Tanulmányok kegyességünkről

2019. július 12., péntek

Új online, közösségi folyóiratot indít a Sárospataki Református Teológiai Akadémia Kegyesség Tanulmányok címmel.

A havonta új számmal megjelenő folyóirat célja, hogy a magyar református, illetve tágabban magyar protestáns kegyesség aktuális jelenségeit minél szélesebb összefüggésrendszerben vizsgálja, vagyis nem annyira a kegyességtörténet szakfolyóirata kíván lenni, mint inkább egy olyan fórum, ahol a hit-élet kérdései a kortárs folyamatokra reflektálva de történeti összefüggésbe ágyazva, a lehető legszélesebb horizont előtt kerülnek megvitatásra.

A folyóirat szemlélete – a szerkesztők meghatározása szerint – interdiszciplináris: „a teológiai szempontrendszer mellett fontosnak tartjuk a történeti, társadalom- vagy éppen irodalomtudományi megközelítéseket, s kivált azt, hogy ezek egy probléma elemzése során egymással is párbeszédbe lépjenek". A folyóirat anyagának fontos részét képezi a kegyesség gyakorlásával kapcsolatos források online közlése is.

Közösségi folyóirat lévén biztatnak mindenkit a hozzászólásra, és várják a közlésre szánt tanulmányokat, kéziratokat, forrásokat is. A folyóriat a kegyessegtanulmanyok.srta.hu címen érhető el.

Forrás: tirek.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió