Újabb nehézségek Kárpátalján

2013. március 14., címkék: generális konvent, kárpátalja, zán fábián sándor

Újabb kihívásokkal kell szembenéznie a Kárpátaljai Református Egyháznak a 2013-as esztendőben – tájékoztatta lapunkat Zán Fábián Sándor Mályiban, a Generális Konvent elnökségének március 11-12-én megtartott ülésén.

Újra a napirenden a Heidelbergi Káté

2012. november 13., címkék: zsinat, heidelbergi káté, xiii. zsinati ciklus 11. ülés, generális konvent

Ismét a Zsinat elé kerül a jövőre 450 éves hitvallásos irat fordítása, de ezúttal nemcsak egy pontjáról, hanem a teljes szöveg elfogadásáról döntenek majd.

Káté-fordítás, június 4., elmélyülő egység

2012. június 20., címkék: magyar református egyház, generális konvent, összefoglaló

Az idén négyszázéves dunántúli egyházkerület adott otthont a Generális Konvent plenáris ülésének június 19-20-án. A szombathelyi tanácskozáson a Kárpát-medencei egy egység működtetésének teendői mellett nagyobb horderejű témák is szerepeltek. Körmenden pedig istentisztelettel ünnepelték a dunántúli évfordulót. Összefoglaló.

Törekedni az összefogásra

2012. június 20., címkék: generális konvent, nyilatkozat, generális konvent elnöksége

A Generális Konvent 2012. június 19-20-i ülésének zárónyilatkozata.

Ez történt a Generális Konvent szerdai plenáris ülésén

2012. június 19., címkék: online közvetítés, szerda, generális konvent, dunántúli egyházkerület

A Kárpát-medencei együttműködés jövőbeli feladatairól és lehetőségeiről tanácskoztak a mai napon. Délután részt vesznek a Dunántúli Református Egyházkerület négyszáz éves jubileumára rendezett hálaadó istentiszteleten Körmenden. Az események percről percre.

A Nemzeti Összetartozás Napja is a jeles napok között

2012. június 19., címkék: nemzeti összetartozás napja, generális konvent elnöksége, magyar református egyház, generális konvent

Június 4-ét, a Nemzeti Összetartozás Napját is felvette jeles napjai sorába a Magyar Református Egyház.

Elfogadták a Heidelbergi Káté új fordítását

2012. június 19., címkék: heidelbergi káté, generális konvent

Elfogadták a Heidelbergi Káté szövegét, a hitvallás új szövegének kiadásáról, illetve új, hitoktatási célokra alkalmas káté elkészítéséről is döntöttek a Generális Konvent plenáris ülésén. A hitvallás dísz- és kritikai kiadásban, valamint román és szlovák nyelven is megjelenik 2013-ban.

Ez történt a Generális Konvent plenáris ülésén kedden

2012. június 19., címkék: generális konvent, online közvetítés, szombathely

Szombathelyen ülésezik a Magyar Református Egyház Generális Konventje. A bizottságok beszámolója után szó esik a református egyházmegyék példaértékű együttműködéséről, a 2013. évi nevesített vasárnapokról és jeles napokról. Közös zsinat összehívásáról tárgyalnak, melyen elfogadhatják a Heidelbergi Káté új, egységes fordítását. A keddi események percről-percre.

Közös Zsinatot tartanak 2013-ban a Kárpát-medence reformátusai

2012. június 18., címkék: magyar református egyház, generális konvent elnöksége, generális konvent

A közös alkotmány elmúlt három évéről, a református egység ünnepének kiértékeléséről és többek között költségvetési kérdésekről tárgyalt a Generális Konvent plenáris ülése előtt a testület elnöksége Szombathelyen, június 18-án. Az ülés elején a levezető elnök, Steinbach József dunántúli püspök olvasta fel az aznapi újszövetségi igeszakaszt, a 2Kor 10,12–18 verseit.

Közvetítjük a Generális Konvent ülését

2012. június 18., címkék: generális konvent, magyarországi református egyház

A június 19–20-án Szombathelyen megrendezett Konvent munkájába bárki betekinthet. A reformatus.hu 13:30 órától élőképes és külön szöveges közvetítést is nyújt majd az érdeklődőknek.

Közös zsinatot terveznek 2013-ra a Kárpát-medencei református egyházak

2012. április 23., címkék: heidelbergi káté, generális konvent elnöksége, magyar református egyház, generális konvent

A Generális Konvent (GK) júniusi plenáris ülésének előkészítése, a Közoktatási Alaphoz beérkezett pályázatok elbírálása és a Heidelbergi Káté készülő fordítása is a napirenden szerepelt a GK Elnökségének legutóbbi, Beregszászon tartott ülésén.

Ifjúsági munkások találkozója

2012. március 13., címkék: generális konvent, ifjúsági szervezetek, találkozó

Ötödik alkalommal találkozott a Kárpát-medencei egyházkerületi ifjúsági referenseket és az ifjúsági szervezetek vezetőit tömörítő Generális Konvent Ifjúsági Bizottsága (GeKIB) március 7. és 9. között, ez alkalommal a Felvidéken, Helembában. A tanácskozás résztvevői beszámoltak munkáikról, egyeztettek az év közös témájáról, valamint az együttműködés további lehetőségeiről tanácskoztak.

Mai nyelven a Heidelbergi Káté

2012. január 28., címkék: generális konvent, heidelbergi káté

Mátraházán dolgozik a Generális Konvent munkabizottsága a káté szövegének megújításán. A Parókia Portál Czanik András Kárpát-medencei referenst és a bizottság három tagját, Márkus Mihály nyugalmazott püspököt, Juhász Tamás kolozsvári dogmatika professzort és Fekete Károlyt, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorát kérdezte a témában.

Nem lesz forradalmi az új énekeskönyv

2012. január 03., címkék: egyházzene, fekete csaba, énekeskönyv, generális konvent

Jelenleg több mint öt-hat száz ének az a keret, amelyből reménység szerint összeáll az új református énekeskönyv – tudtuk meg a szerkesztményt előkészítő bizottság elnökétől. Fekete Csaba annak kapcsán beszélt a 2010-ben megkezdett munkáról, hogy a Zsinat legutóbbi ülése előtt is szerepelt a testület beszámolója. Elmondta, a mostani, 1948-ban kiadott énekeskönyvhöz képest szűkebb biztosan nem lesz az új, inkább bővítésre lehet számítani.

Mi a fiatalok véleménye az egyházról?

2011. november 05., címkék: találkozó, ifjúsági szervezetek, generális konvent

Másodjára ült össze idén a Generális Konvent Ifjúsági Bizottsága november 2. és 4. között. A Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek képviselőit, a Zsinati Ifjúsági Iroda munkatársait és az egyházkerületi ifjúsági lelkészeket tömörítő testület ez alkalommal a Bethánia CE Szövetség piliscsabai házában tartotta megbeszélését közel harminc résztvevővel.

Lesz egyszer közös Kárpát-medencei zsinat?

2011. július 27., címkék: május 22., csillagpont, generális konvent, tata, csűry istván, reformátusok lapja, Generális Konvent, királyhágómelléki egyházkerület, huszár pál, szlovákiai reformátusok (szrke), fazekas lászló

Vajon miként fogadta a 2009. május 22-én létrejött Magyar Református Egyházat az egyes országok többségi társadalma? Hogyan tovább, mi az egység következő lépése? Ezekre és még sok más kérdésre kereste a választ a Csillagpont a Krisztus a jövő! Együtt követjük őt? című kerekasztal-beszélgetése.

Lesz egyszer közös Kárpát-medencei zsinat?

2011. július 27., címkék: május 22., csillagpont, generális konvent, tata, csűry istván, reformátusok lapja, Generális Konvent, királyhágómelléki egyházkerület, huszár pál, szlovákiai reformátusok (szrke), fazekas lászló

Vajon miként fogadta a 2009. május 22-én létrejött Magyar Református Egyházat az egyes országok többségi társadalma? Hogyan tovább, mi az egység következő lépése? Ezekre és még sok más kérdésre kereste a választ a Csillagpont a Krisztus a jövő! Együtt követjük őt? című kerekasztal-beszélgetése.

A Harangszó augusztusi első számából

2011. július 27., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, lapszemle, generális konvent

A partiumi és erdélyi Presbiterszövetség közelgő nagybányai konfenciájáról, István király emlékezetéről, valamint a Generális Konvent temesvári üléséről is olvashatunk a királyhágómelléki reformátusok lapjának legfrissebb számában.

Elkötelezetten az istentisztelet megújulásáért

2011. július 11., címkék: Fekete Károly, interjú, generális konvent, fekete károly

Konzultált már lelkésztestületi, lelkészi kisköri, egyházmegyei, presbiteri és gyülekezeti alkalmakon, egyeztetett a Biblia Szövetség, a Presbiteri Szövetség, valamint a Sófár Mozgalom vezetőivel is Dr. Fekete Károly. a református istentisztelet megújításának ügyét vivő Generális Konvent Liturgiai Bizottságának elnöke a Konvent temesvári plenáris ülésén ugyancsak beszámolt a munkáról. Fekete Károly úgy véli, az istentisztelet megújulása sokakat érdekel, és van várakozás azzal kapcsolatban.

Lózungok helyett tetteket!

2011. június 28., címkék: generális konvent, kórházmisszió, temesvár, Háttér, királyhágómelléki egyházkerület, népszámlálás

A magyar autonómiatörekvések konkretizálását sürgeti Csűry István, a Generális Konvent múlt heti ülésének helyet adó Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. A házigazdával a romániai népszámlálásról, a közigazgatási reform tervezetéről és az egyházkerület fenntartásában működtetendő kórházról beszélgettünk.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.