A Sárospataki Református Teológiai Akadémia rektora nyílt levélben fejezte ki együttérzését a kárpátaljai református közösséggel.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület hívei imádságos lélekkel állnak a Kárpátaljai Református Egyházkerület tagjai, valamint minden Ukrajnában élő magyar és békességet óhajtó más nemzetiségű testvérük mellé – áll a kerület elnökségének közleményében.
A Magyar Református Szeretetszolgálat figyelemmel kíséri az Ukrajnában kialakult helyzetet és egy esetleges humanitárius katasztrófa esetére több előkészületi intézkedést is tett. Az MRSZ közleménye.
A Kárpát-medencei református közoktatási intézmények szombaton Beregszászon, a református templomban nyitották meg a 2013-2014-es tanévet. A negyedik alkalommal megtartott közös református tanévnyitón mintegy harminc anyaországi és külhoni oktatási intézmény képviselői vettek részt.
Szeretetotthon épül. Valódi otthont, nem csak közösségi színteret nyújt majd a fogyatékkal élő kárpátaljai gyermekeknek a Borzsa folyó menti Mezőváriban épülő rehabilitációs központ, ezt remélik megálmodói. A közösség összefogásán és a jótékony adományokon kívül Isten kegyelmére is számot tartanak a terv megvalósításában.
Pünkösdhétfőn hivatalosan is elindult a beregszászi Pulzus FM. A keresztény magyar értékeket közvetítő kereskedelmi rádió az FM 92.1-es frekvencián magyar és ukrán nyelven sugározza műsorait.
Nem engedik be Ukrajnába a nemrég hatályba lépett vámtörvény rendelkezései miatt a segélyszállítmányokat, köztük a Kárpátaljai Református Egyházkerület rászorulóinak szánt humanitárius rakományokat – adta hírül szerdán az MTI.
Négy mentőautót ajándékozott a Magyar Református Szeretetszolgálat a Kárpátaljai Református Egyháznak. A december 11-i átadáson dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke elmondta, hogy a szokatlan adományra azért volt szükség, mert saját szemével látta, hogy milyen állapotban vannak Kárpátalján a mentőautók és nem mehetett el az észrevétel mellett tétlenül.
A beregszászi Diakóniai Központ ad otthont október 15. és 18. között a Kárpátaljai Kerekasztal nevű konzultációnak, amelyen a határon túl élő magyar reformátusok missziói és diakóniai szolgálatát támogató nyugat-európai egyházak és segélyszervezetek képviselői vesznek részt.
A Kárpátaljai Református Egyház diakóniai osztálya adott helyet csütörtökön és pénteken, Beregszászon, a Generális Konvent elnökségi ülésének. Az egyházkerület legutóbb 2006-ban látta vendégül a Kárpát-medencei református egyházkerületi vezetőkből álló testületet.
Az egyik napról a másikra élő kárpátaljai református gimnáziumok működését a tavalyi tanévben részben az tette lehetővé, hogy a Kárpát-medencei Református Közoktatási Alap (KRKA) teljes összege ezeknek az intézményeknek a működését segítette. Erről és a magyar állampolgárság megszerzésének kárpátaljai nehézségeiről Zán Fábián Sándor püspökkel beszélgettünk.
A Kárpátaljai Református Egyház (KRE) Zsinati Tanácsa három évvel ezelőtt alapította a Komjáti Benedek sajtódíjat. A díjjal minden évben a média azon munkatársait jutalmazzák, akik az egyház életét bemutató, magas szakmai szinten elkészített anyagaikkal a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtják, olyan cikkeket vagy riportokat készítenek, amelyek fontos egyházi kérdéseket taglalnak, vagy az egyház intézményeinek és munkájának jobb megértését segítik elő.
Január 28-án Beregszászon a Kárpátaljai Református Egyház közgyűlésén Zán Fábián Sándor püspök kijelölte egyházának legfontosabb célkitűzéseit, a Bizottságok vezetői beszámoltak munkájukról. A közgyűlés megfogalmazott egy nyilatkozatot, a magyar alkotmány védelmében.
David Arnott, a Skót Egyház moderátora Kárpátalján a kettős kisebbségi létben élő magyar református közösség életével ismerkedett meg. A diakóniai központban az egyház szociális szolgálatáról, a püspöki hivatalban pedig a gyülekezetek mindennapjairól, az egyház szolgálatát megnehezítő politikai helyzetről és a missziói kezdeményezésekről folyt az eszmecsere.
A Kárpátaljai Református Egyházkerület soron következő kerületi közgyűlését szombaton tartják Beregszászon.
A Kárpát-medencei református nőszövetségek december 4-én, vasárnap rendezték meg a már hagyományosnak számító imanapjukat.
A „Kék Vödör – Remény tele” jelszavú nagyszabású élelmiszer- és adománygyűjtési akciót a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debreceni Református Egyházmegye, a Magyarországi Dorcas Segélyszervezet és a Magyar Református Szeretetszolgálat két esztendővel ezelőtt indította. Idei akciójukban határon inneni és kárpátaljai rászoruló családokhoz juttatják el a kék vödrök egy részét.
A Kárpátaljai Református Egyház, illetve a Beregszászi Református Gyülekezet égisze alatt immáron tíz éve sugároz magyar adásokat a Sion Rádióstúdió.
Ünnepi istentisztelet keretében felavatták Forgon Pál néhai kárpátaljai püspök emléktábláját és a Kálvin János Szakkollégium átadását ünnepelték a beregszászi reformátusok a reformáció napján.
A családok megerősítését és védelmét szem előtt tartva a Kárpátaljai Református Egyház 2011-et a család évének nyilvánította. A központi rendezvényen, az augusztus 20-án Mezőváriban megtartott családi napon mintegy 5000-en vettek részt.