"Töltsük meg együtt a vörösiszap-tározót adományainkkal 4 nap alatt!" Így szól a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet adománygyűjtő akciójának felhívása.
A Magyar Református Szeretetszolgálat 15 millió forint értékű építőanyaggal járul hozzá az újjáépítési munkálatokhoz, hogy az árvízkárosultak minél hamarabb beköltözhessenek új otthonaikba.
A bátorkeszi gyülekezet hétvégén meghirdetett adománygyűjtésének eredményeként ezer euró gyűlt össze az iszapkárosultak megsegítésére.
A Magyar Református Szeretetszolgálat gyűjtést szervez az iszapkatasztrófa károsultjainak megsegítésére.
Az MRSZ közel kétmillió forint értékű tisztító- és fertőtlenítőszereket visz Devecser térségébe, hogy ezzel is segítse a helyreállítási munkákat.
A chilei San José bányában rekedt 33 bányász közül 22 jelezte, hogy szeretné a mélyben tanulmányozni a Bibliát.
Augusztus 28-án, szombaton kidőlt a Berettyóújfalu központjában lévő baptista imaház hátsó fala és beszakadt az épület födém- és tetőszerkezete.
Újból hatalmas károkat okozott a vihar Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében. Az erős szél a debreceni Nagytemplom tetejét is megbontotta. Oláh István beosztott lelkész azEurópa Rádiónak elmondta, hogy a Nagytemplom nyugati tornyának tetőszerkezetét tépázta meg a vihar.
Ortodoxok, katolikusok és muzulmánok imában egyesülnek az ország területén pusztító tűzvész áldozataiért, esőben reménykedve.
A német Caritas segélyszervezete, a Caritas Internationalis azonnali segélyként 50 ezer eurót bocsátott rendelkezésére az oroszországi erdő-, és tőzegtüzek áldozatainak.
A Jókai Mór Református Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 30 árvízkárosult diákja kapott egyhetes nyaralási lehetőséget egy miskolci autóház jóvoltából.
Vasárnap hajnalban nem bírta a hatalmas szélvihart és megrongálódott a százéves korábbi iskolaépület a szabolcsi városban.
Jótékonysági napot tartanak július 24-én, Vár-nap Abaújvárért címmel, aminek teljes bevételét a természeti katasztrófa sújtotta falu megmentésére fordítják.
Kéthetes eső volt – kezd bele Fekete Lászlóné Sárika néni hihetetlen elbeszélésébe. – Ötvenhárom éve lakom itt, de ilyet még sosem láttam – folytatja, miközben udvaráról a szomorú látványt mutatja. Néhány hete még kétszer ekkora volt a kertjük, de betemette a dombról lecsúszó föld. A vándorló hegyoldal magával visz fát, kerítést és folyómedret is. Így esett meg, hogy a patak most tíz méterre megszokott medrétől, Sárika néni kertjének közepén csörgedezik. És ez még csak a dráma kezdete.
A Magyar Református Szeretetszolgálat az erdélyi árvízkárosultak megsegítésére július 5-én elindított egy teherautónyi gyorssegélyt, melyet Gyimesfelsőlokon Pál Sándor, a szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke adott át Szabó Béla csíkszeredai magyar főkonzulnak valamint a megyei közgyűlés elnökének és a katasztrófavédelem vezetőjének.
A Református Zenei Fesztivál és a Lónyay utcai Református Gimnázium június 5-én adománygyűjtésbe kezdett Felsőzsolca és Tiszabura református temploma árvíz okozta kárának enyhítésére.
Száz és kétszázezer forintos utalványt kapnak a sátoraljaújhelyi árvízkárosultak az Ökumenikus Segélyszervezettől.
"Egy háromgyermekes édesapával beszélgettem, aki elmondta, hogy több generáció munkájának a gyümölcse ment kárba, amikor az árvízben összedőlt a házuk. Annyira el volt keseredve, hogy azt mondta, nem lesz ereje az újrakezdéshez" – mondta a Reformátusok Lapjának adott interjúban a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) igazgatója, Fodor Gusztáv lelkipásztor.
„Megérkeztünk Felsőzsolcáról, mi vittük a legelső segélyszállítmányt az árvíz sújtotta településre, 700 palack ásványvizet, papírpelenkát, tisztítószereket, ruhákat...” – hallgattam a személyes beszámolót Bikádi László hajmáskéri lelkipásztortól, a Pap Gábor Missziói Központ vezetőjétől.
A magyarországi árvíz után Erdélyben is sok helyen öntöttek ki a folyók, több helyen volt árvíz. Az egyik legsúlyosabb helyzet Magyarlapádon és környékén alakult ki.