszászban a Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Bizottságának szervezésében. 

Elsőként Nagy Béla, a KRE főgondnoka, a Diakóniai Bizottság elnöke köszöntötte a helyi református egyházakból érkezett diakónusokat, presbitereket, a helyi és magyarországi előadókat és annak a reményének adott hangot, hogy a konferencián jelen lévők egymás hite által tudjanak majd lélekben megerősödni.

Elhangzott, hogy a KRE jóvoltából a szeretet ünnepére az idén is mintegy 3 500 embernek tudnak majd adományt eljuttatni. Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke áhítatában az Ézsaiás próféta könyve 8. részének 19. verséből vett idézettel beszélt arról, hogy akik diakónusként családokat látogatnak, szinte mindenütt problémák sokaságával találkoznak, de ezeknek a nehézségnek a leküzdéséhez, megoldásához nem itt a földön kell keresni a helyes utat, csak Istenre nézve és figyelve, az Ő segítségével lehet igazi gyógyírt találni. Az igazi kegyelem az, amikor az Isten nem hagyja az embereket nyomorúságos állapotukban, csak vele lehet eredményes diakónusként élni.

- Aki a magyarországi diakóniában szolgál, az ide, Kárpátaljára elsősorban tanulni jöhet, hiszen itt szembesül igazából azokkal az eszközhiányokkal, amelyek nélkül is eredményesen teszik a dolguk az itteni segítségnyújtók – kezdte előadását Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat igazgatója. Beszédében részletesen szólt az öt éve működő Magyar Református Szeretetszolgálat strukturális tevékenységéről, amelyben a gyülekezeti és intézményes diakónia is jelen van. Állami segítséggel nem kevesebb mint 390 féle szolgálatnyújtás révén összesen 23 ezer embernek tudnak segíteni. Ugyanakkor beszélt az aránytalanságról is, hiszen összesen 1200 gyülekezetből mindössze 106 tartja fenn ezeket a szolgálatokat.

Magyarné Balogh Erzsébet, a Magyar Református Missziói Központ lelkész-igazgatója előadásában felvázolta a MRE missziói munkájának irányvonalait. Mint elmondta, a misszió mindig ott kezdődik, ahol az embernek kiesnek az eszközök a kezéből. A különféle missziói munkában részt vevők legfontosabb feladataként az elveszetteknek a megtalálását, az eltévelyedetteknek a hazahívását, a rászorultaknak a segítségnyújtását nevezte.

A további magyarországi előadók közül Gál Judit misszióvezető a MRE kórházmissziói szolgálatáról, L. Molnár István a MRE börtönmissziói szolgálatáról tartott tanulságos előadást.

Kincses Margit kórházlelkész a Kárpátaljai Református Egyház kórházmissziói szolgálatáról, Orosz Magdolna a KRE Önkéntes Diakóniai Szolgálatáról tartott előadást, illetve Katkó László igazgató beszámolójában az általa irányított Nagydobronyi Irgalmas Samaritánius Gyermekotthon munkájáról beszélt. Rövid beszámolót tartott még Bátori József, Ung megye főgondnoka és Homoki Gábor Máramaros-Ugocsa megyei lelkész.

Az áldásokban gazdag konferencia záróimádsággal ért véget.

forrás: reformatus.com.ua

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió