A Református félóra szerdai adásából
2019. március 06., szerdaIsmét a zene lesz a március 6-i Református félóra középpontjában.
Ön szerint mit jelent ez a szókapcsolat: keresztyén zene? Azt talán könnyebb megítélni, mi nem az... például erről is beszélgetünk Horváth Gergely református rádióssal, a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz című műsorának egykori szerkesztőjével, műsorvezetőjével. Szó lesz a „Kinek mondjam el vétkeimet” című Friderika-dalról és annak Zorán-feldolgozásáról valamint a Szikra-díjról is.
Ismerjék meg a tehetséges klasszikus gitárost, a kübekházi Kollár Martint! Őt a Magyar Református Szeretetszolgálat – Nyilas Misi Újratöltve nevű ösztöndíjprogramján keresztül – három éven át támogatja anyagilag és szakmailag azért, hogy kibontakoztathassa képességeit. Martin tehetségéről Pintér Béla keresztyén zenész, az ösztöndíjprogram zsűritagja beszélt műsorunknak.
Hallhatnak arról is, miként árnyékolják be politikai óriásplakátok a kárpátaljai magyar reformátusok életét, illetve hogy – ezek ellenére – hogyan bíznak és mondanak igent az életre Kárpátalján. Zán Fábián Sándor püspök lesz vendégünk.
Műsorunkban Kókai Géza, Lakitelek, Nyárlőrinc és Tiszaalpár református lelkészének igei gondolatait hallhatják.
Március 6-án, szerdán fél kettőtől várja Önöket a műsorvezető, Hegedűs Márk és a Református félóra felelős szerkesztője, Fekete Zsuzsa. Áldás, békesség!
Olvasta már?
-
Online Cigánymissziós Találkozó és Imanap
Noha megszakad egy hétéves hagyomány, és idén nem találkozunk személyesen az Országos Cigánymissziós Találkozó és Imanap keretében, de igyekszünk egy virtuális eseménnyel megemlékezni a Nemzetközi Roma Napról.
-
Interaktív online bibliaóra
Remény korlátok között címmel tart interaktív online bibliaórát az Ökogyülekezeti Mozgalom szerdán délutánonként.
-
A Reformátusok Lapja március 29-i számából
Szájról szájra jár a Magyar Kékkereszt Egyesület és a dömösi gyógyító programok híre, így előbb-utóbb mindig eljut azokhoz, akiknek szükségük van Isten gyógyító szeretetére. A Reformátusok Lapja online és nyomtatásban is megjelenő számából megtudhatják a református misszió titkát.
-
A Református félóra e heti adásából
Figyeljünk egymásra és idős hozzátartozóinkra, imádkozzunk az a betegekért, az egészségügyi szakemberekért és a vezetőkért. A hatósági döntések a gondviselés eszközei, ne vessük meg! – Bogárdi Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke beszél a veszélyhelyzetről szerdai adáunkban.
-
Istentisztelet élőben
Vasárnap délelőtt 10 órától élőben közvetítjünk honlapunkon a Pápai Református Egyházközség istentiszteletét. Igét hirdet Köntös László dunántúli főjegyző.