Együttműködési megállapodás született Kárpátalján

2017. október 05., csütörtök

Egyedülálló, a betegellátást és a szakmai továbbképzést is érintő megállapodást írt alá a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza és a munkácsi Kárpátalja Megyei Gyermekkórház szeptember 30-án a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban.

A reformáció emlékéve alkalmából meghirdetett jótékonysági futás keretén belül a Bethesda Gyermekkórház negyven munkatársa a munkácsi Keresztény Egészségügyi Központ segítségével az elmúlt hétvégén kivizsgálta a nagydobronyi református és a ráti katolikus otthonok lakóit, illetve azokat a gyermekeket, akiket szüleik elhoztak a szűrővizsgálatokra. „Annyi mindent kaptunk már az évek során, hogy úgy éreztük, nekünk is adnunk kell" – fogalmazott Velkey György, a Bethesda főigazgatója a programmal kapcsolatban.

A beteg gyermekek gyógyításáról a kárpátaljai és a magyarországi orvosok konzultáció után döntenek. A kivizsgálásokat követően felállítanak egy diagnosztikus terápiás gondozói tervet, melyet közösen koordinálnak, amennyiben pedig szükséges, a gyermekeket Magyarországon kezelik majd.

Megállapodás született

A szűrővizsgálatok mellett szombat délben sajtótájékoztató keretében írta alá Velkey György és a munkácsi Kárpátalja Megyei Gyermekkórház intézményvezetője, Snicer Román azt a megállapodást, melynek segítségével célzottan folytatódhat a továbbképzési és betegkonzultációs program. Ennek alapjait az elmúlt években a két intézet munkatársainak személyes és szakmai kapcsolatai teremtették meg az amerikai S.A.R.A. Alapítvány közreműködésével.

A magyar egészségügy vezetői az elmúlt években szoros kapcsolatot alakítottak ki a kárpátaljai kórházakkal és intézményekkel. Ezeknek az élénk kapcsolatoknak is köszönhetően sok beteg, közöttük gyermekek gyógyítása során történnek folyamatos konzultációk, nem ritkán Magyarországon, melynek költségeit többször a magyar állam, a magyar társadalombiztosítás, illetve karitatív, főleg egyházi szervezetek vállalják fel. Különösen élénk a hazai szakemberek kapcsolata a Beregszászi Járási Kórházzal, a munkácsi Megyei Gyermekkórházzal és a munkácsi Keresztény Egészségügyi Központtal.

Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa örömét fejezte ki, hogy ez a megállapodás összeköti Magyarországot és Kárpátalját, magyarokat és más nemzetiségűeket. „A két állam között jelentkező súlyos érdekkonfliktus helyett a bennünket összekötő programokra érdemes figyelni" – hangsúlyozta, majd azt is hozzátette, hogy olyan infrastrukturális beruházásokra lenne szükség a továbbiakban, melyek segítségével Ukrajna az Európai Unió felé közeledhetne.

Jobbra fordulhat

Bíró Erzsébet, a Kárpátaljai Megyei Egészségügyi Osztály helyettes vezetője emlékeztetett, hogy az elmúlt években Magyarország komolyan támogatta a kárpátaljai oktatást, amelyhez hasonló figyelemmel fordulnak most az egészségügy felé. „Remélem, hogy ez a munka folytatódni fog és hozzájárul ahhoz, hogy a magyar anyanyelvű egészségügyi dolgozók itt maradjanak, és az a lakosság, melynek szüksége van az ellátásra, érezze, hogy itt is jobbra fordulhat az egészségügy állapota" – tette hozzá.

Oroszi Pál, a Munkácsi Keresztény Egészségügyi Központ orvos-igazgatója szerint nagy öröm, hogy a reformáció emlékévében a „Reformáció gyermekei" programon túl is sor kerül olyan kezdeményezésekre, mely a Kárpátalján élők javát szolgálja. Páva Hanna, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatóhelyettese hozzátette: a megállapodás hozzájárul ahhoz is, hogy a régióban dolgozók szakmai ismeretei naprakészek legyenek, ezzel is elősegítve a hatékony gyógyítást.

Minden lehetséges eszközzel

„Szeretném megköszöni, hogy Magyarország segít a nehéz helyzetben" – fogalmazott Snicer Román, a munkácsi Megyei Gyermekkórház vezetője a megállapodás aláírásakor. Mint mondta, Kárpátalján békében élnek egymás mellett a különböző nemzetiségek, melynek fenntartásában szerepet játszanak az ehhez hasonló törekvések.

A betegellátás a szakmai konzultáción és egymás megsegítésén alapul, melynek során az orvosok minden lehetséges eszközzel támogatják egymást. A megállapodás egyaránt szól a továbbképzés lehetőségeiről és a betegellátással kapcsolatos együttműködésről. A továbbképzés elsősorban olyan képzéseket jelent, amelyekben az amerikai S.A.R.A. Alapítvány is komoly szerepet vállal, az korábban már támogatta a Bethesdát és a munkácsi kórházat is. Az orvosok az alapítvány segítségével vehetnek majd részt amerikai szakmai utakon, ahol az ottani egészségügyi rendszert is megismerhetik.

Kapcsolódó cikkeink Kárpátaljáról:
Határtalan jótékonyság 
„Nem az enyém, nem a tiéd, hanem az édes mienk"

Farkas Zsuzsanna, fotó: Bach Máté

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.