Van, aki már repetázott, de van, aki még csak érkezik ottlétünkkor a budapesti Szilágyi Dezső téri református templomhoz, hogy egy adag meleg levest, vagy forró teát vegyen magához a hidegben. Január 23-án a rászorulóknak szervezett étel- és ruhaosztást a Budai Gyülekezet a Magyar Református Szeretetszolgálattal közösen.
Május 16-án 86 éve hunyt el Haypál Benő, a Budapest-Budai Református Egyházközség első lelkésze. Síremléke 80 éves.
A düsseldorfi koreai presbiteriánus gyülekezet missziós csoportja profi operaénekesekkel jótékonysági koncertet ad diakóniai szolgálatok támogatására.
„Meg kell erősödnünk abban, hogy az imádság hazánkért, népünkért igenis az egyik legfontosabb felelősségünk és küldetésünk itt Magyarországon”– hívta fel a figyelmet keresztyén nemzeti kötelességünkre köszöntőjében Literáty Zoltán a Budai Református Egyházközség beosztott lelkésze az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő imanapon.
Az ötvenes-hatvanas években konfirmált ifiseket hívta meg a Budai Református Egyházközség február első vasárnapján a délelőtti istentiszteletre.
A budai gyülekezet első valódi ifjúsági házicsportjának tagjai lesznek a vendégei annak az úrvacsorás istentiszteletnek, amely február 7-én, vasárnap tíz órakor kezdődik a budai református templomban. Igét hírdet Szarka Miklós, aki szintén tagja, majd később vezetője is volt a csoportnak, ma pedig a Református Házasság- és Családsegítő Szolgálat vezető lelkipásztora.
A Felvidék magyar lakta területein élő kis gyülekezetek, a felvidéki magyar református szórvány támogatása a célja az idei Budabálnak. A Budapest-Budai Református Egyházközség február 13-án szombaton este hét órától rendezi meg jótékonysági bálját a Szabó Dezső Színházban.
A 2010-es év harmadik hete hagyományosan az Ökumenikus Imahét jegyében telt el. 1910 óta az egész világon ilyenkor az egymás mellett élő Krisztusban hívő felekezetek tagjai felkeresik egymást. Január 17–24 között a Szilágyi Dezső téri gyülekezet tagjai is sorra látogatták a környező, más felekezetbeli gyülekezeteket.