Napirenden a költségvetés

2010. február 24., címkék: Hírek, reformátusok lapja, zsinati tanács, mre költségvetés

A Magyarországi Református Egyház közintézményeinek költségvetését is tárgyalja szerdai ülésén a XIII. Zsinat zsinati tanácsa Budapesten.

Elhunyt Kádár Ferenc nyugalmazott református esperes

2010. február 23., címkék: hódmezővásárhely-susán, szentes-központ, Hírek, kádár ferenc

„ Jól van, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután menj be a te uradnak örömébe.” (Máté 25, 21)  Kádár Ferenc nyugalmazott református esperes, a Hódmezővásárhely–Susáni és a Szentes–Központi Református Egyházközségek volt lelkipásztora életének 84. esztendejében hazatért Megváltó Urához.

„Olyan cserépedények vagyunk, amelyek nem egyformák” – új foglalkoztató műhely az Immánuel Otthonban

2010. február 22., címkék: országos református szociális módszertani intézet, immánuel otthon, Hírek

  „Amikor bejövünk ebbe a műhelybe és halljuk a gyerekek csodálatos énekét, látjuk a kerámiákat, amelyeket készítettek, akkor ez megerősíti bennem, hogy minden edény mögött ott van az alkotója és mindannyian Isten alkotásai vagyunk. Olyan cserépedények vagyunk, amelyek nem egyformák és törékenyek.” – mondta Beszterczey András, a Magyarországi Református Egyház Szociális Módszertani Intézményvezetője Debrecenben, az Immánuel Otthonban, ahol hétfőn átadták a csaknem 50 millió forint pályázati pénzből épült akadálymentesített műhelyt.

Az keresztyén religióra és az igaz hitre való tanítás

2010. február 22., címkék: institutio, károli egyetem, kálvin jános, könyvbemutató, Hírek

Könyvbemutatóval egybekötött előadásokra várják az érdeklődőket a Károli Gáspár Református Egyetemen február 25-én, csütörtökön délután öt órától.

„Úgy nézünk Magyarországra, mint a remény forrására” – jótékonysági bált tartottak Debrecenben

2010. február 20., címkék: tiszántúli egyházkerület, jótékonysági bál, szlovákiai reformátusok (szrke), Hírek, bölcskei gusztáv

„Megmutatjuk, mit jelent élő közösséghez tartozni” – mondta Bölcskei Gusztáv püspök a III. Református Jótékonysági Bálon február 19-én, pénteken este Debrecenben. A Tiszántúli Református Egyházkerület a megmaradásért küzdő felvidéki Rozsnyói Református Alapiskola megsegítésére rendezett jótékonysági bált.

Szokolay Sándor ajándéka Csoóri Sándornak

2010. február 19., címkék: Hírek, deák téri evangélikus templom, csoóri sándor, szokolay sándor

Hangversenyt ad Szokolay Sándor a nyolcvan éves Csoóri Sándor tiszteletére február 27- én, szombaton este hat órai kezdettel a Deák téri evangélikus templomban. Télvégi tavaszváró címmel bemutatják a Szokolay Sándor által megzenésített "oratórikus látomásokat" Csoóri Sándor verseire.

Újabb segélyszállítmányt visz Haitire a Magyar Református Szeretetszolgálat

2010. február 19., címkék: haiti, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

Szombaton 7,5 millió forint értékű orvosi fogyóeszközt valamint a Külügyminisztérium és az ÁNTSZ 4 millió forint értékű gyógyszeradományát – hastífusz és tetanusz védőoltásokat – juttat el a karibi országba a Magyar Református Szeretetszolgálat.

A reformátusok mindig a TOP listán szerepelnek!

2010. február 19., címkék: református énekek cd, Hírek, baár madas gimnázium

Nagy elismerés érte ismét a Magyarországi Református Egyház zenei életét, hiszen a múlt héten a Baár-Madas Református Gimnázum 100. jubileumi hangverseny CD-je a TOP 40 lista előkelő 16. helyét foglalta el, míg a ’Református Énekek 2009' DVD a múlt heti 19. helyről ezen a héten az előkelő 4. pozícióra ugrott a DVD TOP 20 listán, ezzel megelőzve olyan előadókat, mint a Beatles, Elvis Presley vagy Ákos!

Fejlesztőműhely sérült felnőtteknek és gyermekeknek

2010. február 19., címkék: bölcskei gusztáv, Hírek, debrecen nagytemplom, immánuel otthon

Akadálymentes foglalkoztatóműhelyt vehetnek birtokba a Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthonának lakói. Az ünnepi alkalom február 22- én 10 órakor lesz. A műhelyt Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke adja át.

Megalakult a Református Emlékhely Bizottság – Ápoljuk református eleink emlékét!

2010. február 18., címkék: emlékhely bizottság, derencsényi istván, Hírek

"Az egyház hálával és megfelelő tiszteletadással kell, hogy emlékezzen azokra, akiken keresztül Isten az egyház életét meghatározta, befolyásolta és alakította. A hálaadással egyetemben erősítenünk és bátorítanunk kell református hitünket és identitásunkat. Meg kell, hogy teremtsük a református emlékezés kultúráját" – mondta Tarr Zoltán zsinati tanácsos a Református Emlékhely Bizottság alakuló ülését követően Budapesten.

Mikropontos védelem az egyházi kegytárgyakon

2010. február 18., címkék: nyírségi egyházmegye, Hírek

DNS jellegű védelmi technológia alkalmazását kezdte meg a Nyírségi Református Egyházmegye 38 egyházközsége a templomi lopások megelőzése érdekében. A DataDotDNA jelölési technológia lényege, hogy a lopás által veszélyeztetett egyházi kegy- és értéktárgyakat mikroszkopikus méretű, egyedi azonosítókkal látják el, amit egy központi adatbank tart nyilván. A láthatatlan, rendkívül nehezen eltávolítható jelölés nem károsítja az értéktárgyak felületét, az azonosító kódot speciális eszközzel lehet csak leolvasni.

Ismét tiltakozik a református egyház a kormány jogbiztonságot sértő magatartása ellen

2010. február 17., címkék: közlemény, Hírek, zsinati elnökség

Közlemény A Magyar Köztársaság Kormánya nem tett eleget a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2009. évi CXXIX. tv. 9. § (5) bekezdésben meghatározott kötelezettségének, azaz 2010. február 15-ig nem alkotott kormányrendeletet a 2008. évi kiegészítő támogatás elszámolásáról. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége ismételten felemeli szavát a kormány jogbiztonságot sértő magatartása ellen, hiszen újra csak azt tapasztaljuk, hogy a jogállamiságot éppen azok nem tartják tiszteletben, akiknek őrködni kellene felette. A kormányrendelet megalkotásának hiánya azt a jogos aggodalmat kelti, hogy a kormány az egyházi fenntartásban működő közoktatási intézmények diákjait és azok családjait szándékosan megkülönböztetetten hátrányos helyzetbe kívánja hozni. Ezúton szólítjuk fel a kormányt, hogy a törvényben meghatározott kötelezettségének késedelem nélkül tegyen eleget.

"Európa Tanítója" Debrecenben – Melanchthon és a magyarok címmel kiállítás nyílt

2010. február 16., címkék: debreceni teológia (drhe), kálvin emlékév, melanchthon, Hírek

Kálvin év után Melanchthon év. 2010-ben a protestantizmus kiemelkedő alakjára, Philipp Melanchthonra emlékeznek világszerte. Debrecenben február 16-án Melanchthon születésnapján kiállítással emlékeznek Európa Tanítójára. A tárlat Melanchthon jelentőségét és magyarországi hatását mutatja be.

,,Az Ige testté lett..." – Szentföldi látogatást szervez az Ökumenikus Tanulmányi Központ

2010. február 16., címkék: biblia, ökumenikus tanulmányi központ, Hírek

A szentírási üzenet lelkületével tervezi folytatni zarándoklatait az Ökumenikus Tanulmányi Központ, melynek során felkeresik azokat a bibliai történelmi helyeket, ahol Jézus ,,közöttünk lakozott és láttuk az ő dicsőségét".

Az egység erősítése – Debreceni lelkészek Nagyvárad-Olasziban

2010. február 15., címkék: nagyhét, nagyvárad-olaszi református, Hírek, evangélizáció

Evangelizációs istentisztelet-sorozatot rendez böjtfő nagyhetében a Nagyvárad–Olaszi református gyülekezet. A Február 14-én kezdődő és 21-éig tartó alkalmakat a debreceni és a nagyváradi lelkipásztorok tartják. Az Olaszi egyházközség második alkalommal szervez határokon átívelő programsorozatot, erősítve ezzel az egységet és az összetartozást.

Történelmünk és kultúránk fontos útjelzői

2010. február 15., címkék: református tanulmányi központ, Hírek

Honismereti kirándulást szervez a Református Tanulmányi Központ április 30-tól május 2-ig a történelmi Magyarország szepességi és sárosi tájegységébe, melyek a középkori és a kora újkori magyar állam gyöngyszemei voltak, s amelyek méltán vetekedtek Erdély szász területeivel.

Izraelbe utazunk! – Velünk tartasz?

2010. február 13., címkék: izrael, peterdi dániel, Hírek

Felébredt-e már benned a vágy, hogy bejárd a Bibliából jól ismert események, történetek, életutak színhelyeit? Szívesen sétálnál a Getsemáne kertben, elcsendesedve a sziklánál, ahol Jézus elfogatása előtt imádkozott? Elmennél-e Betlehembe, a pásztorok mezejére és Jézus születésének barlangjához?

Református sajtóbotrány Svájcban – "A Teremtő Istenről szóló eddigi elképzelések tarthatatlanok"

2010. február 12., címkék: st. gallen, Hírek, valláspedagógus

Nagy vihart kavart az a cikksorozat, ami a Kirchenbote című st. galleni református lapban jelent meg az utóbbi számokban. A téma: a Teremtő Istenről szóló egyházi tanítás tarthatatlansága. Hubertus Halbfas valláspedagógus azt állítja, hogy az "Isten, aki az emberen kívül is létezne és a teret-időt összetartaná, egyszerűen nincsen."

Brutálisan megvertek egy református lelkésznőt - a tettes az istentisztelet után támadta meg a lelkipásztort

2010. február 11., címkék: mezőberény, brutális támadás, lelkésznő, Hírek

Megtámadtak egy református lelkésznőt Mezőberényben, aki a vasárnapi istentisztelet után éppen hazafelé tartott a gyülekezeti házból. A brutális támadás következtében a 33 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett - kitört két foga, szétrepedt a szája, megsérült az arca és a keze, valamint súlyos fejsebei keletkeztek - napokig kórházban ápolták. A támadót még nem találta meg a rendőrség.

Kiállítás Magyarország Tanítójáról

2010. február 11., címkék: melanchthon, gáborjáni szabó botond, Hírek, debreceni kollégium, bölcskei gusztáv, tiszántúli egyházkerület, protestantizmus

"Melanchthon és a magyarok" címmel kiállítás nyílik a Debreceni Református Kollégiumban február 16-án délután három órától. A tárlat Melanchthonnak, a protestantizmus kiemelkedő alakjának a jelentőségét és magyarországi hatását mutatja be.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.