Francia regionális zsinatok állásfoglalásai

2015. november 24., kedd

A Franciaországi Egyesült Protestáns Egyház (EPUF) egyházkerületei a párizsi terrortámadást követő hétvégén közgyűléseket hívtak egybe és nyilatkozatokban erősítették meg az EPUF álláspontját a merényletek kapcsán.

A november 13-15. között tartott közgyűlések alapvetően az egyház elnöke, Laurent Schlumberger november 14-én kiadott, gyülekezeteknek címzett üzenetét erősítették meg és maguk is részvétüket fejezték ki az áldozatok családtagjainak. Az úgynevezett regionális zsinatok tagjai, miközben elítélik a terrorcselekményeket, egyben az evangéliumi reménységüknek is hangot adtak és a kétségek ellenére is elkötelezettek a béke és vallások közötti párbeszéd mellett.

A nyugati régió zsinata őszintén beszél a kétségekről is és Pál szavaival, a cserépedény képével jellemzi a keresztyének küldetését: „törékenyek vagyunk, sőt, olykor belefáradunk és megtörünk a világ eseményei láttán, és mégis, Isten töretlenül megajándékoz minket jelenlétével, hogy ne lankadjunk el személyesen és egyházként sem a gonosz elleni küzdelemben. „Isten ugyanis, aki ezt mondta: »Sötétségből világosság ragyogjon fel«, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak” (2Kor 4,6-7) – idézi a zsinati állásfoglalás.

A párizsi régió zsinata a várost vérbe borító erőszak láttán egyrészt szolidaritását fejezi ki az áldozatokkal és családtagjaikkal, valamint a sebesültekkel, másrészt a leghatározottabban elítéli a terrorcselekményeket és elutasítja, hogy a vallások és közösségek közötti erőszak logikájának a legkisebb mértékben is engedelmeskedjen. „Állampolgárokként elkötelezzük magunkat, hogy ellenálljunk azoknak, akik erőszakot és gyűlöletet plántálnak közöttünk és az igazságosság és szeretet fáradhatatlan keresésével szállunk szembe a fanatizmus gyökereivel” – áll a közleményben. Jézus Krisztus nevében a béketeremtés és a vallásközi dialógus mellett kiállva arra is fogadalmat tesznek a zsinat tagjai, hogy továbbra is „az evangéliumot hirdetik és élik meg, amely az élet, a szeretet és a megbékélés ereje”.

A központi régió (Centre-Alpes-Rhone) zsinatának nyilatkozata kiemeli, „hogy semmi, sem a halál, sem a vak terrorizmus nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban”. Egyben arról a meggyőződéséről is számot ad, hogy „az az isten, akire az vérszomjas őrültek hivatkoznak, és akinek a nevében embereket gyilkolnak, nem az az isten, akit azon muzulmán testvéreink tisztelnek, akikkel gyülekezeteink párbeszédet folytatnak.” A nyilatkozat egyben arra hívja a híveket és az egyház egészét, hogy álljanak ellent az erőszak valamennyi formájának, legyen az gazdasági, szociális vagy politikai eredetű.

Külügyi Iroda

Forrás: www.eglise-protestante-unie.fr

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.