„Miatyánk a kortárs magyar festészetben” címmel nyílik kiállítás Kőszegen 2019. szeptember 24-én, kedden. A tárlat arra keresi a választ, hogy a Jézus Krisztustól tanult imádság elmondása közben milyen képi világ jelenik meg az emberi elmében. A kiállítást Steinbach József dunántúli püspök nyitja meg.
„A klasszikus festészetnek megvannak a kedvelt témái, ábrázolási sémái. Az invenciózus gondolkodás, az experimentális megközelítési mód már kevésbé jellemző a szakrális festészetre, s adott pillanatban még kockázatos is lehetett. Szinte a lehetetlenre vállalkozik az a
művész, aki ma a magyar kortárs festészetben vizuálisan jeleníti meg a megjeleníthetetlent, hiszen a megfoghatatlant próbálja közvetíteni a szemlélő, a befogadó számára” - mondta el Lőrincz Zoltán, a Miatyánk a kortárs magyar festészetben című kiállítás kurátora. Hozzátette: „a kiállítás arra keresi a választ, hogy a mi Urunk Jézus Krisztustól tanult imádságot naponta többször is elmondva, vajon milyen képi világ jelenik meg az emberi elmében?”
A kiállítást Steinbach József dunántúli püspök nyitja meg.
Időpont: 2019.09.24. kedd 17.00
Helyszín: Kőszegi Református Templom, Csillag Terem mutatjuk be. (9730 Kőszeg, Táncsics Mihály út 7.)
A kiállításra a belépés díjtalan, a tárlat október 31-ig megtekinthető.