Az Üzenet október elsejei számából

2010. október 04., hétfő

altAz aradi tizenháromról és a 125 éves EMKE-ről is olvashatunk egyebek mellett az Erdélyi Református Egyházkerület lapjának legújabb számában.

 

"Sok a kifosztott ember, akinek elrabolták lelki nyugalmát, hitét, vallását, gyermekét, reményét és jövőjét. A nagy rohanásban talán észre sem vesszük, hogy mennyi embertársunk hever az út szélén, az élet országútján, félholtan" – írja id. Balogh Károly címoldalas cikkében.

Az ember nem testből és lélekből áll, hanem test, vagy lélek szerint él – vallja Kozma Zsolt a Metszetek című sorozatában.

Első oldalas írás emlékezik meg október 6-ról, az aradi tizenháromról, az elvesztett szabadságharcról.

A székelykocsárdi templom felavatásáról számol be fényképes írásában Somogyi Botond.

A 125 éves EMKE-ről ír Ábrahám Zoltán. Folytatódik a Református Telefonos Szeretetszolgálat valamint Ötvös József Őszinte vallomás a besúgásról című sorozata.

Csak akkor tudjuk meg, hogy rosszul döntöttünk, amikor a munkahelyünkről – a sok munka ellenére is – elbocsátanak, társunkkal már csak látszatházasságban élünk, amely – bár kívülről tökéletesnek látszik – belülről üres és rideg, a gyermekünk pedig nem áll velünk szóba, mert a barátai mellett nem ér rá időt szakítani ránk, és egyébként is dühös, amiért épp nem kaphatja meg a legújabb játékot – olvasható a Fontossági sorrend című írásban.

Lőrincz István a Mannás kosár rovatban Demetert, az ötvöst mutatja be, ezen keresztül pedig az efézusi gyülekezet evangélium ellen való lázadását.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió