Minden, ami népi és biblikus

Amikor bekanyarodom a Pozsonyi útra, Berkesi Gábor már a református parókia ajtajából integet. A dolgozószobában adventi díszként ötágú gyertyatartó áll zöld gyertyákkal, a középső kiemelkedik a többi közül. Azt mondja, ezt jobban szereti a koszorúnál. A négyes szám advent vasárnapjait, az égtájakat és az évszakokat jelöli, a középső gyertya pedig a világ Megváltóját. A lelkész az adventi koszorú szimbolikájáról is mesél: a kör a teljességet szimbolizálja, biztonságot ad, körülölel. Rajta a búza az élet, a jövő évi kenyér biztosítéka. Örökzöld színe a soha el nem múló, örök ügyünket jelképezi. Az ünnep legfontosabb szimbólumáról, a fenyőfáról is megoszt egy legendát, miszerint egy svéd katonának köszönhetjük, aki a Megváltóra emlékezve állította, miután egy német család befogadta és felépült súlyos sérüléseiből.

„Mi reformátusok a népi hagyományokat és a biblikus jelképeket szeretjük, mert ezekben az átlagember is szerepet kap, átéli és a magáének érzi" – fogalmazza meg. A lelkész a református karácsonyi énekkincs gazdagságát is bemutatja. Latin himnuszok és német énekek is gyűjteményünk részei, a legszebbnek mégis a parasztember szívéből ezer módon megszólaló dalokat tartja. El is kezd egyet: Mostan kinyílt egy szép rózsavirág, akit régen várt az egész világ... „Ne felejtkezzünk el ezekről a gyönyörűségeinkről, zengjük őket, hiszen kétszer imádkozik, aki énekel" – buzdít a református lelkipásztor.

Mint mondja, a református egyház derékhadát sok évszázadon át a paraszti réteg adta, akik nem jutottak halhoz, így a keresztyénség jelképe csak az elmúlt másfél században vált széles körben elérhető böjti étellé. „Egy kis alma, egy marék dió vagy mogyoró is gazdagságnak számított. Ma már persze általános, hogy halat eszünk szenteste." Hagyományos magyar fogásként a káposztafélékből készült ételeket említi. Meghatódva idézi fel legátusi emlékét is: Szatmárban a szentesti vacsoránál mindig volt egy plusz teríték az asztalfőn. Jézusé, aki eljött közénk, hogy szeressen minket.

Közös advent

Gyülekezetükben több tradíció is él: advent második és negyedik vasárnapján zenés istentiszteletet tartanak. Szenteste szintén nincs prédikáció. Karácsonyi igeszakaszokat és verseket olvasnak, zenét hallgatnak, népi dalokat adnak elő, önfeledten énekelnek. Advent utolsó hétfőjén felolvasással, egy-egy novellarészlettel, verssel, igével és énekléssel ajándékozzák meg egymást a házicsoport tagjai. Közösségi alkalmaikon adventi koszorút és képeslapokat készítenek, gyertyát öntenek, kicsik és nagyok együtt.

Az adventi bibliaórákon feldolgozzák Jézus születéstörténetét. A református lelkész úgy véli, a modern kor embere hajlamos a túlzott romantikára. „Csúnya fogadósként emlegetjük, aki elküldte Máriáékat, miközben csak nem akarta elveszíteni megélhetését. Ha befogad egy állapotos, tisztátalan nőt, a többi vendége otthagyja a szálláshelyet" – említ egy példát. Mária szerepét is fontosnak tartja tisztázni: egy fiatal zsidó lány volt, aki elhívást kapott élete feladatára, világra segíteni Isten Fiát.

A lelkészek ünnepi szolgálatáról és feltöltődéséről Berkesi Gábor azt gondolja, ha örömöt okoz a munka, legyen bármilyen sok a tennivaló, az nem leterhel, hanem felüdít, örömöt és erőt ad. „A legjobb relaxáció, ha olvasom az igét és készülök a feladataimra. Az autó akkumulátora is akkor töltődik, ha jár a motor. Így vagyunk ezzel mi, lelkészek is."

Mennyei ajándék

Gyerekkor, család, biztonság, gyülekezet. Az ünnep mindezt jelenti a református lelkésznek, de legfőképp a megmaradást. „Él még magyar népünk, református egyházunk és van karácsonyunk. Ez az ünnep azt az örökzöld ügyet jelképezi, ami 2000 éve létezik és értéke mit sem tompul" – önti szavakba érzéseit. Az első keresztyéneket állítja példaként elénk, akik még tudtak az örök adventben élni és visszavárták Megváltójukat.

A latin adventus szó jelentése eljövetel. „Mi ezekben a hetekben inkább az elcsendesedésre tesszük a hangsúlyt, a mennyei hullámhosszra koncentrálunk" – a gyülekezetvezető szerint úgy hangolódhatunk e frekvenciára, ha nem kényszerként éljük meg az ünnepeket, ha nem kötelező feladatként tekintünk az elcsendesedésre vagy épp a főzésre, sütésre, a vásárlásra. „Csak kinyitjuk lelkünk ablakait és hagyjuk, hogy átjárjon az ünnep, megszólítson az ige, érzelmeket gerjesszen bennünk és belső nyugalmat adjon."

A felekezetek eltérő külsőségeit, szokásait is másodlagosnak látja, hiszen az ajándékunk közös: Jézus Krisztus, akinek megszületése maga az Isten szeretete. „Ne a világ lihegésével, rohanásával foglalkozzunk, hanem Urunktól kapott mennyei ajándékunkkal. Szerezzünk egymásnak mi is örömöt, adjunk szeretetet, odafigyelést, hitet, osszuk meg isteni kincsünket" – biztat minket Berkesi Gábor.

Közös kincs – evangélikus szemmel 

Közös kincs – katolikus szemmel

Szoták Orsolya, Fotó: Vargosz, borítókép: Kalocsai Richárd