Ünnepeltek az ausztráliai magyar reformátusok

2016. november 13., vasárnap

„A szórványban élők számára a templom az anyanyelv, a nemzeti érzés vára is, mint az egykori erődtemplomok szerte a Kárpát-medencében. Ezt érezhették az Ausztráliába érkező magyarok is, és az első bevándorlónemzedékektől kezdve minden felekezet kivette a részét a közösségépítésből" – jelentette ki Áder János köztársasági elnök november 12-én Brisbane-ben, ahol az Ausztráliai Református Egyház queenslandi egyházkerülete fennállásának 65 évéért adtak hálát.

Az Ausztráliai Magyar Református Egyház queenslandi kerülete fennállásának hatvanötödik évfordulója alkalmából ünnepi istentiszteletet tartottak november 12-én a Brisbane-i Szent Pál-templomban. „A queenslandi kerület – benne Brisbane és Gold Coast – református gyülekezeteivel a megalakulás óta az ausztráliai magyarság erődtemploma" – köszöntötte a helyi magyar református közösséget Áder János, Magyarország államfője, aki ausztráliai útja során részt vett az ünnepségen. 

„Akinek fontos, hogy Isten magyarul szóljon hozzá, a templomban magyarul hallja a tanítást, a Bibliában magyarul olvassa az üzenetet, és az énekeskönyvből magyarul énekelje a zsoltárokat, az a másik emberhez is magyarul szól a legszívesebben. S ha így tesz, bárhol is éljen, megkapaszkodik a hitben és a nyelvben, és nem veszíti el önmagát, nem veszíti el önmagában a magyart" – jelentette ki a köztársasági elnök. Hozzátette: ezért volt mindig, minden időben természetes, hogy az anyaországtól távolra kerülők, ahol csak lehetett, mihamarabb saját templomra gyűjtöttek, de legalábbis saját istentiszteletet tartottak. A templom- és a közösségépítés otthonosabbá, bensőségesebbé teszi az új életet, ugyanakkor segít megőrizni a születéssel kapott örökséget, a nemzeti hovatartozást – mondta az államfő. Utalt arra, hogy akinek az élete az új hazában biztos alapokon áll, annak a régihez is könnyebb meghasonlás nélkül hűnek maradnia. „Ebben volt és van ma is az egyházaknak pótolhatatlan szerepe. A diaszpórában különösen fontos ez" – jelentette ki Áder János.

„A mai napon szeretettel emlékezünk a valaha itt dolgozó lelkészekre, kántortanítókra, presbiterekre, gyülekezeti tagokra. A jól ismert nevekre és a csendesen szolgálókra. Az alapítók áldozatos munkájára, a diaszpóralét első feladataira, az újonnan érkező családok befogadására. A sok-sok legyűrt kilométerre, mérföldre, a nehéz, de örömteli időkre" – mondta az államfő, aki a diaszpóraközösségek mindennapos szolgálatát a Vizsolyi Biblia készítésének fáradságos közösségi munkájához hasonlította: „A krónikák feljegyezték, hogy valahányszor a gönci gyülekezet lelkipásztoraként működő Károlinál elkészült egy-egy újabb lefordított szakasz a Bibliából, a lapokat futár vitte a tizenkét kilométerre fekvő Vizsolyba, a nyomdába. Károli Bibliájának létrehozásában ott van az a sok tucat kilométer is, amelyet télen-nyáron, esőben, hóban, napsütésben tettek meg ismeretlenek. Valahogy így van ez minden közösségi szolgálattal."

Magyar reformátusok Ausztráliában

Az első jelentősebb létszámú magyar menekültcsoport a második világháború után érkezett Ausztráliába, majd őket újabb magyar bevándorló hullámok követték, melyeknek tagjai szétszóródtak e kontinensnyi országban. Az első menekültcsoport tagjai már az őket szállító hajókon összehajoltak egy-egy közös imádságra, majd partot érve egy menekülttábor barakkjában megtartották az első magyar református istentiszteletet az ötödik kontinensen, s hamarosan megszervezték saját gyülekezeteiket – olvashatjuk az Ausztráliai Magyar Református Egyház honlapjának 2010-es beszámolójában.

Az Ausztráliai Magyar Református Egyház gyülekezetei négy egyházkerületbe szerveződtek. Ezt a felosztást a diaszpórahelyzet kényszerítette ki, hiszen több esetben ezer kilométerek választják el egymástól az egyébként maroknyi gyülekezeteket. A legnagyobb múltú viktóriai kerületnek Melbourne a központja, az ottani anyaegyházközség saját templommal és gyülekezeti otthonnal rendelkezik. (Máshol a gyülekezetek bérlik az istentiszteleti helyet.) A New South walesi kerületek Sydney a központja, ahol egy anyaegyházközség, valamint hat leányegyházközség működik. (E kerülethez tartozik még a canberrai gyülekezet is.) A queenslandi kerülethez két gyülekezet tartozik (Brisbane, Gold Coast), a Dél-ausztráliai kerület egy gyülekezetet (Adelaide) és egy szórványt foglal magába.

MTI – reformatus.hu 

Fotó: Bruzák Noémi

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.