Bibliamúzeumot alapítottak Tiszaderzsen

2015. április 20., hétfő

A régió első és a település eddigi egyetlen múzeumát avatták április 12-én Tiszaderzsen. A Bibliamúzeum mellett a megújult templomért is hálát adtak a jelenlévők.

Háromszáznegyven kötetből álló bibliagyűjteményt avattak a tiszaderzsi református templomban, többek között óorosz, orosz, ukrán, moldáv, bolgár és szlovák nyelvű imakönyveket, sőt Egyiptomból érkezett arab nyelvű, illetve német aranyozott Bibliát is bemutatnak a páratlan múzeumban.

Fodor Gusztáv református lelkész-igazgató, a gyűjtés irányítója elmondta: a múzeumba összegyűjtöttek 114 teljes Bibliát, 102 darab Újszövetséget, 15 fajta képes Bibliát, 47 énekeskönyvet, valamint 30 féle imakönyvet, amelyeket összesen harminc nyelven írtak. A legnagyobb ritkaságokat a Magyar Bibliatársulat küldte, de Magyarországon kívül érkeztek különlegességek a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Délvidékről is, a legrégebbi darab 1774-ből származik. A gyűjtemény egyik legérdekesebb darabját, egy skót család 1802-től 1600-ig visszamenő családfáját is tartalmazó Bibliát, egy tiszaszentimrei lakos ajánlotta fel - közölte a lelkész.

Páratlan az 1939-es Zsidó Nők Imakönyve is, amelyet Hartmann Vilmosné beregszászi zsidó nő adott át szomszédjának, mielőtt Auschwitzba hurcolták, azzal a feltétellel, hogy hazatérésekor visszakapja. Sajnos ez nem történhetett meg. Megrendítő dolog, hogy a halála előtti évben az imakönyvbe tulajdonosa a következőket írta: "Kíváncsian várom az Örökkévalótól, hogy mit hoz ránk a jövő esztendő" - idézte Fodor Gusztáv.

A múzeum ökumenikus gyűjtemény - fogalmazott Fodor Gusztáv, utalva arra, hogy bár annak egyik felét ő maga adta, a másik részét a környező templomok gyülekezetei, magánemberek, közéleti szereplők, református lelkészek és katolikus papok gyűjtötték. Elmondta, hogy a Bibliamúzeum létrehozásának kettős célja volt: egyrészt értéket közvetít, ami szerinte hiányzik a köz- és a magánéletből, másrészt a településen átutazó évi 200-300 ezer turista számára is érdekes lehet.

Az ünnepi alkalmon Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. „Jézus helye egyértelműen középen van, nem az egyház perifériáján, nem a lelátón, nem a tribünön, nem cserejátékosként a kispadon, hogy ha mindenki elfogy, akkor jön majd Ő, hanem középen, Ő a középpont. Hogy ha van ennek gyönyörűséges, látványos hírnöke, akkor ennek a középponti jellegnek a templom az egyik hírnöke, úgy ahogy ennek a településnek is a centrumát képezi. Lehet, hogy nem a Te gondolataidnak, a szívednek a közepe, sajnos, de térileg elhelyezve mégis csak jel arról, hogy itt más történik"- mondta prédikációjában a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Fekete Károly kiemelte, hogy a mi Urunk érinthető, sőt Ő érint meg bennünket, azzal az Igével, amit a Szentírásból olvasunk, ezért is csoda, hogy a karzat alatti vitrinekben a legkülönbözőbb nyelveken az Isten szava akar kiszólni, hogy vigasztaljon embereket, népeket, hogy egyetlen kor embere se nélkülözze, hogy ő is megérinthető a feltámadott Krisztus által.

A hálaadó istentiszteleten Fótosné Czeglédi Zsuzsa, Tiszaderzs polgármestere elmondta, hogy összesen mintegy 25 millió forintból valósult meg a templom felújítása, nagy részben a Tisza-tavi templomok útján elnevezésű projektnek köszönhetően, amelynek keretében összesen 8 település 13 temploma és vallási kegyhelye szépülhetett meg. A toronyfestés azonban közadakozásból, míg a padok fűtését holland támogatásból valósult meg- mondta Fótosné Czeglédi Zsuzsa, aki hangsúlyozta, nagy öröm számára, hogy a falu egyik jelképe újulhatott meg, ráadásul itt hozták létre a település első és eddig egyetlen múzeumát, a most avatott Bibliamúzeumot.

Az istentiszteleten részt vett Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is, aki két Bibliát is adományozott a Bibliamúzeumnak, egy Komáromi Csipkés György Bibliának az utánnyomását, valamint egy második világháborúból származó Újtestamentumot. Dr. Fazekas Sándor kiemelte, hogy ezen az alkalmon a jelen és a múlt kapcsolódik össze, emlékeznek azokra az évtizedekre, amelyek a magyarság történelmének a részei, és amelyre alapozzuk a jelent és a jövendőt is. „Biztos vagyok abban, hogy tudunk lelki erőt meríteni, abból, hogy közösséget alkotunk mi keresztény, jóérzésű, magyar emberek bármilyen vihara van a történelemnek, bármennyi kérdőjel is merül föl, mindig vannak támpontok, amelyek segítenek az eligazodásban, a jó Isten mindig utat mutat nekünk és együtt lehetünk és utána folytathatjuk azt a munkát, amelynek részesei vagyunk"- fejtette ki a földművelésügyi miniszter.

Beszterczey András, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese elmondta, hogy az egész egyházmegyének öröm az, ami Tiszaderzsen megvalósulhatott. A régió első Bibliamúzeumával örömmel dicsekedhetnek a jövőben és ajánlhatják az egyházmegyébe érkezőknek. Kiemelte, bízik benne, hogy a Tisza-tavi templomok útján elnevezésű program folytatódik és a hozzá kapcsolódó projektekkel szinte az egész egyházmegyére kihat majd ez a felújítás az elkövetkezendő időkben.

Az ünnepi alkalmon egykori tiszaderzsi nemesi családok és lelkipásztorok leszármazottai is jelen voltak. A zsúfolásig megtelt templom is azt mutatta, hogy nem csak a gyülekezet, hanem a falu életében is nagy előrelépést jelent, hogy megújulhatott református templomuk, és létrejött a Bibliamúzeum. A Bibliamúzeum értéke több millió forintra is rúghat, de Fodor Gusztáv szerint nem fejezhető ki pénzben a valós értéke, azaz az Isten szeretete. A múzeum elsődleges célja, hogy Isten kegyelmére, szeretetére, felbecsülhetetlen értékű szavára felhívják az emberek figyelmét és elgondolkoztassák őket, hogy nekik van-e Bibliájuk. A Bibliamúzeumot bárki megtekintheti hétköznap 8-16 óra között. A kiállítás gazdái gyülekezeti meghívásoknak is szívesen eleget tesznek, és a gyűjtemény ötven darabját szívesen kiállítják más településeken is.

TTRE-MTI
Fotó: Barcza János 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.