A jövő könyvtára

2015. május 13., szerda

Több mint harmincezer könyv várja olvasóját a Török Pál református püspökről elnevezett könyvtárban a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. A felújított, biblikum- és kutatásközpontú intézményben nemcsak egyediségre törekszenek, hanem arra is, hogy a jövő könyvtárává váljanak.

Elkészült a Hittudományi Kar kis díszterme, amelyet Tóth Kálmán teológiai professzorról neveztek el, valamint a hetvenes években alapított kari könyvtár új helye, amely Török Pál református püspök nevét viseli. A budapesti teológiának a Károli-egyetem megalakulása óta ez volt az első jelentős fejlesztése – mondta a kar dékánja az ünnepélyes megnyitón május 12-én.

A beruházás mintegy 33 millió forintba került, melyből 10 milliót a Dunamelléki Református Egyházkerület, 23 milliót az egyetem biztosított. Zsengellér József dékán az előzményekről szólva elmondta, hogy négy évvel ezelőtt vált tarthatatlanná a kari könyvtár helyzete, ezért terveztek újat helyette. 2012-re elkészültek az új könyvtár tervei, majd megkezdődtek a munkálatok, a kivitelezés pedig a napokban fejeződött be. Az építkezést Varga László, a teológiának otthont adó Ráday utcai székház igazgatója „vezényelte le" egy nyár leforgása alatt.

A dékán köszönetet mondott munkájáért Varga László főigazgatónak, valamint Szabó Erika könyvtárvezetőnek, akiről úgy fogalmazott, hogy „az Úristen küldte hozzánk életének ebben a különös időszakában. Szervező és irányító munkája nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a könyvtár az akkreditációs vizsgálat napjára a könyvekkel otthonosan berendezve várja a bizottságot."

Szellemi forrásvidék

Bogárdi Szabó István püspök köszöntő beszédében – a többi közt – arról szólt, hogy a könyvtár létesítése talán az utolsó pillanatban hívja fel az ifjúság figyelmét a könyv fontosságára. „Tanítóként mondom, más teológiákon is azt tapasztalom, hogy napjainkban okostelefonokkal próbálják helyettesíteni a könyvet, mert néhány gomb megnyomásával könnyen érkezik az információ. Olyan kulturális kondíciók között élünk, amikor az olvasás mint gyönyörűség, mint munka, kezd eltűnni a civilizációnkból."

Azt kérte a leendő lelkipásztoroktól, hogy tisztes munkának a tanulást, a készülést, a könyvek olvasását és az azokról való vitát tekintsék.
„A jó pap holtig tanul. Ha pedig nem tanul, nem végezte el kötelességét, amire Isten elhívta őt. A lelkipásztor szellemi ember, szellemi forrásvidékeken jár, ami a könyvtárban kezdődik" – tette hozzá a püspök.

A cikk a Parókia Portálon folytatódik...

Szöveg: Fekete Zsuzsa, kép: Füle Tamás
Forrás: Parókia Sajtószolgálat 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió