Kálvin három újszövetségi kommentárjával újraindult a Parókiális Könyvtár

2011. január 24., hétfő

Az évtizedekkel ezelőtt megszakadt Református Egyházi Könyvtár sorozat Kálvin újszövetségi bibliamagyarázatainak tizennégy kötetes, egységes megjelenésű kiadásával éled újjá. 

„A Református Egyházi Könyvtár sorozat régi és régen megszakadt vállalkozása volt egyházunk szellemi életének. Ideje, hogy korszerűbb keretek között, több mint negyvenévi szünet után újrainduljon” – írja Bogárdi Szabó István püspök a Parókiális Könyvtár újabb kötetének ajánlójában. A sorozat részeként Kálvin újszövetségi bibliamagyarázatait adják ki, előreláthatóan tizennégy kötetben, egységes megjelenéssel. Idén Az apostolok cselekedeteinek magyarázata két kötetben, valamint A rómaiakhoz írt levél és A zsidókhoz írt levél kálvini kommentárjai juthatnak el a gyülekezetekhez.  A tervek szerint a sorozat részeként 2013 végéig a többi újszövetségi kommentár, 2014-ben pedig az Institutio jegyzetekkel ellátott, új fordítása jelenik meg a Kálvin Kiadó gondozásában.

A Zsinat 2007-ben határozatba foglalta az évtizedekkel ezelőtt leállt Református Egyházi Könyvtár, közkeletű nevén a Parókiális Könyvtár-sorozat folytatását. A sorozat kötetei a Kálvin Emlékévekhez kapcsolódóan jelennek meg a következő években.

Korábban húsz kötetet élt meg

A Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának döntése értelmében a magyarországi református gyülekezetek jelképes összegért, a teljes ár tíz százalékáért kaphatják meg a Parókiális Könyvtár köteteit. A gyülekezetek és intézmények 2010. július 31-ig igényelhették a sorozatot. Az MRE központi költségvetése által biztosított rendkívüli kedvezmény célja, hogy minden gyülekezetbe eljusson a teljes sorozat, de természetesen bárki megvásárolhatja az egyes köteteket.

A Parókiális Könyvtár több mint százéves kezdeményezés, amely éppen Kálvin János kommentárjainál állt meg néhány évtizeddel ezelőtt. Az 1881-ben megalakult egységes magyar református egyház létrejöttével fölvetődött a közös örökség további ápolásának feladata is. Erre hozták létre a hivatalos nevén Református Egyházi Könyvtár-sorozatot, amely Parókiális Könyvtár néven terjedt el a köztudatban. A sorozatban több mint húsz kötet jelent meg.

„Célként tűzték ki, hogy a Parókiális Könyvtárral azoknak a fiatal vagy szerényebb körülmények között élő lelkészeknek is könyvek álljanak rendelkezésére, akik nem biztos, hogy tudtak volna erre költeni” – mutatta be a kezdeményezés egykori indulását Márkus Mihály nyugalmazott püspök, a Kálvin Emlékbizottság elnöke. Előre kiadott terv szerint, egyeztetve, az akkori öt teológia legkiválóbb tanárai, egy-egy kérdés iránt elkötelezett lelkipásztorok, illetve világiak vállalták a kötetek megírását.

„Ha az ember belép bármelyik Kárpát-medencei lelkészi hivatalba, biztosan találkozik a sorozattal – mondta Márkus Mihály.  – A református egyház egységes lelkiségének megtartásában nagy szerepe volt ennek a sorozatnak, amelyet az egyházközségek évi előfizetéssel rendeltek meg.”

Újszövetségi kommentárok, majd Institutio

A második világháború után is adtak még ki köteteket, bár már egyszerűbb külső megjelenéssel. A sorozat utolsó darabja, a Zsidókhoz írt levél kálvini magyarázata 1965-ben látott napvilágot. Ez a határon túli gyülekezetekhez már nem jutott el.

A Kálvin Emlékbizottság 2006-os megalakulása óta biztos volt, hogy megjelentetik Kálvin újszövetségi kommentárjait. Ennek a formája pedig a Zsinat döntése után vált egyértelművé.

„A Kálvin Emlékbizottság úgy döntött, a Kálvin Emlékévekben folytatjuk ezt a sorozatot, hogy Kálvin összes újszövetségi kommentárja elérhető legyen magyar fordításban – hangsúlyozta Galsi Árpád. – Ha a sorozat minden magyar református parókiára eljut, akkor ott a kálvini örökség két legfontosabb elemével, az Institutióval és a ma is használható újszövetségi kommentárokkal gazdagodnak.”

A sorozat részeként Kálvin újszövetségi bibliamagyarázatait adják ki, előreláthatóan tizennégy kötetben, egységes megjelenéssel. Az apostolok cselekedeteinek magyarázata két kötetben, valamint A rómaiakhoz írt levél és A zsidókhoz írt levél kálvini kommentárjai már útban vannak a gyülekezetekhez. Az előbbiek még 2010 végére készültek el, 2011-ben újabb négy konmmentárral bővül a Parókiális Könyvtár.

A tervek szerint a sorozat részeként 2013 végéig a többi újszövetségi kommentár, 2014-ben pedig az Institutio jegyzetekkel ellátott, új fordítása jelenik meg a Kálvin Kiadó gondozásában.

Kálvin-emlékévek, Heidebergi Káté, ötszáz éves reformáció

„Bízunk benne, hogy ha sikeresen újraéled a sorozat, akkor az egymást váltó nemzedékek újra és újra meg fogják találni a korábbi köteteket, és újabbakkal folytatják majd. A cél most is az, mint korábban, hogy a sorozat a lelkipásztori állásban egymást váltó lelkészek részére a parókiákon álljon rendelkezésre, ne kelljen nekik ezekért a kötetekért könyvtárba utazni” – fogalmazott Márkus Mihály, a Kálvin Emlékbizottság elnöke.

Azok a gyülekezetek, amelyek rendeltek a sorozatból, 2010 karácsonyán már hozzájuthattak az első kötetekhez. A Zsinat már meghozott döntése értelmében az egyházközségek kilencven százalékos kedvezménnyel kapják meg ezeket a köteteket.

„2011 a Kálvin-évek sorába is illeszkedik. Ebben az esztendőben juthat el a gyülekezetekhez, a Kárpát-medence minden részébe, a Parókiális Könyvtár első négy darabja Kálvin újszövetségi kommentárjaival. A reformátori örökség ilyen őrzése arra is indít bennünket, hogy egy kicsit előre is gondoljunk: 2013-ban a reformátusok között legszélesebb körben ismert hitvallásos irat, a Heidelbergi Káté megszületésének 450. évfordulóját ünnepeljük. Felmerült a hitvallás új fordításának kiadása a jubileumra, ehhez a munkához is hozzá kell látnunk. Ha még feljebb emeljük tekintetünket, akkor már a látóhatáron van 2017 és a reformáció kezdetének ötszáz éves jubileuma. Ezt az évfordulót a többi protestáns egyházzal együtt szeretnénk megünnepelni, ezért már felvettük a kapcsolatot evangélikus testvéreink előkészítő bizottságával. Reformátori örökségünkre emlékezve is fontos, hogy nem magunkról akarunk minél jobb bizonyítványt kiállítani, hanem a Krisztust hordozó üzenetet szeretnénk jobban megjeleníteni a világban” – írta Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke újévi vezércikkében az MRE 2011-es éves témájáról.

„A Református Egyházi Könyvtár (vagy népszerű nevén: parókiális könyvtár) sorozat régi és régen megszakadt vállalkozása volt egyházunk szellemi életének. Ideje, hogy korszerűbb keretek között, több mint negyven (gyakorlatilag azonban hatvanöt) évi szünet után újrainduljon. (…) A most induló sorozat, melyben először Kálvin újszövetségi kommentárjai jelennek meg (részben a már korábban megjelent fordítások javított, korszerű kiadásával, részben a lappangó fordítások kinyomtatásával, illetve a magyarra eddig le nem fordított munkák fordításával), azt a legmélyebb és eredeti református keresztyén meggyőződést szolgálja, hogy a lehető legteljesebben megértsük azt, ami Isten igéjében, a Szentírásban tárul fel számunkra, hogy ugyanis kicsoda Isten, és milyen ő a számunkra (ahogy Kálvin fogalmaz legjelentősebb rendszerezett bibliamagyarázó munkájában, az Institutio-ban). Ideje hát, hogy Kálvin előtűnjék? Ideje, hogy a magyar reformátusság szellemi ereje előtűnjék? Igen. De leginkább annak van ideje (mint mindig is volt és lesz), hogy Isten kinyilatkoztatása tűnjék elő, úgy és abban, ahogy önmagát szent igéjében kijelentette, ahogy azt egy-egy kor olvasója felfoghatta, s ahogy bármely kor igehallgatója a hirdetett igében a Szentlélek belső munkája által meghallhatta. Az újrainduló sorozat kötetei a keresztyén írásmagyarázat egyik egy nagyobb alakjának, Kálvinnak munkáit közlik – azért is, hogy Kálvin újra kortársunk lehessen, de leginkább azért, hogy vele együtt tehessünk kísérletet az isteni kinyilatkoztatás megértésére, a Krisztusban elvégzett üdvözítő munka elfogadására, és az isteni akarat hálás teljesítésére.” (Bogárdi Szabó István ajánlásából)

Református.hu-összeállítás

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió