„Tiszteletbeli doktor" címet kapott Cseri Kálmán

2017. február 08., szerda

A Károli Gáspár Református Egyetem odaítélte a „Tiszteletbeli doktor" (Dr. h.c.) kitüntető címet Cseri Kálmán református lelkipásztornak több évtizedes, a Magyar Református Egyház életében meghatározó igehirdetői szolgálatáért és a megjelent igehirdetés-köteteinek elismeréseként.

Az oklevél átadására január 30-án a Kálvin téri református templomban került sor, mely ünnepi alkalomból felszólalt Balla Péter rektor, Zsengellér József rektorhelyettes és Kocsev Miklós a Hittudományi Kar dékánhelyettese.

"A 77 éves Cseri Kálmán közel negyven évig (1971–2010) fogta össze és vezette a Budapest Pasaréti gyülekezetet közösségformáló egyéniségével. Fő törekvése volt mindig, hogy az örök evangéliumot a mai ember számára is érthetően hirdessék, lehetőleg szép magyar nyelven. A református lelkipásztori irodalom kiemelkedő művelőjeként több mint húsz önálló, számos kiadást megért kötete, nagyszámú folyóiratcikke és publikációja jelent meg. 2006-ban Károli Gáspár-díjban részesült, 2010-ben a II. kerület Kerületért Emlékéremmel köszönte meg szolgálatát, majd 2016-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át. Életművével és hitvallásával Bonhoeffer gondolatait képviseli: „Isten az életünk közepén a Másik. A templom nem a temető mellett van, hanem a falu közepén." (részletek Kocsev Miklós laudációjából)

Az ünnepségen Cseri Kálmán egészségügyi okokból nem tudott részt venni, a díszdoktori oklevelet felesége vette át.

Forrás:kre.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió