Odafigyelni egymásra

2015. február 16., hétfő

Szakmai tanácskozást tartottak február 12-én Mályiban a Kárpát-medencei református média képviselői. A megbeszélésen – a 2009 májusában létrejött Kárpát-medencei magyar református egység elmúlt éveire is visszatekintve – a kommunikációs együttműködés elmélyítésének lehetőségit vitatták meg a részvevők.

2009-ben és 2010-ben több hasonló találkozóra is sor került, amelyen egyrészt a református egység közös kommunikációja, másrészt az egység adta keretek és lehetőségek áttekintése (például egy Kárpát-medencei sajtótermék létrehozása vagy egy közös szerkesztőségi rendszer terve) szerepelt a napirenden. A mostani megbeszélésen a korábbi találkozók óta eltelt időszak változásait vázolták fel a résztvevők – helyzetértékelésükben kitérve a közeljövő kihívásaira és terveire is –, majd az együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségei kerültek szóba.

Az elmúlt években egyebek mellett a Kálvincsillag címen kiadott közös magazin és a Kárpát-medencei Református Rádiótanács működése révén vált az együttműködés sokak számára láthatóvá és „kézzelfoghatóvá". A közös Kárpát-medencei lap, a Kálvincsillag idén azonban már nem jelenik meg és a finanszírozás nehézségei miatt több sajtótermék léte is veszélybe került. Különösen nehéz helyzetben van Kárpátalja, ahol a háborús fenyegetettség mellett a pénz elértéktelenedése is komoly gondot jelent. Fontos erőforrást jelent ugyanakkor a református médiában dolgozó munkatársak lelkesedése, ami azonban önmagában, megfelelő anyagi fedezet nélkül nem elegendő a hosszú távú, kiszámítható működéshez.

A tanácskozáson elhangzottak szerint az együttműködés alapja, hogy odafigyelnek egymásra. Ehhez szükséges az is, hogy a Kárpát-medencei református média képviselői a jövőben rendszeresen találkozzanak, ami – egymás munkájának megismerése és a személyes kapcsolatok erősítése révén –hozzájárulhat a jobb információcseréhez is. Nagyobb hangsúlyt kaphat továbbá a különböző médiumok közötti tematikus együttműködés, ami egy közös naptár összeállításától és szakmai továbbképzések szervezésétől egészen a reformáció 500 éves évfordulójának megünnepléséhez kapcsolódó közös kommunikációig terjedhet. A tanácskozás résztvevői végül fontosnak tartották a korábbi találkozókon megfogalmazott közös Kárpát-medencei sajtótermékre vonatkozó javaslatok napirenden tartását, valamint a jól működő Kárpát-medencei rádiós együttműködés feltételeinek további biztosítását is.

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió