Református segítség a kórházban

2011. április 07., címkék: gyula, Hírek, önkéntesség, missziói központ (rmk), kórházmisszió

Önkéntes beteglátogatókat keresnek a gyulai Pándy Kálmán Kórházba. Az önkéntes legfontosabb feladata, hogy türelemmel meghallgassa a betegeket és beszélgessen velük.

Tanulmányutakat szervez a Menekültmisszió

2011. március 25., címkék: menekültmisszió, missziói központ (rmk)

Négy európai város a célpontja annak a programnak, amit a Református Missziói Központ Menekültmissziója szervez állami, önkormányzati, civil és egyházi szervezetek munkatársai számára.

Mindenkiből győztes lehet

2011. március 04., címkék: Hírek, missziói központ (rmk), siketmisszió, misszió

A Református Missziói Központ készség- és kreativitást fejlesztő alkalmakra több mint huszonhárom millió forintot nyert. Így tudott megvalósulni a „Játszva tanulunk, tanulva játszunk” elnevezésű program, melynek nyitórendezvényét március 3-án, Debrecenben tartották.

Befejeződött a Menekültmisszió lakhatási és iskolai integrációs programja

2010. december 09., címkék: menekültmisszió, Határon túl, Háttér, missziói központ (rmk)

Az RMK Menekültmissziója sajtótájékoztatón számolt be az Európai Menekültügyi Alappal együttműködésében megvalósult két programról, amelyben menekülteknek segítenek.

„Érintve láss” a Tiszáninnenen

2010. november 30., címkék: missziói központ (rmk), miskolc, vakmisszió, Hírek, Miskolc

Miskolcra érkezett a Református Missziói Központ „Érintve láss” – mind a négy magyarországi református egyházkerületre kiterjedő – programsorozata.

Vakok és látók kapcsolatának erősítése Nagykanizsán

2010. november 24., címkék: vakmisszió, missziói központ (rmk), Hírek

Az Érintve láss című programsorozat Nagykanizsán folytatódott, ahol Magyarné Balogh Erzsébet, az RMK igazgatója pontírásos Bibliai könyveket adott át.

Befogadtatok? – Magyarul tanuló idegenek

2010. november 22., címkék: menekültmisszió, missziói központ (rmk)

A Református Missziói Központ menekültmissziójának Iskolai Integrációs Programjában jellemzően olyan diákok tanulnak, akik háború sújtotta országból érkeztek.

Korszerű nappali melegedő épül

2010. november 22., címkék: hajléktalanmisszió, missziói központ (rmk), tiszta forrás alapítvány

A Tiszta Forrás Alapítvány egy uniós pályázatnak köszönhetően új nappali melegedőt építhet, amely 300 ember befogadására lesz alkalmas.

A magyar kultúrával ismerkedtek menekült fiatalok

2010. november 17., címkék: menekültmisszió, missziói központ (rmk), Hírek

Harminc menekült diák ismerkedhetett meg magyar táncokkal, a magyar dallamvilággal az Európai Menekültügyi Alap finanszírozásának köszönhetően.

A hit, mint egészségvédő faktor – nőszövetségi találkozó Nagyidán

2010. november 16., címkék: missziói központ (rmk), nőszövetség, önkéntesség

A közösséghez tartozásnak egészségvédő szerepe van – állítja Dr.G.Tóth Anita. A pszichiáter a felvidéki Nagyidán, az Abaújtornai Egyházmegye Nőszövetség november 14-i találkozóján beszélt az érdeklődőknek a kórházi beteglátogatás jelentőségéről és lehetőségeiről.

Elfogadni azt, ami nem szokható meg

2010. november 15., címkék: missziói központ (rmk), jakab miklós, vakmisszió

Elindult a Református Missziói Központ Érintve láss programsorozata a Baross téri gyülekezetben, ahol vak emberek tettek tanúbizonyságot hitükről.

Segítsük azokat, akik csak érintve látnak

2010. november 10., címkék: vakmisszió, missziói központ (rmk)

Magyarországon évente mintegy ötezer ember veszíti el a látását. Az RMK „Érintve láss” programjának célja a vakok és a látók összefogása a református közösségekben.

Mikor a menekültmisszió útra kel

2010. október 27., címkék: menekültmisszió, missziói központ (rmk)

Az RMK Menekültmissziós csapata egy vidám kirándulásra hívta munkatársait, önkénteseit és azt a hat családot, akik az idei programban részt vesznek.

Ötödik napjához érkezett az „Út az életért 2” missziói út

2010. október 01., címkék: missziói központ (rmk), út az életért program, Hírek

Segesden orvosok és asszisztensek végeztek egészségügyi szűrővizsgálatokat. A Református Missziói Központ akciójában helyi önkéntes reformátusok is segítettek.

Érintve láss!

2010. szeptember 24., címkék: érintve láss, missziói központ (rmk), vakmisszió

A Református Missziói Központ egyéves országos programja segítséget és motivációt próbál nyújtani a látássérült emberek gyülekezeti integrációjához.

Lehet változni, és változtatni

2010. szeptember 22., címkék: iszákosmentő misszió, Háttér, missziói központ (rmk), misszió

Ne igyál! Ennek a rövid mondatnak ezernyi érzelmi töltése lehet: Mondhatják intőn, kétségbeesve, kérlelve, vagy veszekedve. Egy azonban biztosnak tűnik: semmit nem használ. Hogyan kell az alkoholfüggő ember felé fordulni? Mitől és hogyan gyógyul egy alkoholista? Hogyan lehet neki megbocsátani? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a hétvégén a kecskeméti Emmaus Házban, ahol „A valóság a Krisztusé” címmel tartott háromnapos konferenciát az Református Missziói Központ Iszákosmentő Missziója.

Rászorulókat és segítőket keres a Vakmisszió

2010. szeptember 16., címkék: missziói központ (rmk), Nagyvilág, vakmisszió

Igényfelmérést végez a Református Missziói Központ: a látássérülteket, valamint a nekik segíteni tudó, önkéntes gyülekezeti tagokat, közösségeket is meg akarják találni.

Megkezdődött az út az életért program

2010. szeptember 16., címkék: út az életért program, missziói központ (rmk), Háttér

Idén is elindult az út az életért missziói program, amelyben főként hátrányos helyzetű településeken végeznek ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat szakemberek a Református Missziói Központ (RMK) szervezésében.

Lepramisszió csendesnapja

2010. szeptember 10., címkék: missziói központ (rmk), misszió, lepramisszió

A Lepramisszió szeretettel várja támogatóit és az érdeklődőket a szeptember 27-én, hétfőn délelőtt 10 órakor tartandó csendesnapjára a Budapesti Missziói Központba.

Arctalan segítők a vonalban

2010. július 21., címkék: missziói központ (rmk), internetes lelkigondozás, Háttér, lelkigondozás

„Ti is azért legyetek készek…” (Lk 12,40) Ezzel az indíttatással augusztus 1-jétől hétvégenként este kilenc, és éjjel egy óra között kapcsolódik a világhálóra a Magyarországi Református Missziói Központ Internetes Lelkigondozása. A szolgálat mindazok segítsége, akik lelki válságban vannak, krízist élnek át, magányosnak vagy reményvesztettnek érzik magukat. Alapmotivációja, a keresztyén hitből fakadó önzetlen segítségnyújtás, immár 25 éve hatja át a református egyház felelősségvállalását.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.