Az áldozathozatalban van a keresztyénség lényege

2017. május 20., szombat

Nyitó ünnepséggel indították a Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokat a nagyváradi Szigligeti Színház előtti téren. A köszöntőbeszédeket követően a helyi gyülekezetek önkéntes csoportjai süteményeket, almát és vizet osztogattak a város hivatalaiban, intézményeiben, de a járókelőket is szeretettel kínálták.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az esemény fővédnöke Noé történetét említve példaként, a hála jelentőségére és a hálából mutatott áldozat erejére hívta fel a közönség figyelmét. Úgy véli, a Szeretethíd és a keretében végzett tevékenységek bizonyítják, hogy keresztyénekként képesek vagyunk hálából fakadó áldozatot hozni. „Az áldozathozatalnak sok formája van, egészen apró cselekedetei is lehetnek, és sosem szabad a mi földi mértékegységeinkkel mérnünk. Nem az adomány mértéke, hanem a szándék a fontos." – jelentette ki a püspök. Elmondta, a Szeretethídnak jelentős nevelő hatása van az egész Kárpát-medencében, közösséggé formál bennünket. „Az áldozathozatalban van a keresztyénség lényege és a mi életünk értelme is. Krisztus az életét áldozta értünk, és ennek valamilyen visszatükröződése jelenik meg a mi apró cselekedeteinkben" – tette hozzá Kató Béla.

A Szeretethíd - Kárpát-medencei református önkéntes napok mottója ebben az évben „Másokért, egymásért, önmagunkért". A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) két napos önkéntes programja nagyváradi megnyitóval vette kezdetét. A Szeretethíd olyan segítségnyújtó akció, mely kortól és nemtől függetlenül vár mindenkit szerte a Kárpát-medencéből. A program célja közösen tenni egymásért, a helyi és gyülekezeti közösségekért és a teremtett világért. A szervezők évről évre azt szeretnék elérni, hogy a Kárpát-medence minden területén munkálkodjanak egy májusi hétvégén kisebb-nagyobb csoportok szociális, fejlesztési és ökológiai területen komoly segítséget nyújtva ezzel településeknek, intézményeknek, gyülekezeteknek. Ebben az évben közel tizennyolcezren regisztráltak a Kárpát-medencei református önkéntes napok akcióra, azonban rengeteg visszajelzés érkezett közösségektől, akik nem jelentkeztek ugyan, de önkéntes programokkal mégis csatlakoznak a Szeretethídhoz. Így közel húszezer önkéntese segít kétszázötven helyszínen szerte a Kárpát-medencében, hogy valóban hidak épülhessenek generációk és határok között is.

Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója megköszönte a szervezők, résztvevők munkáját, a támogatók hozzájárulását. Beszédében az egység és közösségépítés fontosságára hívta fel a figyelmet. Elsődleges célnak nevezte a hídépítést generációk, társadalmi rétegek és keresztyén emberek között, emellett pedig fő tevékenységként az önkéntességet, azaz a szeretettel végzett szolgálatot említette, amely sosem öncélú, mindig a közösség javát szolgálja.

Huszár István nagyváradi városi tanácsos a szeretet formáit, tulajdonságait, különböző megközelítéseit sorolta fel. „A rendkívüli adományoknál értékesebb isteni ajándék a szeretet. Isten és a felebarát szeretete a keresztyén tökéletesség velejárója. Nélküle a tudás, a jótett és a legnagyobb áldozat is értéktelen." – jelentette ki Huszár István, majd kellő bölcsességet kívánt ennek alkalmazásához.

A szeretethimnuszt román nyelven Dacian Palladi nagyváradi városmenedzser, magyarul pedig Dénes István Lukács, a Bihari Református Egyházmegye esperese olvasta fel. Az eseményen a Csillagocska Református Zeneóvoda gyerekei énekeltek.

A Szeretethíd-önkéntesek pólójának elkészítését idén a Csillagpont református ifjúsági találkozó szervezői támogatták. „Az egység és a közösség nagyon fontos célok egyházunkban, a maga módján mindkét program ezeket igyekszik megvalósítani: a Szeretethíd generációkat köt össze, a Csillagpont pedig a fiatalokat akarja közösséggé kovácsolni" – nyilatkozta a felajánlásról Szontágh Szabolcs, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője. A Szeretethíd egyébként évek óta visszatérő vendég a Csillagponton, a találkozó résztvevőinek rendszerint lehetőségük van egy-egy délutánt erejéig belekóstolni az önkénteskedésbe az MRSZ szervezésében.

Szöveg: Berekméri Gabriella / reformatus.ro 

Fotó: Dimény András, Nagy Károly Zsolt

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió