A lelkipásztorok hiába támaszkodhatnak hitükre családi kríziseik kezelésekor is, mintaszerepük, az elvárások miatt rájuk nehezedő, már-már elviselhetetlen nyomás okán jóval nehezebb helyzetben vannak, mint a házas világiak – állítja Dr. Komlósi Piroska szakpszichológus, családterapeuta. A problémák, a kihívások azonban ugyanazok, a házas férfi és, sajnos, a házas lelkész sem tabu manapság a párkereső nők számára – a lelkészeknél így legtöbbször egy harmadik megjelenése vezet a váláshoz.

„A protestáns egyházak abban a sajátos helyzetben vannak, hogy a lelkészek házasodhatnak. Ez előnyökkel is jár, hiszen a családi életben való tapasztalás pluszt ad, a híveknek van szükségük segítségre. A gyülekezet számára ugyanakkor a lelkész családja mintaértékűnek számít: szépen élő, működő, boldog családot akarnak látni a hívek.  Teljes joggal érthető ez az igény, hiszen mindenhol csak a családok romjait látjuk – véli Dr. Komlósi Piroska, klinikai szakpszichológus, családterapeuta, a Károli Gáspár Református Egyetem docense. – Azonban a lelkészcsaládok is ugyanabban a valóságban élnek, ahol mi, és ezeknek az elvárásoknak megfelelni igen nehéz. Segítségre lenne szükségük, mivel a feléjük irányuló elvárás szinte lehetetlent kíván tőlük. Az edénycsörgés, konfliktus minden család életének természetes része, de ők ezt szorongva, bűntudattal élik meg, ami csak tovább fokozza a megélt nyomást.”

Egyszer csak kirobbannak a problémák

A párválasztáskor, a házasságkötéskor az ifjú lelkész, felesége és családja a nagy feladathoz való felnövés szándékával indul. De őket sem kíméli az élet, a kapcsolatuk pedig olyan terhelést kap, amit tudniuk kellene kezelni, erre viszont a lelkészek nincsenek felkészítve. Amit a szüleiknél láttak, ma már nem könnyen megvalósítható, a korunknak megfelelő problémakezelési módokból pedig nem látnak elég mintát – mutatott rá Komlósi Piroska.

„Az emberek azt gondolják, hogy a hívőnek könnyű a hitéből erőt meríteni a nehéz helyzetek elviseléséhez, vagy ebből türelmet nyernek, és ezáltal a saját szükségleteiket könnyen a háttérbe tudják helyezni. Ebben valóban bízhatunk, tényleg nagy erőket adhat a hit, de azzal kevésbé számolunk, hogy a lelkészek életében milyen sok a hétköznapi létért való küzdelem, az anyagi gondok, a társas és sok esetben a térbeli izoláltság, az olyan közösségek hiánya, ahol nem kell a nap huszonnégy órájában reflektorfényben, kirakatban lenniük.”

A lelkészházaspárok tagjai általában több gyermeket vállalnak, és a példaértékűen felnevelt gyerekek iránti külső és belső elvárás igen frusztráló teherré válhat.

„Mindenki ismeri azt az érzést, hogy ha bent van egy nagyon nehéz helyzetben, pusztán az a gondolat, hogy ennek vége lesz, az önmagában erőt ad a megküzdéshez. Ha azonban még gondolatban sem számolhatok az alagút végével, ez teljes kényszerhelyzet érzését adja, és akkor ez sajnos a konstruktív erőket is elszívja. Ha egy lelkészházaspár a fájdalmasan elmélyülő konfliktusok megjelenésekor el kezd tudni mérlegelni, segítséget kérni, hogy dolgozzon a jelen krízisen – akár azzal a kitétellel, hogy esetleg vége is lehet a házasságnak –, akkor jó eséllyel pozitívba fordítható a helyzet. Ha a megjelenő kríziskor szorongunk, pánikba esünk, hogy hogyan fogjuk tudni ilyen érzelmekkel végigcsinálni az életünket, akkor ez a szemlélet/szorongás elakasztja a konfliktussal való érdemi foglalkozásunkat, és hajlamossá válunk annak tagadására, a probléma szőnyeg alá söprésére. Ha nem tudjuk gyakorolni a problémakezelést, hanem szégyenkezve elfojtjuk a problémákat, akkor azok kikerülnek a kontrollunk alól és váratlanul kirobbannak. Így pedig sokkal kisebb az esély feldolgozni a problémákat.”

Sokkal keményebben megszenvedett válások

Komlósi Piroska szerint a mai világban, sajnos, az emberek egyre könnyebben tudomásul veszik a válást és egyre hamarabb gondolnak rá, mint megoldásra, és kevesebb érdemi erőfeszítést tesznek a házasság rendbe hozására. Az érdemi erőfeszítésekhez ma már hozzátartozik a párterápiás munka igénybe vétele, ami a klinikai szakpszichológus szerint határozottan tud segíteni abban, hogy a konfliktusainkat képesek legyünk hatékonyabban rendezni. A KRE egyetemi docense szerint attól viszont még sajnos igen messze vagyunk, hogy a református lelkészházasságok megerősítést kaphassanak valamilyen házasságápoló, pasztorális, mentálhigiénes programból. Pedig lenne mit tanulni, például az Európa-szerte évtizedek óta sikeresen elterjedt ún. házaspár hétvégékből, ami a katolikus egyházban nálunk is széles körben terjed, és a református gyülekezetekben is megjelentek ennek az első önszerveződései.

A válások azonban elérik a református lelkészcsaládokat is, de még nagyobb gyötrelmekkel, mint a világi házaspárok esetében.

„Azt tapasztalom, hogy a lelkészházaspárok válásai sokkal keményebben megszenvedett előzmények után zajlanak le. A válás felé sodródás folyamatában sajnos nagy szerepet játszik a kemény elvárásokkal és szigorú ítéletekkel őket körülvevő gyülekezet, amelytől talán nehezebb megbocsátást remélniök, mint egy átlagos közösségtől.”

A nők inkább válnának, a férfiak inkább kalandoznának

A kapcsolattal való elégedetlenségüket általában a nők fogalmazzák meg erősebben. A statisztikák is azt mutatják, hogy a válást is jelentős százalékban a nők kezdeményezik; jóllehet: sokéves megoldáskeresés, egyezkedés után.

„Látjuk a nők alkalmazkodóképességét és törekvését a házasságok megmentésére. És egyre inkább tudjuk, hogy a férfiak csak végső esetben akarnak elválni, mert ők kalandozásokban gondolkodnak, és nem elválásban, hacsak egy másik nő nem forszírozza ezt. De miért is van ez így? A válaszhoz Kopp Máriáék 2008-as vizsgálata ad megdöbbentő eredményt. A kutatás azt mutatta, hogy a férfiak egészségesélyei ötször jobbak, ha van feleségük, stabil élettársuk, míg a nők egészségesélyeit háromszorosan javítja, ha van gyermekük, családjuk (benne férjjel), baráti kapcsolataik. Ez a három dolog védi meg őket, és ad nekik feladatot, amibe kapaszkodhatnak, ami megtartó erőként, antidepresszánsként hat. A válás után a férfiak – elveszítve egyetlen, legfőbb biztos kötődésüket, sokkal lassabban tudnak talpra állni, érzelmi stabilitásukat visszanyerni, mint a nők.”

A házas lelkész sem tabu

A lelkészek értékrendjük és hitbéli erejük által jobb eséllyel tudnak ellenállni a férfiakra jellemző kalandokra vágyásnak, állítja a KRE egyetemi docense. Azonban úgy véli, a világ lazasága, a megengedést sugalló volta miatt napjainkban sokkal nehezebb ellenállni, sőt a kísértés is sokkal intenzívebb. Láthatjuk, hogy a társat keresők számára manapság már nem jelent tabut, ha valaki házas.

„A nyilvánvalóan agresszívebb párkeresés a házas lelkészt sem kíméli, ami igazán megdöbbentő, de sajnos látni ilyet – állította Komlósi Piroska. A házas férfiakat pedig a válás felé egy harmadik megjelenése viszi leginkább, és ez alól a lelkipásztorok sem jelentenek kivételt. – A lelkészek részéről nem tapasztaltam olyan válást, amelyet egy ’megfáradás’, egy ’nem bírom tovább’ váltott volna ki. Az ő válásaiknál mindig van egy harmadik személy, aki iránt kialakult/aki által felkeltett vágyakozás vezet a házasság felbontásához.”

Külső drukkerek és a válás

„Több olyan párkapcsolati konfliktussal találkoztam, ahol világossá vált, hogy valamelyik fél boldogtalanságában külső emberekbe kapaszkodott, Külső megtámogatást keresett, olyanokat, akiktől megértést, együttérzést kaphat. Az ilyen állapotban lévő fél természetszerűleg esékeny és labilis. Emiatt a külső hatásoknak kevésbé tud ellenállni. Sok esetben láttam, hogy olyan irányba sodorják a külső befolyásolók, ami a kapcsolatot egyértelműen destruálja. Például nyomozásra, kutatásra, bizalmatlanságra bíztatják, terhelő dokumentumok gyűjtésére, vádaskodásra (pl.. arra, hogy menjen be a házastárs munkahelyi főnökéhez, hogy „eláztassa” a másikat, vagy társaságban tegye meg ugyanezt). Ezeknek az eszközöknek a bevetése már olyan mértékű fájdalmakat és bizalomvesztést okoz, hogy ezekből már duplán nehéz a visszatérés.”

Ezek a külső drukkerek elsődlegesen azt szeretnék, hogy a másik is hasonlóan csinálja a dolgokat, ahogy ők. Ez akkor is előfordul, ha ezek a külső drukkerek belátták, hogy maguk nem cselekedtek helyesen. Ha például valaki a saját válásával kapcsolatban már tudja, hogy nem döntött jól, akkor is képes bíztatni a másikat arra, hogy váljon el. De ezeknek a külső embereknek korábban nem egyszer érdekük volt az is, hogy ellehetetlenítsék a lelkészt. A lelkészfeleségeket ezekben az esetekben manipulálták, ők is áldozatok lettek. Olyannyira befolyásolták őket, hogy már nem tudtak a saját értékrendjük szerint dönteni.

Évtizedeken át örömtelenül

A válások aztán a lelkészek esetében olyan mély, szinte feldolgozhatatlan önmeghasonláshoz szoktak vezetni, amelyek az önvádlások miatt további tragédiákba torkollhatnak, ha nem kapnak a környezetükben valamiféle segítséget. Komlósi Piroska szerint el kellene gondolkodni azon, hogyan tudna egyházunk ítélkezés helyett megfelelő, szakszerű segítséget nyújtani.

Különösen nehéz azoknak a házaspároknak a helyzete, ahol mindketten lelkészek. A Magyarországi Református Egyház alkotmányáról és kormányzatáról szóló 1994. évi II. törvény szerint ugyanis a házassági kötelék lelkésznek felróható felbontása fegyelmi vétségnek számít. Komlósi Piroska szerint két lelkész házassága segíti a hosszan tűrés gyakorlását, az évtizedeken át örömtelenül zajló házastársi élet elviselését anélkül, hogy szakemberhez mernének fordulni.

„Mások pedig úgy vélik, hogy egy lelkésznek magában kell tudnia az Úrral lerendeznie a problémáit. De akkor miért kaptuk a tudást a pszichológia terén, ha nem azért, hogy szolgáljuk ezzel embertársainkat és Isten ügyét?”

„Ha mindezeket a folyamatokat látjuk és értjük, és felelősen tenni akarunk valamit, akkor (felelősen gondolkodva) kirajzolódik egy olyan országos egyházi lelkigondozói hálózatnak a képe, amely könnyen hozzáférhető azok számára, akik felismerik, hogy a házassági gondjaikon jobbítani, javítani lehet. Ezt a felismerést azonban az oktatással kell kezdeni kifejleszteni. Szerencsére a teológián már gyakorlati szempontból foglalkoznak a családi problémákkal, családi pasztorációval. A kecskeméti Gyökössy Intézet pedig arra létesült, hogy szolgálja az ilyen továbbképző, szemléletformáló, gyakorlati képzést a lelkészek és egyházi munkások számára.”

Életrajz helyett - Dr. Komlósi Piroska életútjáról

„Református nagycsaládban, lelkészek és pedagógus között felnőve az útravalóm a segítő hivatás felé vitt. Pszichológusként a családok életének szeretetteljesebbé és harmonikusabbá tételéhez szerettem volna hozzájárulni, erről írtam a disszertációmat.  Klinikai szakpszichológusként a családterápia módszerének hazai bevezetésében találtam meg a feladatomat: a 90-es évek elejétől megszerveztük a családterápia hazai oktatását, segítő szakemberek továbbképzése formájában. Egyetemi oktatóként az ELTE-n és a Károli Gáspár Református Egyetemen már az alapképzésbe is bevittem a családdinamikai és családi kommunikációs ismereteket. Ahol lehet, igyekszem minél több információval szolgálni arról, hogyan lehet a családi életünket több tudatossággal, odafigyeléssel egészségesebbé és örömtelibbé tenni, a szükségszerűen adódó konfliktusokat pedig felvállalva azokkal hatékonyabban megküzdeni. Egyre több család küzdött olyan kapcsolati problémákkal, sodródott krízisekbe, amelyek megoldásához mélyebb szinten, terápiásan kellett segíteni. Tapasztalom, hogy a családi élethez szükséges erőforrások, elsősorban a kapcsolatok kötőanyaga, az elfogadó szeretet generációról generációra fogy, s helyette az önzés növekszik. Egyre gyakrabban abban kell segítenünk, hogy az emberek a hitüket újraélesszék és az életük értelmét megtalálják. Ez szakmailag új kihívás, sokat kell még e téren tanulnom.”

Csepregi Botond

A lelkészválásokkal kapcsolatos korábbi írásainkban Szathmáry Béla egyházjogász a lelkészek válásának egyházjogi szempontjait és következményeit taglalta. Majd Szarka Miklós lelkipásztor a lelkészek magánéleti kríziseire, és ezek kezelésének fontosságára hívta fel a figyelmet, illetve a válások következményeit boncolgatta.