Iskolatúra

2018. november 14., szerda, Országszerte

2018 szeptemberétől rendezvénysorozat indul „Iskolatúra” címmel, amely lehetőséget ad a református intézmények számára, hogy számot adjanak a náluk folyó – a református többlet szempontjából kiemelkedő – szakmai munkáról. A program célja, hogy az intézmények közötti tudásmegosztást, kapcsolatrendszert erősítsük, lássuk egymás jó gyakorlatait, innovációit.

Az őszi félévben négy intézménybe szervezünk „Iskolatúrát” érdeklődő intézményfenntartók, igazgatók, pedagógusok számára:

Tervezett időpont

Helyszín

2018. szeptember 28.

Reményik Sándor Református Általános Iskola, Lovasberény/Vértesacsa

2018. október 10.

Talentum Református Tehetséggondozó Általános Iskola, Göncruszka

2018. november 14.

Rózsakert Demjén István Református Általános Iskola, Budapest

 

2018. december 7.

 

Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskolája, Nagyharsány


Itt tud jelentkezni a programra.

A résztvevőknek a nap során lehetőségük lesz órát látogatni, megismerkedni az intézmény pedagógiai programjával, beszélgetni arról, milyen pedagógiai válaszokat talált az adott iskola a mindennapi életét érintő kérdésekre, mit gondol a református nevelésről, milyen tervei vannak, milyen kihívásokkal kell szembe néznie.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió